Hányszor hallhatjuk életünk során, hogy ez a te dolgod, ez a te döntésed, ez a te választásod. Valamilyen formában igazuk is van. A te életedért csak te vagy a felelős, senkit sem hibáztathatsz azért, ha valami félresiklik benne.

Azonban az igazság az, hogy nagyon kevesen vannak, akik ezt meg is értik. Az én életemnek is volt egy olyan szakasza, amikor nagyon rossz passzban voltam, amikor minden káosz volt körülöttem, a fekete felhők csak úgy gyülekeztek a fejem felett, nagyon nem mentek úgy a dolgok, ahogy én azt akkor elterveztem. Semmilyen téren. Nem igazán néztem magamba, és nem igazán kerestem egy picit sem önmagamban a hibát, annak ellenére, hogy tisztában voltam vele, minden okkal történik. Ehelyett jobb volt az életet, a helyzetet, az embereket, a pillanatot hibáztatni. Azt a sok embert, akik visszautasították az állásra tett jelentkezéseimet, a férfiakat, akik csak kihasználtak, barátokat, akik a nehéz időkben picit eltávolodtak.

Őszintén? Nem igazán akartam észrevenni, még, ha tudtam is, hogy így van, hogy ezeknek a dolgoknak okuk volt. Nem azért történtek meg, mert ezt érdemlem vagy, mert ez lenne megírva, mert ennyire szerencsétlen lennék, hanem, mert olyan döntéseket hoztam meg, amikor sokszor nem gondolkodtam, hanem cselekedtem. Persze utána meg is lett ezeknek a következménye. A sokadik eset után eljutottam odáig, hogy tisztában vagyok vele, nem ok nélkül nem kaptam munkát, nekem abból az országból magam miatt el kellett jönnöm, a férfiakkal, akik az utamba kerültek, szóba se kellett volna állnom, a barátok, akik eltávolodtak talán nem tették volna, ha nem egyfolytában önsajnálatban lettem volna, hanem feltettem volna néha egy egyszerű kérdést én is nekik, -„hogy vagytok, mi újság?”.

Ezek nagyon jó leckék, mondhatni olykor fájdalmas leckék voltak. De ezek árán megtanultam, hogy az életemért egyedül én vagyok a felelős. Persze van, hogy akaratunkon  kívül történnek rossz dolgok, vagy alakulnak ki váratlan helyzetek, de alapvetően az a fontos, hogy mindig magunkba kell nézni, elgondolkozni, hogy mindig megéri a mártírt játszani, mert nem vagyunk képesek helyes döntést hozni? Vagy, mert egész egyszerűen leragadtunk egy gyerek szintjén, és nincs kedvünk felnőni, nincs kedvünk vállalni a tetteink következményeit, hogy kik is vagyunk valójában, és merre is tartunk éppen.

Azonban, ha csak úgy elvagy, sodródsz, ne nagyon csodálkozz, ha nem úgy mennek a dolgok, ahogyan azt te szeretnéd, mert ahhoz, hogy minden a helyén legyen, hogy minden úgy alakuljon, ahogyan azt te eltervezted, össze kell szedned magad, fel kell állnod arról a padlóról, és felvenni a kesztyűt a saját életed ellen, megnyerni, majd győztesen kijönni a ringből, és elkezdeni irányítani. Akkor is, amikor semmi kedved, és erőd hozzá, amikor iszonyatosan nehéz, amikor nem sok esélyt látsz arra, hogy végül elérd az álmaidat.

• döntések életszemlélet felelősségvállalás gondolkodásmód sors

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!