Mindannyian követünk el hibákat. Sokszor hajlamosak vagyunk úgy a körülmények fogságába kerülni, hogy közben áldozati bárányként alávetjük magunkat a bennünket felőrlő problémáknak.
Nem hihetem, hogy minden egyes probléma, ami körülvesz engem, az feltétlenül hozzám tartozik. Ha hiányában vagyok az önszeretetnek és saját biztonságomnak, akkor nem a saját utam fog meghatározni engem, hanem másoké. Egy dolgot nem felejtek el: az életemben felmerülő kanyarokat, az összes csapást én magam terveztem. Minden ember, aki körülvesz engem, okkal van az életemben, hisz tükröt tart rám.
Tükör az is, ha kiderül, hogy hazudtam, megcsaltam, eltitkoltam, nem mondtam ki, elfelejtettem, kitaszítottam, elhibáztam. Minden egyes hiba belőlem indul ki, és az én fejlődésem legnagyobb kincsét képezi. Minden személy az életemben az önmagamhoz vezető út mérföldköve.
Amikor úgy érzed, hogy fogva tart egy körülmény és menekülni próbálsz, mindinkább magadhoz láncolod, elzárva minden menekülési útvonaladat. Befizetetlen számlák, problémás kapcsolatok, elbaltázott múltbéli élettörténetek elevenednek meg előtted minden egyes percben, mikor a hibáidhoz vonzod a figyelmedet. Nincs tökéletes ember, nem vagyunk droidok, hogy mindent kifogástalanul tálaljunk a világ elé. Amíg lefelé nézek, addig nem látom a következő lépcsőfokot. Amíg önmagamat kínzom, addig a múltba terelem magam és elveszik a jövőm. El kell fogadnunk, hogy sokszor nem tökéletes a döntés, amit meghozunk. El kell fogadnunk, hogy nem vagyunk áldozatok, hanem sokszor mi áldozunk fel másokat magunk körül. Abban a pillanatban, amikor megbántalak még nem tudom, hogy bántottalak. Abban a pillanatban csak a saját fájdalmam sikolya beszél belőlem. De te szorgalmasan tartod a tükröt felém, és lassan rájövök, igen, lehetek áldozó és áldozat is. A bűntudat mindannyiunkat felmar. A megbocsátás sem benned kezdődik, hiszen lehetsz hozzám irgalmas, de attól még én tovább kínzom magamat.
Sokszor forgolódtam nyugtalanul éjszaka a plafont szemlélve, azon tűnődve, hogy hozhatom helyre a végeláthatatlan mélységet. Hogyan láthatok ki a fényből, hisz alul maradtam önmagammal szemben? Lezuhantam az elszakadt kapcsolatok hálójából, pánik feszegette a torkomat, és derékba törtek a bűneim.
És szép lassan rájöttem, hogy az életünket okosan terveztük. Mindig van egy vészkapcsoló, ami átfordít mindent, megváltoztatja a szélirányt és célhoz indít. Történhet egy baleset, lehet egy elhúzódó betegség vagy bármely tragédia, ami felráz, és arra késztet, hogy önmagamra figyeljek. Amikor senki más nem tud segíteni, csak a fájdalom marja át a lelked, mint a tisztító belső pokol, ilyenkor vagy a legjobb pillanatban. Most nézz a szívedbe, kérlek. Hallgasd, ahogy dobog. Lehetsz bármilyen dühös magadra, nem fog megállni. Parancsolhatsz neki, gondolataiddal szét is zúzhatod a tested, különböző betegségekbe rántva lelked, de akkor is... élsz.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez