SZINezd újra
Egy röpke hónap és megnyitja kapuit a „napfény városának" vízparti fesztiválja, a Szegedi Ifjúsági Napok, azaz a SZIN. A színes programsorban öt színpadon mintegy 150 fellépő szórakoztatja a nagyérdeműt négy napon át.
olvass továbbEgy röpke hónap és megnyitja kapuit a „napfény városának" vízparti fesztiválja, a Szegedi Ifjúsági Napok, azaz a SZIN. A színes programsorban öt színpadon mintegy 150 fellépő szórakoztatja a nagyérdeműt négy napon át.
olvass továbbTermészetesen mi itt a magazinnál hiszünk abban, hogy minden nőnek szíve joga annyi férfival járni, amennyivel óhajt, de ha az egész világ előtt teszi, ráadásul tragikus végjátékokkal, abból valószínűleg fognak rendkívül szubjektív listák születni, mint az enyém is.
olvass továbbSandra Anette Bullock 1964. július 26-án született Amerikában, de opera énekesnő édesanyja révén, félig német származású. Sokáig úgy volt elkönyvelve Hollywoodban, mint a színésznő, akivel jó könnyű komédiákat forgatni, aztán hozott néhány vérfagyasztóan zseni filmet, majd 2010-ben el is nyerte élete eddigi egyetlen Oscar-díját A szív bajnokai című filmben nyújtott alakításáért. Azóta kapott még egy jelölést a Gravitációval, de ha több arany szobrot nem is nyer, a legközkedveltebb színésznő díját akkor is ő tudhatja magáénak. Most az ő stílusalbuma következik:
olvass továbbÉvről évre felmerül a kijelentés, miszerint már nem divat a barna bőr, és egészségünk védelme érdekében jobb, ha inkább menekülünk a napfény elől ahelyett, hogy szándékosan kitennénk magunkat neki. De legyünk őszinték – ki ne szeretne nyáron a rövid szoknyácskák és sortok alól ragyogó, egészségesen barna combokat villantani? Némi odafigyeléssel ez igenis lehetséges, de mindig tartsd észben a jelszót: mértékletesség!
olvass továbbBármennyire is hihetetlen, de az isteni Jennifer Lopez, a bombasztikus kinézetű J Lo ma ünnepli 47. születésnapját. A Jenny from the block című számmal robbant be a köztudatba, és nemcsak zenei karrierje tiszteletreméltó, hanem a színészi pályán is megállja a helyét. A 'lány a gettóból' imázs rég halott. Idézzük fel legemlékezetesebb stíluspillanatait a nagyszerű énekesnőnek. Isten éltessen Jennifer!
olvass továbbPontosan húsz éve jelent meg az első Spice Girls album, amit valószínűleg mindannyian kazettás magnón üvöltettünk, miközben úgy csináltunk, mintha értenénk a szöveget, ami artikulálatlan üvöltésként tört ki belőlünk, ahányszor a rádió belekezdett a Spice Up Your Life-ba. Nosztalgiázzunk egy kicsit!
olvass továbbMind tudjuk, hogy milyen az, amikor leszáll a rózsaszín köd, és az egész világ napfényben és szeretetben úszik számunkra, bármi történjen is körülöttünk. Talán ilyenkor az lenne a legjobb, ha időnként valaki kicsit megbökdösne, hogy „hahó, nyisd már ki a szemed, és vedd már észre, hogy mit történik”.
olvass továbbJó, azt már tudjuk, hogy ezen a nyáron szinte mindenki a keresztpántos fürdőruhája/bikinibe bújtatja a habtestét (csak szólunk előre, hogy ez a fazon jövőre már sehol se lesz), de mi van azokkal, akik egész egyszerűen nem hajlandóak fejet hajtani az unalmas trendeknek és igenis ki akarnak tűnni a tömegből. Mutatjuk:
olvass továbbKi ne szeretne csókolózni? Feltölt minket, boldoggá tesz. Szinte ez az egyik legjobb dolog a világon. De tudtad, hogy számos jótékony hatása is van?
olvass továbbA jég minden egyes suhanással szikrázva csillog, egy lenyűgöző emelés, majd a zene egyre hangosodni kezd. A fények kigyúlnak és a nézőtér izgalommal telik meg. A várva várt, látványos és nagysikerű 'Intimissimi on Ice' produkció, amely már egész Olaszország szívébe belopta magát, hamarosan visszatér. 2016-ban is a Veronai Aréna biztosít romantikus helyszínt az eseménynek és nemzetközi vörös szőnyegének.
