Már Leonardo da Vinci is gondolkodott a dolgon, mégis csak az ötvenes évektől használják a búvárok széles körben. Eleinte hordták a lábukon, aztán az ólomövükbe tűzve s csak mintegy 15 éve viselik a maszk bal oldalán, a pánthoz rögzítve.

A légzőcső a légzőkészülékes merülések alkalmával, nagymértékben megkönnyíti a vízfelszínen történő úszást, illetve tartózkodást. Szabadtüdős merülésnél snorkelezésnél lehetővé válik, hogy fejünk folyamatosan a víz alatt maradjon és a lenti élővilágot meg tudjuk figyelni.

 
A légzőcsövet már Leonardo da Vinci is felfedezte. Az USA-ban, 1930-ban egy, a légzőcső elve alapján működő búvárfelszerelést szabadalmaztattak. Arról nem tudni, hogy a túlméretezett légzőcsőre emlékeztető felszerelést a gyakorlatban kipróbálták-e, de a szabadalmi oltalom megadásából arra lehet következhetni, hogy ez egy első, és eredeti elgondolás volt. 
 A légzőcsövet az 1950-es években kezdték el a kedvtelési célú búvárok széles körben használni és tették az alapfelszerelés részévé. Bár fotók bizonyítják, hogy az első ilyen búvárklub 1932-ben Párizsban alakult, tagjai és a klubot alapító Yves Le Prieur is akár szabad tüdővel, akár légzőkészülékkel merültek, nem használtak légzőcsövet. Érdemes ilyen szempontból megnézni Hans Hassról, vagy Jacques-Yves Cousteau-ról és búvártársaikról készült első képeket is, melyeken soha nem látunk légzőcsövet. 
 
Az 1950-es évek második felétől kezdődően azonban a búvárújságok fotóin szereplő búvárokról szinte soha nem hiányzik a légzőcső, és a búvárfelszerelés gyártók katalógusai is számos változatot ajánlanak. A sárguló prospektusok lapjain egyaránt megtalálhatók a „hajlított” modellek, a merev csőből és az alsó hajlatot flexibilis bordás csőből kialakított csövek. Már a kezdetek kezdetén is ajánlottak a gyártók „felsőszelepes” légzőcsöveket, ahol úszókkal, sőt pingponglabdával igyekeztek biztosítani, hogy ne kerüljön a csőbe víz.
 
Régebben a búvárok tetszésük szerint jobb-, vagy baloldalon viselték a légzőcsövüket, de az is előfordult, hogy a lábukon hordott búvárkésük mellé tűzték. Sajátos megoldás volt a 70-es években az „ólomövbe” tűzve, amit az elvesztés ellen elláttak egy nyakba akasztható madzaggal. (Ez a megoldás is kiment a divatból…) Mintegy tizenöt éve alakult ki a légzőcső kötelező viselési szabálya: a maszk bal oldalán, a pánthoz rögzítve.

Az 1980-as évektől kezdve a légzőcsővel, ezzel a viszonylag egyszerű felszereléssel kapcsolatban (is) a gyártók igyekeztek „újdonságokat” kitalálni. Először megjelentek a felső hullámvédők, majd a víz eltávolítását megkönnyítő alsó szelep. Végül kifejlesztették a teljesen „száraz” (alsó-felső szelepes) modelleket.

:

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!