„Aki elment, az elment, mondtam én is, de ugyanekkor mélységesen éreztem, aki egyszer nálunk volt, az többé sohasem mehet el tőlünk egészen. „ /Kassák Lajos/

Megrendülve hallgattam a hetekkel ezelőtti híradásokat, miszerint Bódi Lászlót, közismertebb nevén Cipőt, február 14-én kórházba szállították szívleállás miatt. Az újraélesztés után kis időre visszatért az életbe, majd kómába esett. Sokan és sokáig küzdöttek az életéért, könnybe lábadt szemmel egy ország imádkozott érte. Ezernyi emberrel együtt én is reménykedtem benne, hogy véget ér az álom és egy nap újra Kék és narancssárga lesz minden.

    

A sors aztán mégis másként rendelkezett, a Republic szeretett énekese nem ébredt fel többé, bármennyire is szerettük volna. 2013. március 11-én, egy hosszú harc után elfáradt szívvel, Cipő örökre elaludt.

Épp sétáltam Budapest egyik forgalmas utcáján, amikor egy telefonbeszélgetésre lettem figyelmes és a hangfoszlányokat hallva, furcsa érzés fogott el. – Ugye nem igaz? Hiszen már azt hallottuk, Cipő kinyitotta a szemét, és most mégis?  -

Nem akartam hallani, nem akartam tudomásul venni, mert egész egyszerűen hihetetlen!

Később, ahogy szembesültem a hírekkel, a televízió-műsorok súlyos szavaival, bármennyire is nehéz, mégis csak el kell fogadni, hogy valami véget ért.

A zenésztársak és barátok megindító megemlékezéseit hallgatva, potyognak a könnyeim, és a mély együttérzésen felül, még valami más miatt is fáj a szívem. - Eszembe jut a fiatalságom - Huszonéves lányként, jómagam is éjszakákon át tomboltam a „Repül a bálnára”, majd ölelésekben összegabalyodva próbáltam „Szeretni valakit valamiért.” Édesanyámmal, együtt énekeltük a „67-es úton” kedves sorait, és később a „Kék és narancssárga” gyönyörű dallamaira ringattam álomba kislányomat. Cipő elaludt, de tovább él bennünk örökre, az emberekben, akik szerették, tovább él a dalaiban, melyeket egy ország-világ énekel örökkön örökké.                                             

…elmerengek, újra és újra meghallgatom és csendesen megkönnyezem a Dalt, a Dalt, amit nem tudok és nem is akarok kitörölni a szívemből, én így emlékezem…

’Egyszer mindenki eljön, Egyszer mindenki itt lesz. Örökre megtalálhatsz, Örökre elveszíthetsz.’

Frenyó Krisztina

• bódi lászló cipő

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!