Azon szerencsések közé tartozom, akinek élete első kedvese mutatta be a következő, ám még az előzőnél is hosszabb időre, tán örökre szóló szerelmét. Mindennek immár hat esztendeje. Ennyi ideje vagyok szerelmese a zongoraszónak, a nótának, vagy a muzsikának, kinek hogy tetszik. A Kispipacs pedig az a hely, ahol bármikor randevúzhatok ezzel a bizonyos életre szóló, igaz szerelemmel.

A mai rohanó világ számára talán rejtély, milyen egy hamisítatlan, régi pianobar hangulata. Meglehet, sokan még azt sem tudják, mi a muzsika valódi íze, és hogy mennyire különleges az az orgánum, amely a zongoraszót kíséri egy ilyen helyen. Képekkel lehetetlen vállalkozás dokumentálni az ott lévő hangulatot és azt az életérzést, ami  tulajdonképpen az első pillanatban magával ragad. Nyílván nem mindenkit, de a muzsikus lelkű, bohém fiúkat és leányokat egészen biztosan. A rengeteg divatos szórakozóhely mellett viszont csak kevesen ismerik a Kispipacsot, pedig a Pipacs legenda, csakúgy, mint Fűzy Gábor neve, aki közel ötven éve elválaszthatatlan hitvese a zongorának.

Mindig úgy gondolok Gabi bácsira, hogy ő már az égvilágon mindent látott. A régi Pipacsban, vagy a Búsuló Juhászban, ahol annak idején kezdte ezt a szakmát, olyan nevek fordultak meg, mint Latinovits, Bodrogi vagy - ha csak a legnagyobbakat akarjuk említeni - Kabos Gyula. És nem csak az elsimert művészekről van szó, amikor ezt vallom. Ő az az ember, aki a legtöbb szerelmet és a legtöbb vigaszra vágyó, elhagyott kedvest látta életében. Ennek pedig valamiféle megfoghatatlan, különös ereje van az én szememben. Hisz amikor ide jövünk, akkor akaratlanul is magunkkal hozzuk a fájdalmunkat, vagy a szerelmes hitvesünk titkolt nevét, de annak az emlékét is, aki épp csalárd volt, vagy elhagyott. Aztán, ha kilépünk innen, pedig egész nyugodt szívvel komédiázhatunk tovább a nagyvilágban, de arra a néhány órára mindenki megáll egy kicsit, és leveti a lelkéről a mindent eltakaró, komor gúnyát.

Gabi bácsi még életében nem érezte azt, hogy dolgozni kell menni. Ez egy olyan ajándék, amivel nem mindenkit ajándékoznak meg sorbanálláskor odafönn. Ugyanolyan, mint az istenadta tehetség. Bárki, aki így érzi, hálát adhat a sorsnak. Mi pedig eközben hálát adunk neki, hogy annyi gyönyörű, könnyes és nosztalgikus órával ajándékozott meg bennünket ebben a kis lokálban. Zongorázz még nagyon sokáig! Hisz fiatalurak jönnek, széplányok mennek, és egész biztos, hogy ér minket még megannyi szerelem és bánat. Fűzy Gábor legendás hangját pedig hamarosan megörökítik egy olyan válogatás keretében, amin kevésbé ismert, de annál is értékesebb dalok - mint például Kalmár Tibortól az 'Egyedül', vagy Szenestől a 'Mindenkit elfelednek egyszer' - maradnak fenn az utókornak. Azoknak, akik nem akarják soha elfeledni, milyen a régi zongoraszó hangja.

                                                                                                                                         Szentesi Évi

                                                                                                           

                                                                                                                                         

• fűzy gábor kispipacs piano bár

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!