Az a különleges helyzet adódott, hogy egy olyan autó járt nálunk, amelyik ugyan közúton is közlekedhet, de valójában nem arra való. Rendszáma van, még ködfényszórót is kapott, sőt ránézésre egy ötajtós hatchback, de valójában ezek közül semmire sincs szüksége. A Renault Mégane RS Trophy-R ugyanis egy versenyautó. Egy versenypályára született különlegesség.

Az ilyen egyedi dolgok nem tömegeknek való. De ez a Renaultnál is pontosan tudják, így a Thropy-R egy limitált szériás autó. Egészen pontosan 500 darab készült belőle, amelyek közül a 100. járt nálunk. Bele lehetne menni abba, hogy miért kerül ennyibe vagy annyiba? Megér-e legalább 10 millió forint többletet ez a változat a „sima” RS Trophyhoz képest, amelyek közül, mind a manuális, mind az automataváltós változat is járt nálunk. De a különbség közöttük és az R változat között, ha nem is annyira drasztikusan, de hasonló, mint egy WTCR autó és egy szalonban kapható hasonmás között.

Így az árkülönbség máris érthető, ráadásul virtuális, hiszen a minden darab gazdára talált már, így a boldog tulajdonosoknak ez inkább egy jó befektetés, mint egy hagyományos autónál várható értékvesztő kiadás. De nem ez itt a lényeg, hanem az, amit a Renault megalkotott a Trophy-R -rel és annak bizonyítéka, hogy a francia cég akar és mer dacolni a mai korral. Olyan autót dob piacra, amiért megkövezik, ami nem divatos, ami nem alternatív hajtású. Viszont ezzel az autóval beírja magát minden autószerelmes lelkébe. Egy kő kemény, fantasztikus álomautót tett fel az árlistájára. De mit tud és miben azonos, illetve miben más a Trophy-R?

Az újratervezéskor egyetlen dologhoz nem nyúltak. Ez pedig a motor. Ugyanaz az 1,8 literes turbómotor dolgozik ebben a változatban és ugyanúgy 300 lóerőt és 400Nm nyomatékot képes leadni. Úgy vélem nem akarták már jobban túlhúzni a teljesítményt, hiszen ezzel az értékkel is az élen járunk. Amit viszont meg lehet tenni, hogy a súly/lóerő arányt javítják. Így is lett. A fölösleges holmik nagyrésze repült a karosszéria alól, illetve egyes elemek karbonból készültek ebben a változatban. Ilyen a motorháztető, amellyel 8 kg-ot spóroltak, de a versenygumik is karbonfelnire kerülhetnek. De a gumikról valamivel bővebben is érdemes néhány szót ejteni. A súlykönnyítés érdekében a hátsó ülések kikerültek, helyükre gumiabroncs tároló műanyag alapzat került. A pályagumikat itt tudjuk szállítani, ameddig el nem jutunk a felhasználás helyszínére. Addig az utcai használatra is engedélyezett úgynevezett slick slim gumikat használhatjuk. Ezek átmenetet képeznek az utcai és a pályagumik között. Így alkalmasak arra, hogy közúton is érezhessük (ésszel!) a pálya hangulatát.

A hátsó ajtók szintén le lettek csupaszítva, hiszen nincsen funkciójukban szükség rájuk. Az ablakok itt vékonyabbak, mozgató mechanizmust nem építettek beléjük. Az első ülések is fix verseny kagylóülések, amelyeket kizárólag előre-hátra lehet alapban állítani. Csavarszett segítségével állítható a dőlésszög, de az is limitált keretek között. Fölösleges volt ezektől megijedni, mivel kifejezetten kényelmesnek bizonyultak a 180 centiméteres magasságomhoz.

Szintén az autó tömegének csökkenetésre is hatnak azok a kiegészítők, amelyek révén válik igazán versenygéppé a Trophy-R. Ilyen az Akrapovics titánium kipufogórendszer, a szabályozható Öhlins lengéscsillapító rendszer és a valódi karbon diffúzor. A hátsó futómű szintén könnyített, továbbá kikerült az összkerék kormányzási rendszer, amely az RS Throphy-ban is benne volt. Összeségében 130 kilogramm tehertől szabadították meg az autót, így picit több, mint 1300 kilóra sikerült csökkenteni az össztömeget. Ez a súly kiválónak mondható.

Többször írtam, hogy ugyan utcai használatra is alkalmas a Trophy-R, de egyértelműen nem arra való. A futómű borzalmasan kemény. Minden úthiba, zökkenő kegyetlenül érezhető az utastérben. Garantált, hogy vesekő mentesen szállunk ki belőle egy óra kocsikázás után. Természetesen a motor hangja is sokkal jelentősebb, mint egy hagyományos Mégane-ban, de talán ez a kevesebb probléma. Feledteti ezt az alapzajt a kipufogórendszer Isteni csodája. Ahogy durrog, visszapöffen az autó az egyszerűen megunhatatlan. Élmény minden egyes pillanata.

A lengéscsillapítók és a futómű manuálisan állítható, amely végtelen szabadságot ad a sofőrnek, hogy kihozza a versenypályán magából és autójából a maximumot. Szinte végtelen annak lehetősége, miként állítja be valaki a gépet. Nem az elektronikán, hanem a puszta fizikán múlik, hogy mit érhetünk el az autóval. Iszonyatosan megy, elképesztő vad, nyers és komoly vezetői tudás kell ahhoz, hogy meg tudjuk ezt a háromszáz lovat zabolázni. Ne egy steril elektronikával teletömött kompakt autót képzeljünk el, amikor a Trophy R-ről beszélek. Ez egy valódi versenygép, amely el tudja magát szállítani a versenypályára.

Ehhez az úthoz tartoznak azok a kellékek, amelyekkel egyébként fel van szerelve a Mégane. A középső 7” -es érintőképernyős infotainement, amelyre a telefon kitükrözhető, tempomat, hifi, vannak természetesen légzsákok, Full Led fényszórók, tolatókamera és még egyedi, versenyzászlót szimbolizáló ködfényszórók is. Ezek a normál hétköznap kellékei, bár meggyőződésem, hogy a Trophy- R nem az első, még csak nem is a második autója a garázsban annak, aki ezt birtokolja. Ez egy félprofi versenyautó, egy kiváló játékszer és a szimbóluma annak, hogy a Renault hisz a motorsportban. Egy reméljük nem utolsó ereklyéje egy kihalóban lévő korszaknak, ahol még a benzingőz és a károsanyag kibocsájtás helyben történik.

Egy biztos, a Renault Mégane R.S. Trophy-R egy csodálatos játékszer. Némi ellentmondással ugyan amiatt, hogy közúton is használhatóvá maradt, de így is nagyon szerethető módon, hiszen az ember szája még laikusként is folyton fülig ért, akkora élményt okoz.       

• mégane rs trophy-r Renault Mégane RS Trophy-R teszt Renault Sport RS Trophy-r teszt

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!