Tudjuk, hogy a negatív reklám is reklám. Tudjuk, hogy nincs az a világrengető változás, ami kisöpörné a magyar médiaipar nívóját erősen visszahúzó előadókat. Mégis meg kell írnunk azt, amit minden bizonnyal minden kedves olvasónk tud: ezekkel az emberekkel nem az a baj, hogy ismertek. Természetesen az se, hogy mennyit keresnek, hiszen ahhoz senkinek semmi köze. De az már inkább, hogy tehetséges fiatalok, köztünk élő fantasztikus pályával rendelkező művészek gyakran szorulnak a második sorba, mert mondjuk kell a hely a komlói bugyiárusnak, vagy kaposvári takarítónőnek. Most megmondjuk nekik, nektek, meg mindenkinek.

I. Győzike

Nevezett művészúr tehetségét, hozzáértését nem is kell különösen firtatni. Győző nem egyszerűen egy celeb. Ő szimbólum. A remény szimbóluma, hazánk több millió félanalfabéta, játékgépfüggő, mackónadrágos átlagbélájának: a munkának, és a rátermettségnek még az imitálása nélkül is lehet bárki híres, gazdag és sikeres. 150 millás házban ordibálhat a családdal, kubai szivarra cserélheti a betonszofit, Mercire az ezerötös Ladát. De most, komolyan: hülye, aki tanul, és/vagy dolgozik. Hiszen Győző már kikövezte a siker magaslatára vezető legrövidebb utat: csinálj egy együttest, amelyhez csupán a pénzt, a zenét, a szöveget, és az énekhangot adják mások, minden mást gálánsan te vállalsz! Forgass előre megírt forgatókönyv alapján "spontán" valóságshow-t az életedről! Keveredj idétlenebbnél idétlenebb botrányokba, melyekről aztán rendre kiderül, hogy megrendezett műbalhék! Vagy csinálj bármi mást! A lényeg: mindig tartasd szem előtt, nehogy véletlenül a legcsekélyebb értéket is létrehozd! Elvégre a házra, meg a Mercire pályázol, aranyapám, nem a Kossuth-díjra...

II. Havas Henrik

A tanár úr a magyar újságírás orvosi lova, aki semmihez sem ért, de olybá tűnik mégis mindenhez. Legalábbis nincs olyan bulvár, politikai és sport hír, amihez ne szólt volna hozzá. Pályája az autószerelői aknától, a Mokka stúdiójáig vezetett. Egyik könyvének tanúsága szerint, már 1986-ban tudta, hogy a szocialista rendszer össze fog omlani, '88-ban már Mercedesszel járt, 1990 után pedig hosszú időn át Közép-Európa legigénytelenebb stúdió díszlete között osztotta reggelente az épp aktuális vendégét. Havas Tanár úr azonban nem csak az elektronikus média, de az irodalom terén is maradandót alkotott. Írt már könyvet a prostituáltakról úgy, hogy saját bevallása szerint sosem fizetett a szerelemért, és írt a börtönlakókról is úgy, hogy még sosem ült. Kiváló polihisztorunk ilyetén módon megalkotta a tények nélküli tényfeltárás bonyolult, rejtélyes műfaját. Ám mindez még mindig kevés lett volna ahhoz hogy írjunk róla: a megfellebezhetetlen érv, mellyel kiharcolta helyét listánkon nem más, minthogy mindezek után még saját médiaiskolát is nyitott, magára véve az új magyar újságírógeneráció kinevelésének nehéz keresztjét. Autószerelők, hegesztők, fröccsöntő munkások, figyelem: alig pár száz rugóért a Tanár Úr megtanítja, hogyan vezet az út a gyárból a tévéstúdióba.

III. Csiszár Jenő

Következő celebünk annak az alapigazságnak a megtestesítője, hogy aki jó volt rádiósnak, az nem biztos, hogy jó tévésnek. Jenő sajnos ennek eklatáns példája. A több éve folytatott televízíós szerencsétlenkedésén keseregve több ezer Apukám világa rajongó húzza le keserűségében a sarki krimóban búfelejtő fröccsét. Egy hírportálon nemrégiben azt írták mesteréről, Havas Henrikről: pályája tipikus „kádárista tündérmese”. Nos, Jenő karrierje ez esetben a kilencvenes évek jellegzetes sikersztorija. A lepukkant hobóként induló zseniális dumagépből a hazai éjszakai rádiózás legeredetibb alakja lett. Ez a múlt. A zord jelen viszont egészen mást mutat. A tévében esetlenül ténfergő, kamerát nem érző, szerencsétlen, és gyenge poénokkal operáló Jenci láthatóan nem találja a helyét – még ebben a rettentően magas színvonalú magyar médiácskában sem. Pár éve keserűen nosztalgiázhattunk azon, hogy hogyan küldte volna el Apuka Pákót, amikor az csoki kukival kínálgatta több, itt szereplő celebecskénket. A mai Jenő csak állt ott, és hagyta, hogy ezt a kellemes és lélekemelő feladatot Havas Úr vállalja magára. Summa summarum: Hősünk reményteljes rádiós csillagként indult, de beszippantotta őt, a bulvármédia feneketlen fekete lyuka.

