Kulcsszó keresés /


'Igazából egyre kevesebb bőr van a pofámon és ez k*rva jó érzés' - Meginterjúvoltuk Halász Kolost vagyis Co Lee-t

Egyszer az egyik interjújában úgy fejezte be, hogy azt mondta magáról: 2023 a Nyúl éve, s mivel ő nyúl, így ez az ő éve lesz. Ez eddig látszólag igaz is lehet: kezdődött egy A38-as teltházas koncerttel márciusban, április elsején a Hajógyár x Hadik program keretein belül lesz egy beszélgetés vele, de a Müpa is terítéken van már. Énekel többek között Gyurissal és Betonhofival is. Halász Kolosról, a még csak 24 éves Co Lee-ről van szó, akit az A38-as lemezbemutatója kapcsán kaptunk el egy pár szóra. De vajon ki is ő valójában?

olvass tovább

Mit adhat a meditáció? - Interjú Dr. Czike Klárával

  • 2022. január 30.

dr. Czike Klára a Therakadémia nevű kurzusfolyam vezetője, buddhista tanító, meditációs tanár és coach. 11 éve meditál, 7 év vezet képzéseket, elvonulásokat. A pandémia előtt rendszeresen járt külföldre különböző ázsiai és európai kolostorokba meditálni, tanítója Tiszteletreméltó Dhammasami vezető burmai szerzetes, aki 6 kolostort vezet világszerte. Közösségüknek Elvonulóközpontja nyílt tavaly nyáron Erdőtelek településen (Heves megye), ahol a budapesti központ (Pandita Meditációs Központ) mellett immár természeti környezetben is tarthatnak csendes elvonulásokat.

olvass tovább

Dub FX is ritmust lép az idei EFOTT-on

  • 2018. április 10.

Az ausztrál utcazenész már szinte hazajár Magyarországra, de rajongói el is várják ezt tőle. A folyamatosan új és így megunhatatlan zenét komponáló Dub FX 2018. július 10-16. között az EFOTT-on lép majd újra színpadra olyan világhírű fellépők mellett, mint John Newman, Jessie J, Lost Frequencies és a Volbeat. A páratlan nemzetközi felhozatal mellett természetesen a hazai kedvencekről sem feledkeznek meg a szervezők – sőt az idén a vártnál hamarabb közzétették a fellépők névsorát.

olvass tovább

Így öltözik a férfi, ha hibátlanul akar kinézni - Nyári stílustippek Schiffer Miklóstól

  • 2016. július 01.

Elérkezett az igaz nyár, programokért kiáltó forró nappalokkal és kellemes estékkel. Legyen szó lovaspólóról, utazásról vagy egy laza, nyáresti koktélozásról a barátokkal, a stílusos megjelenés a férfiaknál is alapkövetelmény. Schiffer Miklós szakértő tanácsaiból kiderül, milyen részletekre érdemes odafigyelni ahhoz, hogy a hölgyek szeme biztosan ne stílushibák miatt akadjon meg az erősebb nem képviselőin.

olvass tovább

Nagyszabású díjátadó gála a Telekom VOLT Fesztivál nyitónapján - Petőfi Zenei Díj

  • 2016. május 18.

Zenei díjat alapít a Petőfi Rádió, amelyet minden évben a hazai könnyűzene elismerésre méltó szereplői vehetnek át. A nagyszabású gálát június 28-án, a Telekom VOLT Fesztivál nulladik napján, Sopronban rendezik meg. Az eseményen különlegesnek ígérkező produkcióval lesz jelen többek között a Punnany Massif, a Wellhello, Rúzsa Magdi, a Margaret Island, a Halott Pénz és a Szabó Balázs Bandja, de a belga Lost Freqencies is színpadra lép. Az estet három nagykoncert zárja, Ella Eyre, Wilkinson és Ákos részvételével.

olvass tovább

Stílustippek vőlegényeknek Schiffer Miklóstól

  • 2015. április 03.

Miért mindig csak a menyasszonyokról és az ő ruhájukról van szó az esküvői blogokon? Na, ezt a kérdést pont nem tettük fel a hazai stílus szakértők koronázatlan királyának, Schiffer Miklósnak, de ezen kívül szinte mindenre kíváncsiak voltunk, ami a vőlegény megjelenését illeti.

olvass tovább

Beszélgetés Schiffer Miklóssal

  • 2015. február 25.

Kedves hölgyek, tudjuk, hogy nem lenne igazságos, ha csak a fiúk kapnának a jóból… Természetesen mi sem bírtuk volna ki anélkül, hogy a menyasszonyok számára ne gyűjtsünk be néhány stílustanácsot Schiffer Miklóstól! Közkívánatra!

olvass tovább

A dísznők mind hazudnak

  • 2014. augusztus 27.

Az a szomorú igazság, hogy mindig rettenetes voltam a férfiakkal. Tudod, nem szerettem őket eléggé, egyiket se, Miklóst is beleszámolva ebbe a díszes sorba. Úgy gondoltam senki se elég jó hozzám, közben ez meg micsoda baromság: én nem voltam magam számára érdemes, mert magamat nem becsültem. (Az ilyen persze csak a végén derül ki, soha nem akkor, amikor okosnak kéne' lenni az adott szituációban.)

olvass tovább

Kisimít és lelassít: a botox

  • 2011. január 06.

Egyik oldalon csodaszernek tartják, a másik oldalon ördögtől valónak. Használata egyes országokban szinte már mindennapos, miközben egyre inkább teret nyernek negatív hatásai. Ez pedig a botox, vagyis a Clostridium Botulinum "A" típusú baktérium által termelt neurotoxin (idegméreg) hatóanyaga.

olvass tovább