1929. november 9-én született és 2016. március 31-én távozott az élők sorából Kertész Imre Nobel- és Kossuth-díjas magyar író és műfordító. Munkássága és emléke előtt kedvenc idézeteinkkel tisztelgünk.

„Sosem kezdhetünk új életet, mindig csak a régit folytathatjuk.” – Sorstalanság (1975)

„A szabadságot nem lehet ugyanott megélni, ahol a rabságunkat éltük.” – Valaki más (1997)

„azok a mondatok, amelyekre szükségünk van, előbb-utóbb megkeresnek bennünket.” – Kaddis a meg nem született gyermekért (1990)

„Írtam volna, mintha valami katasztrófát akarnék elkerülni – azt a katasztrófát nyilván, hogy nem írok.” – A kudarc (1988)

„Én tudom, hogy még mindig élt benne valami homályos bűntudat irántad. És két ember között a bűntudat az egyetlen igazi kapocs.” – Felszámolás (2003)

Grafika: Tóth Andrej

„Én is végigéltem egy adott sorsot. Nem az én sorsom volt, de én éltem végig.” – Sorstalanság (1975)

„Azt hiszed, akinek nincs bűne, mindjárt ártatlan is?” – A kudarc (1988)

„Nincs oly képtelenség, amit ne élnénk át természetesen, s utamon, máris tudom, ott leselkedik rám, mint valami kikerülhetetlen csapda, a boldogság. Hisz még ott, a kémények mellett is volt a kínok szünetében valami, ami a boldogsághoz hasonlított. Mindenki csak a viszontagságokról, a „borzalmakról” kérdez: holott az én számomra tán ez az élmény marad a legemlékezetesebb. Igen, erről kéne, a koncentrációs táborok boldogságáról beszélnem nékik legközelebb, ha majd kérdik. Ha ugyan kérdik. S hacsak magam is el nem felejtem.” – Sorstalanság (1975)

„– Miért nem írsz most is inkább vígjátékokat? – kérdezte az anyja.
– Mert nem akarom, hogy az emberek nevessenek. Irigylem tőlük.” – A kudarc (1988)

„De ne próbálkozzatok itt szavakkal, hiszen ti is tudjátok, hogy bizonyos körülmények közt, képletesen szólva bizonyos hőfokon, a szavak elvesztik állagukat, tartalmukat, jelentésüket, egyszerűen megsemmisülnek, úgyhogy az ilyen gáznemű halmazállapotban egyedül a tettek, a puszta tettek mutatnak némi hajlamot a szilárdságra, egyedül a tetteket vehetjük mintegy a kezünkbe és vizsgálhatjuk, mint egy darab néma ásványt, mint egy kristályt.” – Kaddis a meg nem született gyermekért (1990)

„Meghalni könnyű
az élet egy nagy koncentrációs tábor
amit Isten a földön az embernek berendezett
és amit az ember az ember
megsemmisítő táborává továbbfejlesztett
Öngyilkosnak lenni annyi
mint az őrséget kijátszani
megszökni dezertálni az ottmaradtakon
a markunkba nevetni
Ebben a nagy életlágerben
a se-ki se-be a sem-előre sem-hátra
a felfüggesztett életeknek
e cudar világában ahol megvénülünk
anélkül hogy az idő előrehaladna…
itt tanultam meg, hogy a lázadás
ÉLETBEN MARADNI
A nagy engedetlenség az hogy
végigéljük életünket
és a nagy alázat is egyúttal
amivel önmagunknak tartozunk
Az öngyilkosság egyetlen méltányolható
eszköze az élet
öngyilkosnak lenni annyi
mint az életet folytatni
naponta újrakezdeni
naponta újra élni
naponta újra meghalni” – Felszámolás (2003)

• irodalom kertész imre kultúra

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!