Úgy szeretsz, ahogyan gyerekként szerettek
Már gyermekkorban eldől, ki, mennyire lesz alkalmas érzelemdús kapcsolatra. Az első anyai érintések a jelzésekre, a sírásokra való reagálása mind ott van mélyre szorítva tudattalan emlékeinkben, és a bizalom, és az elfogadás szintjein, akarva akaratlan előhívjuk kapcsolatainkban.
Meghallotta a sírásaid közötti különbséget és reagált is rájuk? Elérhető és válaszkész volt? Képes volt megnyugtatni, érzelmi biztonságot teremtett? Kielégítette érzelmi, fizikai szükségleteidet? A párkapcsolatban valójában ugyanez újrajátszódik: meghalljuk és megértjük egymás hangját, figyelünk, reagálunk, tekintetünket egymásra fókuszáljuk.
Ez a korai anya-gyermek kötődés biztonsága vagy bizonytalansága jelenik meg minden ragaszkodáson alapuló emberi kapcsolatban. Ha valaki folyton hiányt szenvedett, vég nélkül sírt, bizonytalan volt, örökösen várakoznia kellett figyelemre, érzelmi és fizikai igényeinek teljesítésére, ez a bizalmatlanság és frusztráció időnként majd bekopogtat későbbi párkapcsolata ajtaján is. Minden kötődéstől való félelmünkben ott van az elhagyatástól rettegő gyermeki énünk. Ha valaki folyamatos kontrollt, ellenőrizgetést tapasztalt meg gyerekként, ha soha nem érezhette a boldog, felszabadult kiteljesedést, és senki nem tisztelte autonóm személyiségét, akkor az ő szemében a szeretet felnőttként is egybemosódik a kontrollal, tévesen így próbálja meg kapcsolatait működtetni. Ha gyerekként a legfontosabb, érzelmileg legközelebb álló emberek elhagyták, eltűntek, majd feltűntek az életében, folyton hazudtak, becsapták, vagy soha nem váltották be ígéreteiket, akkor a gyanakvás, a bizalmatlanság ugyanúgy átlengi a felnőttkort, mert gyermekként azt tanulta meg, hogy még a szeretetkapcsolatainkban sem bízhatunk.
Akiknek a világot egy nagy, félelmetes, küzdelmekkel teli helyként állították be, ami nem az örömök, a boldogság megéléséről is szól, ők nehezen oldódnak fel egy kapcsolatban és sokkal jobban ragaszkodnak a bármi áron való biztonságérzethez.
Aki gyermekként állandó bizonytalanságot, gyanúsítgatást tapasztalt meg a szüleitől, annak ez az érzelem beépül a zsigereibe. A felnőttként megélt folytonos féltékenység kialakulhat gyermekként átélt testvérféltékenységből, de visszavezethető a mindig emlegetett önbizalomhiányra is, amikor egy valaki nem tartja magát elég jónak a másik számára, és a gátlásaiból, félelmeiből adódóan feltételezi a hűtlenséget. Az a felnőtt, aki gyerekként nem tapasztalta meg saját értékét, abban mindig ott bujkál majd az alkalmatlanság élménye, és a megfelelési vágy.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez