Eddig csak azt tudtuk, mennyire fotogén, most már az sem titok, mennyire tud fotózni.
|
Hogy jött az életedbe a fotózás? Hat évvel ezelőtt észrevettem, hogy bárhová megyünk, buliba, kirándulni, valamit ünnepelni, mindig mindenki rajta volt a képeken, csak én nem. Akár a régi analóggal fotóztam, akár az első komolyabb gépemmel – egy tükörreflexes Sony Alfával – mindig a környezetem, a barátaim voltak a főszereplők. Jó barátomat, Indiánt (videóklip rendező – a szerk.) kérdeztem meg, mi lenne, ha néhány alakalommal elmennék hozzá és a forgatásokon kattintgatnék párat. Persze könnyű dolgom volt, ők bevilágítottak mindent, én csak tettem a dolgom. Minden előadónak, együttesnek adtam aztán egy dvd-t a képekkel, annyit kértem csak, hogy, ha megjelenik valahol, tüntessék fel a nevem. Sok megjelenésed lett? Örültek, hogy kapnak valami pluszt. A Magna Cum Laudének például úgy megtetszett az egyik fotó, hogy maxi lemezborító lett belőle. Aztán a divatfotózás felé kezdtem kacsintgatni, és több kisebb női magazinban is jelentek meg képeim, valamint címlapfotókat is készítettem. Tehát a hobbidból lassan hivatás lett? Ez azért nem ilyen egyszerű. Úgy tűnt, van hozzá érzékem, de tisztában voltam vele, hogy képzés és szakmai háttér nélkül semmit sem ér az egész. Beiratkoztam hát egy képzésre a Tripont Light Academyre. Nagyon szerettem, de nem adott szakképesítést. Ezért felvételiztem a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola fotográfus szakára, ahol egy év múlva diplomázom majd nappali tagozaton. Nagyon élvezem. Magadnak szerettél volna bizonyítani, vagy a támadások miatt ültél vissza az iskolapadba? Szerettem volna megtanulni a szakma csínját-bínját, mert beleszerettem. A támadások pedig… igen, sok volt. „Mit képzelek magamról? Csak azért, mert modellkedtem, már azt hiszem, tudok fotózni?” Tény, hogy az elején csak hátrányom származott abból, hogy ismerik a nevem. De csak még nagyobb lett bennem a bizonyítási kényszer. Szerencsére, ha fotózol, azonnal megvan a kézzelfogható produktum. Az internet segítségével akár rögtön publikálhatom is a képeket, hogy megmérettethessek. És mi a kedvenc fotótémád? Szerelmem a babafotózás, ennek is a dokumentarista verziója, nem a beöltöztetős. |
Figyelem a picit, mikor ásít, mikor tüsszent vagy nevet, lesem a mozdulatait. Nagy felelősség, hiszen a szülők legféltettebb kincséről van szó, de a visszajelzések pozitívak és ez nagyon jó érzés. Hogy kell elképzelni egy ilyen babaportré fotózást? Saját környezetükben szeretem fotózni a kicsiket, pláne párhetes korban. Természetes fénynél, nem használok vakut, nem villogok a szemükbe. Van, hogy az egész napot a családnál töltöm, hiszen nem akarok belepiszkálni a baba bioritmusába. Alszik, eszik, tisztába kell tenni – semmi probléma, minden mehet úgy, mint egy átlagos napon. Persze vannak hátráltató tényezők, mint a fogzás vagy a többórás hasfájás, de szerencsére már bőven túl vagyok az első ilyen élményeimen. Mi inspirál? Az öröm. A reakció, amikor egy család megkapja a képeket. 
Mennyire jön át a képeken a te lelkiállapotod? Az év első felében meghalt az apukám, és egy szakításon is túlestem. Én, aki mindig a társaság, a barátaim lelki szemetesládája voltam, és mindent mindig megoldottam, rendesen összezuhantam. Padlóra kerültem, pedig a barátaim nem hagytak magamra egy pillanatra sem. A munka ekkor nem segített, sőt. Be akartam zárkózni, nem volt kedvem semmihez. Az akkor készült képeken látom, hogy valami nem stimmelt, de szerencsére mások nem. |
Van kedvenc munkád? A focistafeleséges sorozatra, Szabó Zsófi dívás képeire és az első, Szekeres Adriennt ábrázoló óriásplakátomra nagyon büszke vagyok. De a legfontosabb, amit a fotózásnak köszönhetek, hogy az iskolában rengeteg olyan feladatom volt, amit a családommal kellett megoldani. Ezért sokat fotóztam apukámat, nagyon sokat. Galambász volt, és szubkultúra órára az ő hivatásának a bemutatását vállaltam. Végigkövettem egy napját, hogy azt csinálja, amit a legjobban szeret: eteti, gondozza a galambokat. A szüleimről is készült rengeteg közös kép. Annyira jó érzés, már ezért is hálás vagyok. Profitáltál abból, hogy tudod milyen a kamera másik oldalán állni? Rengeteget. Ha jön egy kezdő lány, akkor azonnal meg tudom neki mutatni, hogy melyek azok a pózok, beállítások, amelyek előnyösek. Fiúkkal nehezebb, de már edzett vagyok, és őket is jól tudom instruálni. Hol lehet megnézni a fotóidat? A Facebook oldalamat igyekszem a legsűrűbben frissíteni. Modell munkákat már egyáltalán nem vállalsz? Meg kell húzni egy határvonalat, mert nem leszek hiteles, ha fotósként magazinokban pózolok. Amikor átbillent a mérleg, és több lett a fotós munkám, már nem vállaltam el modellmelókat. Kivétel van persze, egy osztrák cég 30 feletti hölgyeket keresett, szépségápolási termékekhez, ehhez adtam az arcomat, illetve ott a Sugarbird, de az ugye nem csak a pózolásról szól. Mik a hírek a márka körül? Szeptemberben jön az új kollekció, amelyben továbbra is Linda a trendi, Reginának marad a pamut, Sylvi a dögös csipkés, Évi a nőiesen elegáns stílus képviselője, én pedig a decens titkárnő vagyok. Újdonság lesz a farmer, amely az én részemről természetesen szűk, elegánsabb vonalú nadrágokat jelent. Az életem szerves részévé vált a Sugarbird, úgy, ahogy hozzám nőtt a fényképezőgép is. Most is van nálam egy kis kompakt, e nélkül sosem hagyom el a lakást. Betűk: Pákozdi Nóra Fotók: Eve Deak Photography Helyszín: DiVino |
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez