Kulcsszó keresés /


Szemben az árral - Peugeot 508 SW Allure 1,5 BlueHDI 130

Hívjuk klasszikus értéknek mostantól, ha egy autó nem SUV és nem hybrid. Unalmas lenne mindig azzal kezdeni a cikket, hogy végre egy kivétel, vagy azzal, hogy egyik az utolsók közül. Pedig valószínűleg igen, de azért, hogy kifordítsam kicsit, ezúttal nem temetni jöttem a hagyományos kombit, hanem dicsérni. Eljutottam oda, hogy szeretek szembe menni az autópályán és éppen emiatt nem szeretem a tucatautókat, nem szeretek 5-6 centivel magasabban ülni, mint 15 évvel a teherautósofőrökön kívül bárki ezelőtt és továbbra is mélyen hiszek abban, hogy a dízel autóknak van létjogosultsága. A Peugeot 508 SW tehát olyan gépkocsi, amit én kifejezetten szeretek, annak ellenére is, ha most éppen nem divat.

olvass tovább

Tényleg nem bűncselekmény az sem, ha a bántalmazó azt mondja, valami megtörtént, holott nem történt meg?

Minden ötödik embert ér valamiféle atrocitás. Csak minden negyedik ember mer teljesen őszintén beszélni a lelki részről, a traumákról, az érzésekről, a bántalmazásokról. A verbális bántalmazásnak általában nincsenek fizikai jelei; nem történik tettlegesség. Viszont ettől még a nyoma nagyon is megmarad bennünk. Nem az számít, hogy mikor, hány évesen történik meg velünk az erőszak, hanem az számít, hogy egyáltalán átéltük.

olvass tovább

6 lenyűgöző nő, akik megváltoztatták a történelmet

  • 2023. december 13.

A történelemben mindig arról lehetett elsősorban olvasni, hogy több ezer évig az erősebbik nem volt a domináns a gyengébbik nemmel szemben. Akadtak azonban olyan nők a világtörténelemben, akik óriási hatalmat, sikert, figyelmet szereztek, vagy épp inspirálták nőtársaikat. Csodálatos képességekkel rendelkeznek, hisznek magukban, és emellett nemcsak saját környezetükre, hanem az egész világra képesek hatni.

olvass tovább

Stílusiskola: így lehetsz csinos és divatos a sípályákon

Síelni indulsz, és a téli sportolási lehetőségek előnyeinek kihasználása mellett szeretnél stílusos is lenni? A következő outfitekben biztosan te leszel a pályák trendteremtője, hiszen nemcsak kényelmes, hanem nagyon csinos és divatos elemeket tartalmaznak az összeállítások. Természetesen ilyenkor a kikapcsolódásé és a portolásé a főszerep, azon nem árt ilyenkor is stílusosnak és kifinomultnak lenned!

olvass tovább

Az év kihagyhatatlan Best OF Funky bulija

  • 2023. december 10.

Örömmel jelentjük be a 2024-es Funky Fesztivált, ahol a Funky zene nagyágyúi sorakoznak fel. A Funky nem csak egy zenei stílus, nem csak a ritmusok és színek birodalma, hanem egy pozitív energiákkal felturbózott életérzés is, mely egyenlő a vidámsággal és életigenléssel. Magában hordozza azokat a vibráló hangokat és groove -okat, amelyek elválaszthatatlanul összekapcsolódnak a stílus legendáival a Funky univerzumában. A fesztiválon három ikonikus és meghatározó zenekarral találkozhatunk melyek garantálják a fergeteges hangulatot. A zenekarok közötti átállásokat a Get Funky Party jól ismert magyar DJ-i: Suri Imre és Jazzkovács László veszi gondozásba, személyük a legjobb garancia a buli fokozására. A repertoárjukban a Funky mellett a Soul, az R&B és a Hip-Hop ugyanúgy megjelennek, mint a klasszikus amerikai diszkó.

olvass tovább

3 csillagjegy, akik rosszul vannak az üzenetváltásoktól

  • 2023. december 09.

Vannak olyan csillagjegyek, akik jellemükből fakadóan nem alkalmasak arra, hogy jó chat partnerek legyenek. Bosszantó, ha valaki nem válaszol az üzenetünkre, azonban ezeknél a jegyeknél ezt nem érdemes személyes sértésnek venni. Egyszerűen csak nem az üzengetés királyai.

olvass tovább

10 kreatív és aranyos süti, amit el kell készítened idén karácsonykor

  • 2023. december 09.

A karácsonyi menü összeállítását mindig hosszadalmas, gondos tervezés előzi meg, ráadásul mivel ilyenkor általában rengeteg vendéget várunk, és mi magunk is ellátogatunk a családtagjainkhoz és barátainkhoz, érdemes süteményekből is több félét készíteni. Ha szeretnéd idén igazán ötletes desszertekkel meglepni őket, akkor csak lapozd át a galériánkat, és biztosan találsz olyat, ami téged is egyből levesz a lábadról.

olvass tovább

Csak azt építed, amiről tudod, hogy nincs - Miről ismerhető fel egy önbizalomhiányos ember?

  • 2023. december 06.

A megjelenésed, a viselkedésed és a kisugárzásod is árulkodik arról, mennyire vagy biztos saját magadban. Egy önbizalommal teli ember, vonzó és nagyon pozitív jelenség. Az önbizalmad építésére is rengeteg lehetőséged nyílik, amennyiben felismered, hogy nincs elég. Csak azt építed, amiről tudod, hogy nincs elég és szeretnéd, ha több lenne. Ha tovább olvasva több dolog is igaz rád, akkor gondold át, mivel tudnád erősíteni az önbizalmad.

olvass tovább

Csapdába esett nők

Régóta tartozom néhány gondolat papírra vetésével, amely engem is feszít. Talán azért ennyire nehéz erről írnom, mert engem is érint, meg azért is, mert ha bántalmazva vagy valami által, akkor beszűkülsz, nem tudod tisztán látni a helyzeted, és ettől az állapottól megnémulsz és folyamatosan abban kételkedsz, hogy jól érzed-e és nem-e reagálod túl.

olvass tovább