Kulcsszó keresés /


Amit az okos lányok nem csinálnak

Például nem veszik elő az Okos nők kézikönyvét, nem bújják azt barátnőikkel kuncogva, nem húznak ki benne rózsaszín szövegkiemelővel részleteket, és nem magolják be, mint egy iskolai leckét. Az okos lányok olyan okosak, hogy ők maguk írhatnának egy párkapcsolati kézikönyvet, mert tudnak már mindent, vagy legalábbis törekednek rá. Jól tudják, hogy ők valójában olyanok, mint a Mátyás király mesében az Okos lány, aki hozott is, meg nem is, volt is, meg nincs is, adott is, meg nem is.

olvass tovább

Azok a tipikus vidéki dolgok

Nyolc éve költöztem Budapestre a szabolcsi családi fészekből. Azóta is töretlenül szeretem a főváros adta lehetőségeket, amik a legváratlanabb pillanatban képesek meglepni. Ettől függetlenül, hűen őrzöm gyökereim és mindig izgalommal látogatok haza. Főleg, hogy vannak olyan tipikus kis momentumok, amiket mondjuk a Budai dombok sem tudnának nekem megadni.

olvass tovább

Megérdemled a boldogságot?

Annak ellenére, hogy a pozitív gondolkodás és a motiváció hívei erre egyértelműen harsány igennel válaszolnának még mindig meglepően sok ember küzd az érdemtelenség érzésével. Ennek természetesen az az oka, hogy önmagunk alkalmatlanságának, leértékelésének sebe mélyen van bennünk és a pozitív megerősítések mondogatása ennek a szintnek a gyógyításához már nem elég.

olvass tovább

Nem mások feladata, hogy megjavítsák az életedet

  • 2025. augusztus 01.

Holott mégis gyakran azt gondoljuk, ha a körülményeink változnának, akkor az életünk is egy csapásra sokkal jobb irányt venne. Azonban szembe kell néznünk néhány dologgal, ami elkerülhetetlen, ha egy jobb életre vágyunk. Minden belőlünk indul ki, bármennyire is tiltakozunk ez ellen.

olvass tovább

Mit bántam meg? És mit csinálnék újra?

  • 2025. július 23.

A megbánás sokunkat utolér életünk során. Az ember általában az elmulasztott lehetőségeket bánja leginkább. Most arról kérdeztük az embereket, vajon ők mit bántak meg igazán és mit csinálnának másképp, ha újrakezdhetnék.

olvass tovább

Trattoria Toscana Étterem – Az autentikus olasz élmény Budapest szívében

  • 2025. március 17.

Budapest belvárosában található egy hely, ahol az olasz gasztronómia szerelmesei úgy érezhetik magukat, mintha egy toszkán kisvárosban vacsoráznának. A Trattoria Toscana Étterem nem csupán egy olasz Trattoria hanem egy valódi kulináris utazás, ahol a tradíció, a prémium minőségű alapanyagok és az autentikus olasz ízek találkoznak. Ha egy hamisítatlan mediterrán gasztronómiai élményre vágysz, akkor itt a helyed!

olvass tovább

Stílusiskola: így viselj bőrszoknyákat

  • 2025. január 25.

Imádjuk a bőrnacikat, bőrdzsekiket, és természetesen a bőr kiegészítőket is, így miért éppen a szoknyák maradnának ki? Az elmúlt napokban kicsit enyhébb lett az időjárás, ami szerintünk tökéletes alkalom arra, hogy minél többször viseljünk szoknyákat, mi egészen konkrétan a bőrszoknyákra szavazunk, ugyanis stílusosak, és tökéletesen passzolnak a téli szezonhoz. Mutatjuk, hogy hogyan érdemes viselni!

olvass tovább

10 dolog, amit a férfiaknak tudniuk kéne a nőkről

  • 2025. január 03.

Mi, nők, sokszor annyira szeretnénk, ha a férfiak tudnának olvasni a gondolatainkban és képesek lennének kódolni az általunk küldött, és szerintünk egyébként teljesen egyértelmű jeleket, hogy időnként tényleg elhisszük, ők mindezekre valóban képesek. De nem. Az alábbi 10 dolgot viszont tényleg jó lenne minden hím fejébe beleverni, akár erőszakkal.

olvass tovább

Bárcsak tudnák a férfiak

  • 2024. december 26.

Hányszor fordult már meg a fejünkben, hogy mennyivel egyszerűbb lenne az élet, ha a férfiak tudnának olvasni a gondolatainkban, és kitalálnák minden vágyunkat és álmunkat? Ha nem is mindent, de az alábbiakat, jó lenne, ha tudnák a teremtés koronái.

olvass tovább

A kalitkában született madarak azt hiszik, hogy a repülés betegség

Hiszünk-e abban, hogy a kezünkbe vehetjük az életünk irányítását, mert sok minden rajtunk, a mi választásainkon múlik? Vagy úgy véljük, hogy a körülményeknek, a környezetünknek, a múltunknak, a felmenőinktől hozott mintáknak kiszolgáltatottan, óhatatlanul be kell járnunk egy utat? Képesek vagyunk-e hosszú távon is kitartani a döntéseink mellett, akár külső elvárások ellenében, ha azok más irányba sodornának, mint amerre menni szeretnénk? Van-e elegendő autonómiánk? És, ha most még nincs, mit tehetünk azért, hogy megnövekedjen a belső (s vele együtt a külső) szabadságunk?

olvass tovább