Tóth Vera: kiégés, katasztrófa, világvége

Teljes kipurcanás, kedvtelenség, állandó hajtás, a mókuskerék, melyben lassanként elveszítjük, nem érjük utol önmagunkat, teljesen elszemélytelenedünk, és a világ már nem lesz olyan érdekes; vegetáló állapotba, aztán apátiába kerülhetünk. A kiégés, avagy a burn out szindróma jelei ezek, mely korunk emberének egyik leggyakoribb problémája.

Egy barátnőm azt mondta pár hónapja: „Nem tudom, mi történik velem. Egy idegroncs lettem, nem érzem a kapcsolatot a világgal, félek a megőrüléstől, nem merek kimenni az utcára, csak sírni tudok, de örülni már semminek, nem érdekel senki, a munkámat én annyira szerettem, hogy belehaltam volna, ha egy napot nem dolgozhatok! És most? Most mi van? Ez sem érdekel. Jaj, aggódom magamért! Mit tegyek? Belenézek a tükörbe, és egy idegent látok; egy nőt, aki nem tudom, kicsoda, aki szorong, akinek pánikrohamai vannak, és képtelen a természetes dolgokat természetesnek érezni, minden nagyító alá került, és minden teher. Már semmi nem olyan, mint annak idején, mikor egy életerős, lelkes nő voltam! Leszek-e újra a régi? Mikor? Miért pont velem történik ez? Vera, átgyalogoltam egyik nap az üvegajtón, mert nem láttam, hogy ott van. Figyelmetlen lettem. Kontrollálatlan. Tudatommal itt vagyok, de a lelkem mintha kiszállt volna belőlem! Mit tegyek, hogy vége legyen ennek a rémálomnak?”

Rettenetes volt ezt hallani egy fiatal lánytól, aki előtte egy életvidám, boldog teremtés volt, de őt is bekapta a gépszíj a munka terén. Az állandó leépítések, létszámcsökkentések és a kivételes profizmusa miatt kénytelen volt időről időre többet és többet dolgozni, a főnöke munkaidőn kívül a privát telefonján is feladatokat osztott neki, ő pedig hagyta, a megfelelési kényszer, a bizonyítási vágy és az anyagi megfontolás miatt. Közben kapcsolatai mentek tönkre, és ennek következtében nagyon sokat maradt ki munka után a kollégákkal. A hajnalig tartó mulatozások után 2 óra alvással újra és újra nagyon magas szinteken kellett döntenie emberi sorsokról, fontos projektekről – és ez így ment évekig. Minden személyes és lelki kapcsolatot felégetett. A családjával is csak karácsony este találkozott. Nem vette észre, hogy robottá vált, egy kiszolgálógép lett belőle, aki parancsszóra ugrott, miközben csodálatosan elhitették vele, hogy ő igenis fontos, pedig csak a projekt és a pénz gyarapítása volt fontos. Ha valamit elrontott volna, repül, ebben biztos vagyok. Pihenni sem pihent már évek óta, és senki nem kérdezte meg tőle, hogy hogy van. Magának köszönhette valahol, de ezt ő felismerte és belátta. Valahogy ezt kellene mindenkinek elérnie, de ehhez őszintének kell lennünk magunkhoz.

