Paradicsomi Monaco: az építész bosszúja a nagyhercegen

Monte Carlo paradicsom a turistáknak: fényűzést, luxust, csillogást, no meg egy érdekes nagyhercegi megbízás történetét tartogatja az odalátogatónak.

Monaco megér egy hétvégi kiruccanást a Forma 1-es futamtól függetlenül. A városállam a Vatikán után a második legkisebb állam a világon, amely a szerencsejáték mellett körülbelül egy tucat turisztikai látványosságot is tartogat-, feltéve, ha nem számoljuk ide a La Condamine, a Fontvieille és a francia határon kialakított Cap de’Ail kikötőkben ideiglenesen, vagy állandóan ott rostokoló szuperjachtokat, illetve a Kaszinó téren felsorakoztatott méregdrága autócsodákat.

A hercegségben fellelhető kávézók, éttermek és bárok közül a Café de Paris a legszínvonalasabb, bár az ingatlan építészeti értéke meg sem közelíti a közeli Nizza, San Remo, vagy a kicsit távolabbi Genova és Marseille hasonló szecessziós értékeket felvonultató, vendéglátásra szakosodott műtárgyait. A Charles Garnier tervei alapján 1878-ban átépített Café de Paris állítólag azért hasonlít direkt a párizsi Art Nouveau stílusban megálmodott zöld színűre lefestett metrókijárókra, mert a nagyherceg nem utalta át időben az építész megbízatási díját. Szakértők szerint a „gonosz lelkű Garnier mérnök úr” ezzel a lépésével képletesen és építészetileg is nemes bosszút tudott állni a Grimaldi nagyhercegeken: az egész „beképzelt monarchiát a föld alá küldte kávéházukkal együtt”. A szimbolikától függetlenül a mérnök annyi luxust azért csak megengedett magának, hogy a közép-és sarokrizalios épület falsíkját Tiffany üveggel díszített halszemablakokkal „ütötte” át, hogy az „az adózásban meggazdagodott, ám irigyeknek tartott monte carlo-i família „valamit felmutathasson a gazdag Párizsnak is.” A lánykori nevén még Café Divannak hívott kávéház éppen ezért nem építészeti formanyelve miatt lett világhírű, hanem az itt étkező számtalan amerikai filmcsillag-, mint például a várossálam későbbi uralkodónője- Grace Kelly aprólékosan felcsipegetett étkezési szokásai, illetve a kávéházat körbeölelő, számtalan játékfilm külső díszleteként is használt Kaszinója miatt. A pénznyelő palotába egyébként utcai viseletben, és 18 életév alatt senki sem léphet be- még akkor sem, ha gazdag bukszával érkezett Fortuna szentélyébe. A kávézó puritán küllemű épületét – talán pont Garnier funkcionalizmusa miatt- egyébként többször át kellett építtetnie Monte Carlo uralkodóinak. A legutolsót ilyen átalakítást a megboldogult III. Rainier herceg 1988-ban eszközölte ki kormányánál. Az épület ekkortól ötvözi a régmúltat és a jelent –ami a stílushoz és építészethez értők szerint ugyanolyan „föld alatti ízlésről ad bizonyosságot, mint amilyennek Garnier” megálmodta."