Kulcsszó keresés /


Olyan jó a SZIN, mint mindig, de idén még többen jöttek

  • 2023. augusztus 27.

Véget ért a Szegedi Ifjúsági Napok, ezzel együtt a nyári fesztiválszezon. Ismét bebizonyosodott, hogy a szegedi buli a legjobb végállomás a nagy fesztiválmenetelésben, és hogy a Coca-Cola SZIN nem csak a közönség, de a hazai zenekarok és előadók kedvenc „búcsújáró helye" is, melyhez csodás koncertek fűződnek. A főszervező szerint a „teltház" nem csupán egy számszerűsíthető fogalom, és az is kiderült, hogy Azahriah például a nyáron még nem látott ekkora közönséget, mint most Szegeden. Talán majd jövőre: 2024. augusztus 28-31 között, ugyanitt.

olvass tovább

A Z-generáció királynője az idei Sziget-en egy lemeztelenített intenzív interakciót hozott létre a közönségével

Az a kósza pletyka, ami így vagy úgy, de a köztudatban terjedt, hogy a Sziget idén Billie Eilishra tett fel mindent, tőle várta a nagy durranást, látszólag igaznak tűnik. S bár tényleg több ezren voltak a fiatal lány koncertjén, egy kicsit az jutott eszembe, amit az emberek és a sajtó Rihannával csinált: felrótták neki a késést, s az utána lévő playbacket, a szerintük semmiféle produkciót, amivel “megtisztelt” minket.

olvass tovább

'Ragaszkodj nyugodtan, de ne függj!' - kijelentések, amiknek semmi köze a Ganxsta Zolee és a Kartelhez

  • 2023. augusztus 07.

21 évvel ezelőtt, 2002-ben alapította Papp Szabi a Supernem nevű együttest. Most 2023-ban úgy döntöttek a fiúk, hogy még 5 koncertet lenyomnak az évben - a 2023 augusztus 4-én létrejövő Budapest Park-i koncertet is beleszámítva -, aztán kisebb szünetre mennek. A koncert másnapján jut eszembe a szünetet szimbólumként használni: párhuzamba állítani magával az élettel, vagy éppen az önmagunkban történő folyamatos változásokkal.

olvass tovább

Rúzsa Magdi nagykoncert és Majka születésnap a Plázson

  • 2023. augusztus 02.

Augusztus beköszöntével is dübörög az élet a Plázson: ezen a hétvégén Rúzsa Magdi és Majka is fellépnek Siófok homokos tengerpartján, sőt, utóbbi a születésnapját is itt ünnepli. Emellett velünk lesz az Insomnia jóvoltából a portugál dj fenomén, Hozho, és érkezik majd az összes Coronita csillag is.

olvass tovább

Hollywood Vampires - 'Angyalok' is lesznek a vámpírok előtt

  • 2023. július 14.

Örömmel jelentjük be, hogy "Angyalok" is lesznek a vámpírok előtt, ugyanis magyar előzenekar lép fel a Hollywood Vampires koncert előtt. A Decadancer zenekar tagjai, Ficzkó András, Mátyás Attila, Fűzfa (Pocky) Zoltán és Gerő Balázs, hosszú zenei múltra és tapasztalatra tekintenek vissza a zeneiparban. Az összetartó barátság és a közös zenei vágy hajtotta őket a DECADANCER létrehozására. Szenvedéllyel és elkötelezettséggel alkotnak egyedi zenei stílusban, amit a Hollywood Vampires koncert előtt hallhat a közönség.

olvass tovább

Shakti, a határokon átívelő világzenei együttes 45 év után visszatér Budapestre

  • 2023. június 19.

Az indiai zenekar nemcsak a visszatérését jelentette be, de új stúdióalbumot is kiad. A határokon átívelő világfúziós együttes 2023. januárjában világkörüli turnéra indult, hogy megünnepeljék a Shakti születése óta eltelt fél évszázadot. A formáció 2023-as turnéja során Magyarországon is koncertet ad július 2-án, vasárnap este fél nyolckor az Erkel Színházban.

olvass tovább