A szabadságról

A valódi szabadság a lélek szabadsága, a legnagyobb adomány amit az ember önmagától kaphat. Ez a belső szabadságharc koronája, a legnagyobb egyéni diadal amellyel ember bírhat. A félelemmentes, boldog élet az, amikor korlátok nélkül önmagunk lehetünk, amikor nem adunk hatalmat senkinek érzelmeink és gondolataink fölött, amikor megfelelési kényszer nélkül élünk, s a spontán boldogság a miénk.

Legtöbben félelemben élik le az egész életüket, s bár leírva rettenetesnek tűnik, a félelem tárgya legtöbbször nem a "Sors", "Isten" vagy bármilyen más felsőbb hatalomnak vélt erő, hanem a közvetlen környezetük, vagy a párkapcsolatuk.

Csak kivételes esetekben fordul elő, hogy nem az egymástól és önmaguk őszinte felvállalásától való félelem a legerősebb erő a párkapcsolatban, hanem a szabadság és az elfogadás. Mindketten félnek attól, hogy a megfelelések, elvárások közösen felállított, önként vállalt, nem egyenrangú szabályait megszegve a másik büntetéssel vagy szeretetének megvonásával torolja meg. Mi nők hajlamosak vagyunk arra, hogy gyakrabban vállaljuk a "bűnbak" szerepét, míg a férfi jóval nagyobb "bűneinek" elkövetésén könnyen túllép a párkapcsolat. A nő általában egy apró hiba miatt is rosszul érzi magát, de alapvetően mindkét fél retteg, hogy ha ezt vagy azt elkövet a másik ellen, az majd nem szereti őt, s érdemtelenül a szeretetre magára marad. De tényleg ez lenne a szeretet?

A valódi szeretet szabadság, szárnyalás, önfeledt létezés és boldogság egyszerre.

A szabadság az én olvasatomban azt jelenti, hogy nem félek megélni önmagam, nem félek az élettől, vállalom minden tettemért a felelősséget, tudatában vagyok annak, hogy kizárólag magamnak és az "Égieknek" tartozom elszámolással, nem egy másik embernek, főleg nem annak, akit a társamnak nevezek. Nem érzem rosszul magam, ha hibákat követek el, nem engedem meg a másiknak, hogy bármiért is felelősségre vonjon, nem szorongok, bátran élem meg a mindennapokat és ezt ajánlom fel a másiknak is. Önbecsülésem és mások megbecsülése egyformán fontos számomra, hiszek magamban és az Életben. Tudatában vagyok annak, hogy elég jó vagyok mindahhoz, amivel dolgom van ezen a bolygón, hogy mindenhez pontosan annyi jogom van, mint bárki másnak és élek minden pillanat adta lehetőséggel. Bízom magamban, a Gondviselésben, bátran elengedek bármit és bárkit ha kell, nem ragaszkodom az elképzeléseimhez, nyitott vagyok a változásra és önmagam megváltoztatására. Hiszem, hogy e röpke emberi lét, ami megadatott nekem felbecsülhetetlen kincs a szabadság és szeretet megélésre, s ekként is bánok vele, hisz az élet is csak akkor bánik így velem.