Egyszer megkérdeztem tőle: minden rendben van veled? Ugyanis üveges volt a tekintete, beszéltem hozzá, és bár engem nézett, nem tudott rám odafigyelni. Aztán a „semmiből” kezdtek előtörni a fent leírt, pszichés tünetek, és ezt már ő is észrevette, mert ez már nem játék. Valószínűleg korábban már voltak jelei, melyeket elbagatellizált. Elmondása alapján deperszonalizálódott (elszemélytelenedés saját magunktól), később pedig derealizálódott (a világtól való elhidegülés, a világot idegennek éli meg az illető, aki ebben szenved – nagyon félelmetes állapot). Ezek súlyos jelek, melyek a kiégés szindróma (burn out disorder) tipikus tünetei, illetve egyenes út az idegösszeroppanáshoz. Gyors kezelésre szorul, de nélküled nem fog menni. Ehhez, bizony, nagyon össze kell az embernek szednie magát. NEM VAGY ROBOT! Fogjuk fel, hogy nem vagyunk robotok! A mai felfogásokban, életstílusokban egyetlen dolog egyezik: az pedig az emberfeletti teljesítmény produkálásának elvárása. Beetetés az egész, hiszen elhitetik, hogy az ember mindent bír, hogy nyafogás nélkül is mindenre képes, 12 ember munkáját végzi egyetlen egy ember. Ez valljuk be: nem természetes és nem normális. Nem erre vagyunk programozva. Mindig mondjuk, hogy apáink szülei 100 évig éltek annak ellenére, hogy csak zsíros kenyéret ettek, és pálinkát ittak. De nem volt stressz, nem ismerték ezt a fogalmat. A STRESSZ az, ami gyilkol! Tehát egy ilyen állapot megelőzése csak úgy működhet, ha betartod ezeket, és kitartó vagy.

A barátnőmnél tapasztaltam óriási változásokat, amint ezeket beiktatta az életébe:

- Ha tartjuk magunkat olyan fontosnak, hogy munka után már nem leszünk a főnök bábuja, akit mindig lehet ugráltatni. Telefont kikapcsolni vagy lehalkítani. Igazán nem fog összedőlni a vilàg, ha megtanulsz nemet mondani, és nem vállalni olyat, ami teljesíthető lenne abban a pillanatban, de valójában ráérne holnap is.

– Heti 4x séta, futás, bicikli vagy 3x edzőterem, úszás, tehát mozgás. Ez életmentő!!

– Zene, zene, zene bármikor. Terápiásan hat, főleg a klasszikus (ezt csak ajánlani tudom), meg amit szeretsz.

– Kulturális programok, kikapcsolódás barátokkal! (inkább egy jó vacsora, mint óriási bulik, egy kis színház, mozi, olvasás,koncert)

– Egyedüllét, meditáció, belső munka, jóga.

– Bőrápolás, masszőr, kozmetika, szauna, gőz, sóbarlang.

Ha ezek szerint alakítod a programod, akkor nagyon rövid időn belül helyreállhat az egyensúly! De ha már benne vagy a slamasztikában, akkor mondanom sem kell, nem lesz könnyű dolgod! Ezek a tünetek szépen leépíthetnek mentálisan, ha nem veszed komolyan és nem kezeled, illetve kezelteted őket! Ha benne vagy, akkor ez erőltetett menet lesz, melyben nem szabad megrogynod, mert lelőnek. Ajánlom, hogy egy jó kineziológus, aztán pszichológus is lásson. A gyógyszereket, antidepresszánsokat felejtsd el, mert elveszíted ragyogásod, és a régen visszavágyott fényed egyre távolabb kerül tőled. Ezek a pirulák felületi kezelést adnak, és a problémákat nem oldják meg – ezt egy pszichológus maga mondta nekem. Meg tudod csinálni, hidd el! Iszonyú nehéz, de el kell kezdeni valahol. Tehát nemcsak megelőzésre, hanem gyógyírként is ajánlom a fenti pontokban említett tevékenységeket. Úgy is tudod, hogy hogyan kell visszatalálnod magadhoz, mert az emberi szervezet csodálatos, gyönyörűen regenerálódik. A tünetek mind a védekezés miatt alakulnak ki. A psziché lógat, nem enged el. Szép szimbólumokat hordozol magadban. Fedezd fel ezeket, és értelmezd, szánj időt magadra, mert megérdemled, és nincs az a munka, ami ne várna meg. Persze mondhatod, hogy könnyen beszélek, de hidd el, én is tudom, és megtanultam magamnak megteremteni az „ÉN-időt”!

Tóth Vera

Lexi

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!