olvass továbbA nemzetközi kulturális színtér izgalmas szereplőit sorakoztatja fel Balatonbogláron a Babel Sound július 19-24. között. A zene határokon átívelő változatosságát egy nagy, színes csokorban bemutató fesztivál – túllépve a műfaj határain –, a tánc és a színház varázslatos világát is megidézi a Babel Sound/Kultkikötő színpadán, hat napon át... Emellett a fesztiválozók együtt muzsikálhatnak a zenészekkel, táncolhatnak, főzhetnek, és ha kedvük támad, felfrissülésként csobbanhatnak egyet a Balatonban.
olvass továbbIdőnként nem csak arcunknak, hanem az egész testünknek jót tesz egy alapos bőrradírozás. Eltávolítjuk vele az elhalt hámsejteket, ezáltal könnyebben bejut a hidratálókrém, így sokkal élénkebb és ragyogóbb bőrt kapunk. Ráadásul ha napozás előtt végezzük el, tovább megtarthatjuk színünket. Ismerj meg négy otthon is elkészíthető, bőrtápláló keveréket!
olvass továbbA repülés – hiába a leggyorsabb és legkényelmesebb megoldás a helyváltoztatásra, és statisztikailag még mindig a legbiztonságosabb – sokakban már önmagában izgalmakat, félelmeket gerjeszt. Bár a landolás ma már rutin munka, mégis ez a legbonyolultabb része a repülésnek, pláne ha az olyan veszélyes repülőtereken történik, mint amelyek alább, felsorolásunkban szerepelnek. Azok a pilóták pedig, akik itt leteszik a gépeket, szinte minden esetben magas prémiumot kapnak
olvass továbbAz egyetlen hazai Greener Festival díjas rendezvény, a Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN) idén számos öko-újdonsággal rukkol elő: fellép a Jégpohár, a RE:kocsma, az Ehető Kanál, a Beszélő fák, a Szalma Szívószál, a RE:pohár, a Komposzt WC és még sokan mások az idei ökoSZIN-en.
olvass továbbA független nő felébred. Általában hatkor kel, hogy legyen ideje elkészíteni a kávét, összedobni egy gyors reggelit és kiporciózni az egészséghez szükséges vitaminokat. Reggeli közben megnézi az e-mail-jeit, csekkolja az üzeneteit és válaszol a fontosakra. Csakis a fontosakra, a többire nem pazarol időt.
olvass továbbEgy rendkívül fiatal, de ígéretes gyereksztárból lett világhírű filmcsillag. Sőt, Elizabeth Taylor talán a legnagyobb színésznő, akit Hollywood valaha látott. Gyönyörű, tehetséges és elragadó volt. Valódi ikon, az élet minden területén.
olvass továbbMindannyiunk életében vannak idézőjeles hibák, olyan dolgok, amik nem ütik meg azt a szintet, amire előzetesen számítottunk. Azonban teljesen felesleges évekig rágódnunk olyan történéseken, amiket nem tudunk kontrollálni, vagy nem éppen úgy sikerültek, ahogy előzetesen elterveztük őket. És hidd el, a legtöbbünk feleslegesen emészti magát ezek miatt. De hogy mi az, amit nem kellene túlzottan a szívünkre vennünk?
olvass továbbMintásat vagy egyszínűt. Tengerpartra nézőt vagy inkább belvárosit. Cukorral vagy anélkül. A döntések sorozata már hozzánk tartozik és tulajdonképpen nem kelt különösebb feltűnést a napi rutint tekintve. Bizonyos választások viszont annál inkább. Például az, hogy mától csak és kizárólag boldog leszek.
olvass továbbAzt gondoljátok, hogy elképzelhetetlenül unalmas és fárasztó a hírességek élete. Még egy olyan esemény, mint amilyen a Wimbledoni teniszbajnokság is rettenetesen megterhelő, ráadásul egy olyan kötelesség, aminek mindenképpen eleget kell tenni. Ne aggódj, ha esetleg jövőre téged is felfedeznek valamilyen csodálatosan különleges képességed okán (vagy férjhez mész egy színészhez, esetleg egy herceghez), akkor itt van néhány ötlet, mégis hogyan illik megjelenni egy ilyen jeles eseményen.
olvass továbbAudrey Hepburn-t máig a leggyönyörűbb, legtiszteletreméltóbb és az egyik legismertebb színésznőként tartják számon. Bája és eleganciája mellett, éles eszéről és kimagasló intelligenciájáról is híres volt. Most egy csokorba szedtük a legjobb filmjeit az Oscar-díjas színésznőnek.
olvass tovább