IV. Kiszel Tündi

A Brezsnyev hasonmásként felbukkant celebünk miatt méltán foghatjuk fejünket. Ő az az ember, akinek tökéletesen funkciótlan szerepe van a hazai hírességek, egyébként is rozoga pantheonjában. A legkülönbözőbb világnézeti árkok fölött átívelő nemzetegyesítő utálatot megtestesítő "művésznő", az egyetlen olyan hírességünk, akinek minden bizonnyal fogalma sincs, hogy az egész ország egy emberként rühelli. Mivel sajnos mindenki ismeri. Tünde szerepe egyébként tudtán kívül igen hálás a magyar társadalom építésében. Amíg ő köztünk van (reméljük, minél tovább), addig minden alkalommal, amikor Ö megszólal, nyilatkozik, fényképezteti magát, nyugodtan hátradőlhetünk, és megnyutgathatjuk magunkat, nem mi vagyunk a legsötétebb arcok ebben az országban.

V. VV Anikó, akinek nincs neve

VV Anikóban az a jó, hogy eddig semmit nem csinált. Ez akár előnyére is válhatna, de sajnos ez a fenti állítás (mint mindenki tudhatja) nem teljesen igaz. A hírhedt valóságshow-ban egy ország csodálhatta nap, mint nap, ahogyan virtuóz módon csillogtatta fizikai intelligenciáját. Ha egy celebet a bulvársajtó szerkesztői még arra sem méltatnak, hogy az igazi nevén hívják (megkockáztatva, hogy átlag olvasónak fogalma sem lesz róla, kiről van szó), az meglehetősen biztos jele annak, hogy az illető saját teljesítménye a nullához konvergál. VV Anikó, BB Évi, "VB Géza", "BV Kitty", és társai eklatáns példái ennek. Ha egy nap arra ébrednénk, hogy Sztájl Bálintként, vagy Gáborként villogunk a Story magazin címlapján, valószínűleg erősen átgondolnánk az életünket. Anikót ez persze távolról sem fenyegeti. Mármint az átgondolás....

