Kulcsszó keresés /


Kiveszőben a márkahűség – szinte csak az ár-értékarány számít

  • 2025. május 05.

Világszerte aggódnak a vevők az egyre emelkedő megélhetési költségek miatt, ami látványosan kihat a vásárlási szokásokra is – derül ki az EY legfrissebb, több mint 20 000 résztvevővel készített nemzetközi felméréséből. A kutatás szerint egyre kevésbé számít az elismert mákanév, mindennél fontosabbá vált az árazás.

olvass tovább

Ár/Érték és Fenntartási költségek – Dacia Duster Blue dCi 115 Journey

A Duster azon autók közé tartozik, amelyeknek nem kell hosszú bemutatót tartani. 2010 óta egy igazi sikertörténet, amely nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Renault csoport újra értelmezze a Daciat, mint márkát. A második generáció tovább erősítette az elődje sikereit. A most nálunk járt modell az utolsó ebből a szériából, hiszen az már köztudott és az importőr honlapján is látható, hogy a következő, harmadik generáció is bemutatásra került 2023 november végén.

olvass tovább

Tippek, hogy a diákévek jobban teljenek!

  • 2023. február 21.

Az emelkedő megélhetési költségek miatt a takarékoskodás ugyan nem tűnik egyszerű feladatnak tanulmányaid idején, de szerencsére van pár jól bevált trükk, amelyeket bevethetsz, hogy a lehető legtöbbet hozd ki a pénzedből úgy, hogy ne a kuporgatásról szóljanak a legszebb éveid.

olvass tovább

A munkaerő megtartása lesz a legfontosabb feladat idén

  • 2023. február 01.

Látványos változás a munkaerőpiacon nem várható 2023-ban, de a munkaerő megtartására sokkal nagyobb fókuszt fognak tenni a vállalatok, mint az eddigiekben. A Magyarországon továbbra is fennálló munkaerőhiány miatt a nagyobb foglalkoztatók ugyanis jellemzően egymástól szívják el a munkaerőt a versenyképességük megtartása érdekében. Év elején különösen megfigyelhető ez a trend, hiszen nagyobb a hajlandóság munkahelyváltásra, különösen a gyári és a betanított munkák területén. „A dolgozók figyelik a béreket, és ezekben a pozíciókban gyakoribb a munkahelyváltás, könnyebben mozdulnak, ha valahol kedvezőbb juttatási csomagot ajánlanak. A megélhetési költségek növekedése egyértelműen mobilabbá tette a munkavállalókat országon belül is. A bérigények idén is tovább nőnek majd, ez a kiugrás már 2022 második felében is látható volt” – osztja meg tapasztalatait Mihályi Magdolna, a Jobtain HR Szolgáltató Kft. ügyvezetője.

olvass tovább

Új időpontra helyezték át, a 100 Tagú Cigányzenekar ünnepi koncertjét!

  • 2022. december 12.

2023. április 23-án tartja meg az eredetileg januárra tervezett Arénás koncertjét a 100 Tagú Cigányzenekar. A szervezők a zenekarral és a helyszínnel egyetértésben, az emelkedő energiaárak miatt döntöttek a halasztás mellett. Az esemény a Papp László Aréna színházi, befordított konfigurációjában lesz megtartva és a megemelkedett költségek miatt egy fűtési szezonon kívüli időpontban, kedvezőbbek a lebonyolításra a feltételek.

olvass tovább

Kis odafigyeléssel több tízezer forintot is spórolhatunk a rezsin

  • 2022. október 16.

Minél közelebb kerülünk az őszi-téli időszak egyre hűvösebb és sötétebb napjaihoz, annál nagyobb fejtörést okoz a háztartásoknak, hogy hogyan spóroljanak az energiával, és ezzel együtt hogyan csökkentsék rezsiköltségieket. A Lumenet prémium világítástechnikai webáruház szakértői összegyűjtötték azokat a mindennapi gyakorlatokat, termékeket és megoldásokat, amelyekkel spórolni lehet az áramköltségeken.

olvass tovább

Hőszigeteléssel a rezsi ellen: így spórolj a számlákon!

  • 2022. augusztus 23.

Az új rezsiszabályozások sokak életét nehezítik meg. A költségek emelkedése komoly kihívás, főként a régi, ezáltal jellemzően korszerűtlenebb épületekben lakók számára. A jó hír, hogy tehetünk ellene, és minimalizálhatjuk a kiadásokat. Az olcsóbb számlák egyik kulcsa a hőszigetelés. Lássuk hogyan úszhatjuk meg a rezsiszámlák drasztikus emelkedését.

olvass tovább

Kerttervezés lépései kezdőknek

  • 2021. december 09.

Amikor egy komplex feladattal állunk szemben, csábító lehet egyből belevágni, hiszen ezzel rengeteg időt nyerhetünk. Ám ha a feladat elvégzését nem előzi meg egy gondos tervezési folyamat, az rengeteg nem várt problémát szülhet. Egy házépítés során például mindig azzal kezdünk, hogy megtervezzük mind a kész ingatlant, mind pedig az oda vezető utat — az elvégzendő feladatokat, az alapanyagok mennyiségét és az ezekkel járó költségeket. Nincs ez másképp az otthonunk kültéri részénél, a kertünknél sem!

olvass tovább

5 dolog, ami miatt hasznos az ugrálókötelezés

Tény, hogy ha egy sportág mellett elkötelezzük magunkat, az mindig költségeket is von maga után. Viszont ha van mozgásfajta, amihez csak pár száz forint, egyetlen cipő és némi elszántság szükséges – na, az az ugrálókötelezés. És most azt is elmondjuk Nektek öt pontban, miért kifejezetten jó alakformáló és zsírégető módszer is egyben.

olvass tovább

Nem csak a koronavírus fenyegeti az utazókat

  • 2020. február 29.

Az olcsón elérhető, fapados ajánlatok teljesen felbolygatták az utazási szokásainkat. Egyre többen választják a rövid, pár napos utazásokat, spontán hétvégi városnézéseket, akár egy évben többször is. A jelszó ezeknél az utaknál egyértelműen a költséghatékonyság, de vannak tételek, amelyeken ilyenkor sem éri meg spórolni. Utasbiztosítás nélkül könnyen sokmilliós kiadások terhelhetik a bankszámlánkat.

olvass tovább