Titkaim

Tudod, Ilonka, az életben kevésszer akadunk szerelmes találkozásra. Kevésszer akad az a lélek, ami úgy vonz minket, mint a mágnes, és újra meg újra benne akarsz feledkezni, vagy azt kívánod, hogy bárcsak el se menne, hanem maradna inkább benned örökre.

Nem tudom neked megmondani a mai napig, hogy mit akartam tőle. Az eszem felfogta az óriási különbözőségeket, de valahogy mégis úgy éreztem, hogy nála odabent mélyen elásva bukkanhatok gyémántra, vagy egy szívre, ami össze van törve és meg kell ragasztani. Nem hiszek az összetört lelkeknek, sebzett mivoltukban azok csak sérteni képesek, felsérteni egy finom hámot a bőrödön, ami alatt közvetlenül a lelked hever. Már ha nagy a lelked, és nem zsugorodott össze olyannyira, hogy a testeden belül nem is lehet megtalálni. Miklós után én nem számítottam semmilyen nagymellényes, lángoló érzelemre. Nem hittem volna, hogy jöhet utána ember, aki adni képes nekem valamit. Egy titokra gondolok, ami csak az övé, amit az emberek nem szeretnek elmondani másnak. És én szeretem a titkokat tartani, Ilonka. Olyan különlegesnek érzem magam, mikor megsúgnak egy titkot. Amikor megajándékoz egy ember a bizalmával és rád bízza legféltettebb titkainak egyikét, akkor egycsapásra megváltozol, egy kissé varázsos is leszel, meg büszke, hogy te, hogy tényleg csakis te vagy az az egyedüli lény, aki tud arról a bizonyos dologról, amit a másik eddig hét lakat alatt őrzött. És akkor egy kicsit megszűnt Miklós létezni, abban az éjjeli órában elfelejtettem őt, mert akkor igazán mással voltam a nagy titok közepén, az erkélyen, és csak a szomszédok lestek meg minket a szemközti tömbből, mert elfelejtettük eloltani a lámpát, de azt, amit nekem súgott, nem hallották.

A titkokat suttogják, tudtad Ilonka? Nem kiabálják, mint ahogy a szédült szerelmesek a felnagyított érzelmeiket világgá kürtölik. Még mindig nem tudom eldönteni, hogy mi dolgom van nekem ővele, de akkor ott az éjszakában mágikus pillanat volt, amit kettőnk közé odavarázsolt egy láthatatlan tündér. Nekem ne mondja azt senki többé, hogy szeret, mert a szavak azok olyan üresek, annyira nem jelentik azt, aminek mondják őket. Át kellene írni az emberiség szótárát, mert túl könnyen dobálóznak azzal, hogy szeretlek, és megkopott, szürke, semmi kis szavacska lett, ami még a trubadúrok idején hasított a levegőben egy erkély felé, ahol a szerelmes kisasszony állt.

Ugye milyen nehéz valaki másba átszeretni? Még ott kísértenek a régi szellemek, a Miklósok meg a Sándorok még ott járkálnak az éjszakában, de a titok, amit egy másik ember súg, akit eddig nem ismertél, az egy kicsit megszabadít a gonoszkodó lidércektől. Én újra készen állok arra, hogy beleessek a Niagarába, a szenvedélybe, ebbe a szerelemnél is sokkal erősebb érzelembe. A szenvedély szót még nem csépelték el. Kevesen tudják, hogy az a titok.

Szentesi Éva - Rúzs és Tükör

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!