VI. Mónika

Mónika a csapatban az ész. Ezt kár lenne tagadni. A versenyt toronymagasan megnyerte, bár nem volt túl nehéz dolga. Tulajdonképpen nem irigyeljük. Egykori műsorában naponta végig kellett hallgatni a butábbnál butább (és kellőképpen beugratott) szereplőket. Maunikka műsora az elejétől fogva irritáló volt, de, hát a média kegyetlen vastörvénye szerint, mindegy miért nézzük, ha nézzük. A műsor sokszínűségére igazán nem lehet panaszunk, hiszen olyan változatos témák között csemegézhetünk, mint, hogy |Tudd meg, hogy lefeküdtem a postással, te barom!|, "Most meghalol, mer’ megcsaltál!|, illetve |Sosenem volt veled jó a zágyban, a gyerek apja is a Mikulás|. Az a sznob tévénéző, akit a cizellált magaskultúrának és a megrázóan mély társadalmi mondanivalónak ez a gondolatébresztő elegye sem elégít ki, az nézze inkább a Tudósklubot! VII. Hajós András Hajós András rendkívül tehetséges és rokonszenves zenésznek, virtuóz szövegírónak indult, hogy mára a média viharos óceánján, a felesleges celebek sivár szigetén kössön ki. Őt is menthetetlenül elkapta az a kórság, amelyet egy kiváló színművészünk úgy foglalt össze: |Francnak kell Othellónak szteppelnie?| Egyszerűbben: kis hazánkban minden suszter, aki egy használható bakancsot már összehozott, rögtön otthagyja a kaptafát, és atomfizikus akar lenni. Andris a világot jelentő deszkákról lelépve volt már show-man, műsorvezető, heti megmondóember, sőt kampánytanácsadó is. (Erős a gyanú, hogy neki köszönhetjük a |Budapestnek Demszky kell| című opuszt, amelyet bármelyik pr-tréningen elrettentő példaként oktathatnának.). Gitárt a kézbe, mars vissza a színpadra! Zazi már hiányol! VIII. Bocskor Boross Híres humorista párosai mindig voltak az országnak. Gondoljunk csak Hacsekra és Sajóra, Markosra és Nádasra vagy akár Bagira és Nacsára. Minden ellenkező híresztelés dacára Bochkor Boross páros nem tartozik ezek közé. Humoristának lenni ugyanis szakma. Aminek az egyik legfőbb törvényszerűsége, hogy a saját poénunkon nem röhögünk (jelen esetben vihorászunk), és ha mégis, akkor lehetőség szerint nem a vicc előtt, közben, vagy épp helyette, hanem utána. Ezt az igen egyszerű alapszabályt 15 év alatt egy hétköznap reggeli adásban sem sikerült betartani. Bochkor és Boross megbízhatóan, pontosan, kiszámíthatóan, és töretlen elszántsággal - unalmasak. Akit tudja, írja meg nekünk, vajon tekintélyes gázsijuk mekkora részét osztják meg a műsort, úgy ahogy életben tartó betelefonálókkal. Igazságtalanok lennénk, ha kihagynánk a zseniális párosukat méltán kiegészítő |Voga processzort| (értik? Professzor-processzor, haha), akinek szerepét kitartó anyaggyűjtésünk során sem sikerült beazonosítani. Igaz, a másik két társáét sem. IX. Kelemen Anna A médiaipar feneketlen mélységei időről időre felszínre dobnak egy-egy ultradekoratív hölgyet, aki rendszerint nem túl okos, nem túl tehetséges, de legalább főműsoridőben növeli a férfilakosság szaporodási kedvét. Félreértések elkerülése végett szögezzük le gyorsan: Kelemen Annácska NEM tartozik e kategóriába. Odáig persze stimmel a történet, hogy vitathatatlanul az univerzum legkevésbé intellektuális lényei közé tartozik, és gyakorlatilag nincs olyan szakma, amelyben értékelhető teljesítménnyel lenne megvádolható. Annácska azonban emellé még mindenféle szexuális vonzerőtől is tökéletesen mentes. Most komolyan: van, aki ismer olyan, legalább hozzávetőlegesen egészséges férfiembert, akiben bármilyen biokémiai rekaciót elindít ez a nő? Akiben mégis, az írjon nyomban nekünk! A bátor coming out-olók között kéthetes szexológiai rekreációt, valamint Kovi összes műveit sorsoljuk ki. X. Tóta W. Árpád A világháló magyar hőskorszakában nagyjából bárki írhatott a csekély számú magyar honlapra, aki képes volt megtalálni a Windows 3.1-ben az Internet Explorert. Árpád barátunk annak idején az első magyar hírportál, az Internetto egyik alapító-szerkesztőjeként tett szert komoly ismertségre a virtuális térben. A kockafejű proggerek közül hamar kitűnt kiváló íráskészségével, s néhány esztendő múlva már sok olvasója szemében a magyar internet mindenttudó orákulumává vált. A baj akkor kezdődött, amikor ezt ő maga is kezdte elhinni. Mire az Internetto Indexé deformálódott , már nem történhetett semmi a magyar ugaron, amiről Árpád meg ne írta volna a frankót. Újságírói ars poetica-ja igen egyszerű: biztos, ami biztos, mindent, és mindenkit lealáz az anyaföldig, abból baj biztosan nem lehet, és az olvasó is elégedetten dölhet hátra. a Független Sajtómunkás jól megaszonta a hatalmasoknak. Mikor már az Indexes aranykalitka is túl szűkössé vált Árpád szárnyaló szellemének, saját blogot indított. Itt aztán minden maradék szerkesztői kontroll nélkül lőhet mindenre, ami mozog, mint az a bizonyos lakatlan szigeten ragadt japán katona ’45 után, aki addig aprította maga körül a dzsungelt, míg meg nem tudta, hogy vége a háborúnak. Valaki igazán szólhatna már Árpinak is, hogy nálunk még el sem kezdődött... XI. Pákó Legismertebb afrikai vendégmunkásunk, akiről ráadásul nemrégiben kiderült, hogy nemzetiszocialista eszméket vall. Szegény Pákót eddig se az eszéért szerettük (másért sem nagyon), de mióta készül betörni a politikai küzdőtérre, azóta csak kapkodjuk a fejünket. Pákóban mélyen tiszteljük, hogy nem veri nagy dobra igazi nevét, igaz, azt valószínűleg kevesen jegyeznék meg. Pákó sikere még ezen lista többi tagjához képest is eléggé hihetetlennek tűnik számunkra. Nincs hangja, fizikálisan egy harmadéves bölcsész szinjén áll, nem tud madzsarúl, a mozgása pedig leginkább egy masszív alkoholista pingvinére emlékeztet. Egyszóval megtestesíti a tökéletes antielőadó karakterét. Pákónk rosszabb hatással van gyerekeink fejlődésére, mint az egészségügyi reform, mégis van egy meghatározhatatlan szubkulturális kör, aki él hal érte. Csak reménykedünk abban, hogy azért, hogy jókat röhögjön rajta.

:

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!