Szakítani valakivel így is úgy is szívás. Ennek ellenére sosem gondoltam volna, hogy ennyire fájhat, mert az ember lánya nyilván csak azzal szakít, akit már nem szeret, nem? Hát nem!

Együtt jártam a tökéletes pasival. Hívjuk Eriknek. Édes volt, okos és kedves. Mindent tudott, amit álmaim hercegének tudnia kell. Mindezek mellett még szexi nyaka is volt! – Hölgyeim, sose becsüljük alá a szexi és csókolgatni való nyakakat! Összeillettünk. A közös jövőnket terveztük. Elképzeltük, hogy a diplomaosztó után Prágába költözünk, ahol közösen bérelünk egy lakást, amit majd – ha lesz elég pénzünk – megveszünk, aztán boldogan élünk, amíg meg nem halunk. Azt hiszem ez a szerelem…

Aztán valami megváltozott. Kritikus és cinikus szemmel kezdtem nézni a kapcsolatunkra, közben pedig reménykedtem, hogy ez is egy múló hóbort, ami majd elmúlik. Nem így történt. Rá kellett jönnöm, hogy különbözünk. Mindig is különböztünk. A köztünk lévő távolság pedig egyre csak nőtt.  A feleszmélés a szívemet a gyomrom magasságába taszította. Életem első komoly kapcsolata tönkrement, majd elégett. Nem is volt már szakadék, csak egy robbanás. Azt hittem ez csak egy szerencsétlen affér, aminek nyilvánvaló volt a vége. Ő csak egy lökés volt, ami rosszul talált el, mégis összetört. Szakítottunk és elköltöztem. Azonban egy dolog nem változott; még mindig szerettem Eriket.

A világnak azonban téves elképzelése van a szakító felekkel kapcsolatban. A romantikus filmiparnak hála mindenki érzelemmentes, szívtelen és rideg embernek képzeli azt, aki ki mer lépni egy kapcsolatból. Akadnak, akik ugyan tényleg ezért teszik, de néha –legalábbis az én esetemben - ez kimondhatatlanul távol áll az igazságtól. Nekem ugyanis voltak érzéseim… Megtanultam azonban, hogy a szakítás legnehezebb része maga a döntés meghozatala. Persze azt senki nem állította, hogy a kivitelezés sétagalopp lesz. Sőt! Bűnösnek éreztem magam, mert megbántottam azt, aki eddig az egyik legjobb barátom volt, akivel elaludtam, akivel felébredtem, azt, aki az évek alatt életem egyik legfontosabb szereplőjévé vált… A legszebb része a dolognak az volt, amikor totális lúzernek éreztem magam, és szívem szerint egész nap csak sírtam volna a takaróm alatt. Mindezeken végigmentem, amíg rájöttem, ez teljesen normális. Tudom, hogy jó döntést hoztam és mindkettőnknek így lesz a legjobb. Akkor is, ha most még nem ezt érezzük.

Aztán csodával határos módon minden napról napra jobb lett. Szép lassan elkezdtem ismét önmagam lenni, nem pedig a saját árnyékom. Tudom, hogy szakítani valakivel, aki fontos nekünk félelmetes érzés. Továbbá mindenki azt fogja tanácsolni, ne tégy drasztikus baromságokat. Hát én tettem! Kipróbáltam újabbnál-újabb dolgokat, csak és kizárólag magam miatt. Az Erikkel való szakításom utáni néhány hét életem legszívszaggatóbb időszaka volt, mégis tudom, ez volt a legjobb döntés, amit hozhattam. Rájöttem, hogy sokkal erősebb vagyok, mint eredetileg hittem, és egy cseppet sem bánom, hogy megtettem. Sőt! Aki úgy érzi, stagnál az élete egy kapcsolatban és boldogságra vágyik, csak lépésre tudom buzdítani! Higgyétek el, megéri!

• lélekhangok párkapcsolat szakítás szerelem

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!