Voltaképpen mi is ez a szó? Valakit valami felé terelni, mert szerintünk úgy a helyes, mi így tennénk. Mindenki akkor lesz valaki, ha motiválják számára teljességgel idegen emberek a neten, az instán és a facebookon, ahol mindenki a sikerről beszél, de elérni azt, még nem érte el. Jó-jó, csinálja, cselekszik, de közben csak beszél, nem figyel befelé, nem hallgatja a csendet. Oké-oké, hiszek benne, hogy előtte látni kell, amit akarsz, magadban. De minek ez a sok felhajtás?

Olyan szakaszhoz érkezett az életem, ahol mindent megkérdőjelezek. Amiben eddig hittem, amit eddig csináltam. Embereket és magamat. Sokfajta motiváló szöveget hallgattam, élőben, online, plakátokon. Viszont egy dologra rájöttem: NEM LEHET MOTIVÁLNI SENKIT ARRA, AMIT NEM AKAR!

A boldogság nem a közösségi médiában van. Az nem a valóság. Voltaképp, ott bárkinek kiadhatod magad, ugyanis a cél az, hogy minél hatásosabb legyél. Azt nem mutogatják, hogy milyen hibázni, és milyen szenvedni. Vagy ha igen, sajnos azt is a népszerűség érdekében általában. Azt nem mutogatják, hogy igazából ők sem tökéletesek. Tapasztalatból mondom, ha nem posztolsz, és nincsenek sztorik, alábbhagy a nézettség. De kinek is kell ez a hazugság, ez a kamu népszerűség? Azoknak, akik menekülnek?! Nem tudom, talán magunk elől. Én többé nem akarok menekülni. Valós dolgokat akarok, valós emberekkel. Nem akarok celebbé válni, aki máshoz sem ért, csak manipulálni, hirdetni. De mit hirdetnek? Feltételezhetőn csak azt, amiben hasznukat nyerik. Igen én is írok hosszú sorokat, de lassan én érzem magam rosszul, hogy az igazat írom, és nem kezdek el beilleszkedni a képmutatás széles skálájába. Kezdem unni ezt a felszínességet. Irritál, hogy az emberek mással foglalkoznak, más életén csámcsognak. Irritál, amikor azt mondják bármire képes vagy, mert amikor nem sikerült valami, gyenge és szomorú lettem, és nem értettem, miért mondták az ellenkezőjét. Befolyásolt mások élete, mert én még nem láttam az utam, és nehezen találtam rá, hiszen olyasmivel foglalkoztam, ami nem hozott boldogságot: másokkal. Hinni akartam magamban, de hiába akartam, láttam, hogy sokaknak megy, akkor arra gondoltam, hogy nekem is fog, akkor, is ha nem is volt hozzá tehetségem. Mert erre biztattak, de igazából, nem mindenki érheti el azt, amit amúgy is másnak szánt a sors.

Ezért nem akarok „motiválni” már másokat. Mert általában nem is sokat segít, inkább csak mélyebbre lök. Mert ezzel fájdalmat is okozhatok annak, aki nem olyan, mint én. Elbizonytalaníthatom az életét. Nem akarom ezt csinálni. Én az önbecsülésben hiszek. Abban, hogy eljön a perc, amikor saját magadból lesz eleged, és végre teszel valamit. Ehhez sok pofon kell, és hiába szóltak előtte többen. Ez a Te harcod, a küldetésed, a feladatod. Tudnod kell értékelni magad anélkül is, hogy más figyelmeztetne rá.

Természetesen rosszul esik, amikor egy hozzám közelálló személyen nem tudok segíteni, mert nem tudja még, hogy csodálatos. Nem tudja még, mert mindig másra figyelt, és magára annál kevésbé. Nem élte meg a harcokat, fájdalmakat, csak sietett onnan ki. Pedig az élet az egy igazi hullámvasút. Az önbecsülést nem adják mások, azt neked kell megtalálni, és nem is édes csókok által, hanem mérges csípések árán. Nem kellemes, tudom. A végeredmény hatásos, annál inkább.  Mióta érzem, és tudom, hogy van önbecsülésem, nem irigykedek, nem akarok tökéletes lenni, versenyezni. Nem kételkedem azokban, akik szeretnek, hanem bízok bennük. Szeretem magam, és a világot. Belőlem nyílik ki a virágom, és nincs azzal semmi baj, ha békében vagy és jól érzed magad akkor is, ha a világban éppen dúl a háború. Sőt.  Nem félek magam és mások véleményétől, hiszen mindenkinek más és más, viszont nincs kedvem tippelgetni, hogy kié a valós.

Azokkal fogok foglalkozni, akik felém is nyitnak, és nem fogok isteníteni egy celeblányt, csak azért, mert ku*** jó a „feedje”. Nagyon sokat árulna el rólam, ha csak ezek alapján dönteném el, kivel barátkozok és kit tartok minőségi személyiségnek. Ha a a közösségi médiában posztolok fele, ha csak a fele, valósat írna, akkor a világ újra jó hely lenne. A bizonytalan embereket könnyen lehet csábítani, rászedni. Nem erre akarom használni az erőmet. Nem motivállak, meghallgatlak! Az emberek-mint mindenből, ebből is gúnyt űztek és felhúztak hozzá egy cirkuszt, ami pénzt termel. Ezért nincs értelme a motivációnak számomra. Mert az is csinálja, akinek fogalma sincs róla. Mert félrevezet. Mert szívtelen. Mert nem mutat igazi példát. Megkérnék mindenkit tisztelettel, hogy tanuljon rendes szakmát, hiszen lassan már nem is lesz kit „motiválni”, annyira bizonytalanok az emberek. Köszönöm a figyelmet.

• gondolkodásmód motiváció motiválni másokat

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!