A mai reggel kicsit vidámabban kezdődött, mint ahogyan azt elmúlt napok ígérték. Élénken csicseregtek a madarak az erdő lágy ölén, és a harmatos fűszálak gyengéd hajlongással jelezték a tavasz ébredését. A Kedves már kint kávézott a teraszon és cigarettájával fáradt füstkarikákat rajzolt a levegőbe. Olyan tavasziasan nehezen ment az ébredés, de nincs mese, vár Budapest, nincs megállás!

1.rész

Nem tudom mi az oka, - talán a stressz, az elmúlt időszak vad és kaotikus munkakeresése, a tudatalatti szorongás és aggodalom - de mostanában pánikolok. Nem vadul, hisztériázva, nem üvöltözve egy pláza közepén, ám rohamszerűen tör rám a rosszullét a város különböző pontjain. A múltkor például a könyvtár bejáratánál ért utol az „alattomos ellenség”, úgy éreztem összefolyik alattam a padló, a lépcsők egybeolvadnak, ilyenkor elveszítem az egyensúlyomat és bepánikolok. Van, hogy egészen elviselhető és rövid idő után tovaszáll, mint füst a kulcslyukon, ám akad durva szituáció is, na ettől óvjon mindenkit az ég. A múltkori akciómnak az lett a vége, hogy egy padon ülve egy vizespoharat szorongatva vártam egy tömegnyi idegen ember között a páromat, hogy vigyen haza, mert én egyedül egy lépést sem teszek tovább.

Egy jó ideje rendetlenkedik a gerincem és a levegővétellel is gondok akadnak, így aztán arra gondoltam: nézzen meg egy orvos, hiszen egyszer élünk. Elmentem körzetihez, majd röntgenre, és kenegettük a hátam, pakolás, gyógyszer és egy kis mozgást is megpróbáltam. Próbáltam meditálni, „rágörcsöltem”és annyira, de annyira meg akartam gyógyulni, - a húgom szerint pont ez a baj, túlságosan ellenállok, a lányaim véleménye, na parázz rá anyu, a kedvesem vigasztaló szavai: ne idegeskedj szívem, attól nem lesz jobb, anyum meg: kislányom ez pánikbetegség, mégiscsak fel kellene íratni egy gyógyszert. Három orvos, háromfélét mondott, ismerősök, barátok, és a csajok persze mind - mind tanácsolnak, javasolnak, sajnálnak és küldenek ide-oda. A leletek szerint nincs bajom, ez pszichés, pszichésen vagyok rosszul az utcán, és valóban LÉTEZIK EGYFAJTA PÁNIKBETEGSÉG, és az is elképzelhető, hogy engem pont egy ilyen „vérengző fenevad” támad mostanság minden nap.

Aztán arra gondoltam, nem hiányzik nekem a gyakori fuldokló roham, sem a párom evégett aggódó tekintete és a hullámokban rám törő szapora szívverés, sem a nyomás a fejemben, így aztán felkerestem egy gyógyítót. Sokat hallottam már különböző terápiákról, és ki is próbáltam jómagam is párat. Ettől a mai relaxációs kezeléstől teljesen ellazultam, miközben a tenger morajlását hallgattam cd-ről és nem tudom mit tett velem a kedves megnyugtató hangú hölgy, mert végig csukott szemmel feküdtem az ágyon, ám sikerült úgy lejutnom alfába, hogy a végén arra ébredtem, hogy valaki veregeti a vállamat, és egy távoli hang mintha azt mondaná, Krisztina ébresztő!

Valóban létezik egyfajta pánikbetegség, - emlékez- tek Robert de Niro filmjére (Csak semmi pánik) - és persze elviccelődünk vele, ám olykor elég ijesztő ám, aki volt már hasonló cipőben az tudja jól, miről beszélek. Úgy hallom - utána olvastam -

Magyarországon, népbetegségnek számít, így tuti nem én vagyok az egyetlen megfertőződött, de egyet tudok, én túljárok az eszén. Részemről, pánikgomb  törölve!                                                                                      

        Frenyó Krisztina

Folytatjuk…

• pánikgomb

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!