Rosszkor voltunk jó helyen
Tudod, sosem bánnálak meg- mondtad, és én annyira belesüllyedtem ebbe a mondatba, olyan megnyugtatóan vett körül, minta ez lenne a legkényelmesebb babzsák, mintha jobb nem is lehetne. Pedig lehetne, ha velem lennél.
Tudom milyen érzés az ölelésedben ébredni. Tudom milyen, amikor kinyitom a szemem, és azzal a mondattal fogadsz, hogy „te vagy a legfantasztikusabb nő a világon”. Tudom, hogy milyen, amikor úgy szívod magadba az illatom, mintha az lenne minden, amit érezni akarnál, mintha éreznél engem minden porcikáddal, mintha ez az egész köztünk tényleg valós volna. Tudom milyen egy tökéletes pillanat veled, amin nevetünk, mert szinte már túlzás, ahogy összeáll minden, túlzás, hogy ennyire egy hullámhosszon legyünk, és csak sodródjunk a pillanat hátán. Túlságosan is tudnálak szeretni.
Ez az igazi carpe diem!- nevettél rám, és olyan mohón csókoltál, mintha most tennéd először, mintha az ajkaddal most nyitnál szét egy másikat az első alkalommal, mintha remegnél belül, hogy vajon viszonzásra talál-e a csókod.
Újra tizenöt éves vagyok- vicceltél, de tudtam, hogy ez félig-meddig komoly, hogy kicsit olyanok vagyunk, mint a hátadra tetovált kínai írásjelek összege, ami elvileg azt jelenti, hogy szerelem, de úgysem tudjuk meg, hogy mit is takar valójában. Hogy mik is vagyunk valójában egymásnak.
Jelenthetnél bármit, de itt vagy, ennyi elég, nem is kérdezek inkább, hogy ne kelljen hazudnod, úgysem tudnék igazán haragudni rád. Akkor sem, ha kellene, akkor sem, ha logikus lenne.
Vannak olyan pillanatok az életben, amikért semmi sem drága. Te egy ilyen pillanat voltál. Nem tudom, mit érzel, nem tudom, mit érzek. Olyan kitartóan nyomlak el magamban, hogy mindig képes vagyok mosolyogva köszönni, amikor meglátlak, képes vagyok úgy beszélni veled, mintha csak barátok lennénk. Úgy beleolvadni pár pillanatra az ölelésedbe, hogy ne azt gondoljam, hogy bárcsak itt ragadhatnék örökre.
Önző vagy, de nem eléggé, mert akkor talán már velem lennél. Talán nem számítana, hogy mit várnak el tőled, nem számítana, hogy túl sok mindent tudunk egymásról, ahhoz, hogy együtt legyünk, nem számítana, hogy miket tettünk, csak az, hogy vagyunk.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez