Kulcsszó keresés /


Mit tartottak vonzónak a nők 50 évvel ezelőtt?

  • 2024. február 19.

Nehéz elhinni, milyen régen is volt a 60-as évek. A világ 50 évvel ezelőtt egy egészen más hely volt. Sok tekintetben egyszerűbb korszak volt. Az okostelefonok és az internet még nem vette át az életünk felett az irányítást. Ezekben az időkben más jelentette a szépségideált, férfiak tekintetében is. Nézzük meg, milyen férfiakat tartottak vonzónak abban az időben a nők.

olvass tovább

A munka-magánélet egyensúly megteremtése lesz a versenyképes cégek ütőkártyája 2023-ban

  • 2022. december 09.

A hibrid munkavégzés, a home-office, illetve a digitális nomád lét elterjedésével egyre nehezebb feladata van azoknak a munkavállalóknak, akik szeretnék megtartani a munka és a magánélet közti egészséges egyensúlyt. Míg néhány évvel ezelőtt a kérdést meg lehetett oldani azzal, hogy az ember kikapcsolta a számítógépét vagy mobiltelefonját, a folyamatos digitális jelenlét miatt ma már ez nehezen elképzelhető. A laptopok és okostelefonok ott vannak velünk a szabadidő eltöltése közben is, ezekről filmezünk, rendelünk ételt, vásárolunk, játszunk, tartunk kapcsolatot a szeretteinkkel és a munkatársakkal. Egyre több felhasználónak vált kényelmetlenné, hogy munkahelye a digitális eszközein keresztül beszivárog a magánéletébe, vagy éppen fordítva. Erre a problémára jelent kézenfekvő megoldást a legújabb okoseszközökön már elérhető „Fókusz” üzemmód, ami a szakértő szerint az elkövetkező években a gyártók egyik kiemelt fejlesztési területe lesz.

olvass tovább

Ezt posztolták a hírességek a legeslegelső Instagram fotóikon

  • 2016. augusztus 17.

Az okostelefonok térhódításával együtt váltak egyre népszerűbbé a telefonos alkalmazások. Mind közül a legkedveltebb és a legtöbb ember által használt app kétség kívül az Instagram lett. 2010. októberében indult hódító útjára, ekkor készítette el legelső verzióját Kevin Systrom és Mike Krieger, de összesen kettő hónap alatt, azaz 2010. decemberére már 1 millió felhasználója volt az alkalmazásnak, fél évvel a megjelenés után pedig 5 millióra nőtt ez a szám. Az alkalmazást a Facebook vásárolta meg 2012. áprilisában 1 milliárd dollárért, amit maga Marck Zuckerberg jelentett be egy Facebook posztban. Az Instagramot ma több mint 500 millióan használják, köztük rengeteg híresség is ezen keresztül kommunikál rajongóival. Most néhány sztár legelső Insta fotóját mutatjuk meg nektek.

olvass tovább

Vissza a jövőbe?

  • 2015. március 14.

Emlékszem, amikor a Tetris és a Nintendo még csúcskategóriás játéknak számított. Ezek annyira távoli dolgoknak tűnnek most, mikor ma már a gyerekek is tablettel meg okostelefonokkal jönnek a világra. Minden más lett, minden egyszerűbb, és mégis sokkal bonyolultabb. A jövő most zajlik, íme néhány dolog, ami már teljesen természetes lesz, mire a gyerekeink 25 évesek lesznek!

olvass tovább

A Samsung az IKEA-val közösen népszerűsíti a vezeték nélküli töltést

  • 2015. március 05.

A Samsung és az IKEA az eszközcsatlakoztatás új korszakába kalauzol minket azzal, hogy a Wireless Power Consortium (WPC) nevű iparági szövetséggel együttműködve forradalmi, és mégis az IKEA praktikumát ötvöző mobil töltési lehetőséget kínál. A Samsung újonnan bemutatott készülékei a Galaxy S6 és az S6 edge a világon először kínálnak olyan beépített vezeték nélküli töltési technológiát, amely legkülönbözőbb töltőállomásokkal is kompatibilis. Az új Samsung okostelefonoknak, valamint az IKEA vezeték nélküli töltésre alkalmas bútorcsaládjának köszönhetően a felhasználók a közeljövőben egy kábelektől és konnektoroktól mentes otthonban találhatják magukat.

olvass tovább

Dell XPS 13

  • 2012. április 08.

Az okostelefonok élménye egy laptop teljesítményével – mindez egy 1,36 kg-os ultrabookban.

olvass tovább

Giorgo Armani -  Samsung smartphone

  • 2009. október 10.

Az utóbbi évek "divatjának" megfelelően, az ipar különböző területein dolgozó cégek összefognak, és a hagyományos profiljuktól homlokegyenest különböző termékekkel lépnek a piacra. Különösen így van ez az okostelefonok frontján is...

olvass tovább