A fürdőruha története

Az 1930-as években jelent meg az első, kifejezetten nőknek szánt fürdőruha, amely egy gyapjúból készült, pólószerű felsőből és egy felsőcombot takaró nadrágból állt.

Bikini-forradalom

Az igazi áttörést azonban az 1946-os esztendő hozta meg. Louis Réard eredetileg autómérnökként dolgozott. Később, amikor átvette a családi csipkeverő üzemet, forradalmi ötlete támadt: „Ha szabadon hagyjuk a nők köldökét, annak olyan hatása lesz, mint a bombának!” Az addigi fürdőruházat helyett kitalált bikinit az atomrobbantásokról elhíresült Bikini-szigetekről nevezték el, hiszen Réard tudta, hogy a hatása is bombasztikus lesz. És valóban: az új fürdőruha végül a névadójánál is híresebb lett.

A bikini kezdetben hatalmas vihart kavart. Annyira erkölcstelennek találták, hogy egyetlen hivatalos manöken sem vállalta a bemutatását. Így végül a Casino de Paris egyik táncosnőjét, Micheline Bernardint kérték fel, aki végre igent mondott. Valószínűleg nem bánta meg, hiszen több mint 5000 házassági ajánlatot kapott a megvadult férfiaktól. A siker azonban nem volt egyöntetű, a spanyol, a belga és az olasz hatóságok egyaránt betiltották a bikinit. A botrány ellenére azonban- vagy talán éppen azért- a színésznők is elkezdtek érdeklődni az új fazon iránt. Az ünnepelt sztárról, Rita Hayworthről például azt írta egy korabeli divatkritikus, hogy „a köldöke olyan, mint egy ékszer Az ezeregyéjszaka meséiből”.

Az ’50-es évek bikinijei még viszonylag szolidak voltak. a hegyes formájú melltartó sokat takart, a kebleket magasra nyomta, és a nadrág sem volt túlságosan felvágva a combnál. Teljesen elfogadottá mégis csak Brigitte Bardot révén vált, aki az 1957-ben készült, És Isten megteremté a nőt… című filmben viselte a hírhedt ruhadarabot.
Egy év múlva Jayne Mansfield már magabiztosan pózolt bikinijében a Life magazin címlapján. Marilyn Monroeról is számos fotó készült a csábos ruhadarabban.

1960-ban, amikor feltalálták a lycra nevű anyagot, elkészültek az első elasztikus fürdőruhák. A ’60-as évek hippimozgalommal együtt a csípőfazont és a háromszög alakú, megkötős melltartót is divatba hozták. Ez a szabásvonal napjainkban is igen kedvelt.

Tanga és a monokini

Az 1964-es év újabb mérföldkövet jelentett a fürdőruha történetében: a szexuális forradalom és az emancipáció hajnalán Rudi Genreich „feltalálta” a monokinit. Ez eredetileg egy fekete fürdőbugyi volt két pánttal, felsőrész nélkül. Általában azért a nők továbbra is hordtak felsőrészt, a fürdőruhák azonban egyre kisebbek lettek.

1974-ben Braziliában Carlo Ficcardi divattervező újabb ötlettel állt elő, a tangával. A ruhadarab egy, az Amazonas mellett élő törzsről kapta a nevét. Rövidesen fehérneműként is viselni kezdték. A tanga a 80-es évekre terjedt el, bár fürdőruhaként sohasem vált annyira közkedvelté, mint a hagyományos fazon.

Régi-új divat

A ’90-es évek a felsőrészben hoztak változást. Megjelentek az úgynevezett push-up melltartók, amelyek optikailag nagyobb kebleket eredményeztek. Más újításokkal is kísérleteztek, például a felfújható felsőrésszel, amely az úszást is segíti, de ezek nem arattak osztatlan sikert. Korunkban újból kezdenek divatba jönni az egyrészes fürdőruhák, ám ezek már mély dekoltázzsal és sok-sok rafinériával készülnek. Fodrokkal, színes anyagokkal bolondítják meg a látványt. Ugyanígy a bikinialsók is egyre kevesebbet mutatnak. Úgy látszik, hogy a tervezők kezdik belátni a régi mondás igazságát, azt, hogy a kevesebb néha több!