Hol is kezdjem? Petra vagyok, 20 eves, átlagos diáklány. Na jó, nem éppen átlagos, kicsit őrült és kalandos. Jelenleg Írországban élek, és hogy miként kerültem ide, azt fogom ma elmesélni:

Magyarországon éltem a családommal, gimnáziumba jártam, minden ment a normális kerékvágásban, amikor is rájöttem, hogy ez nekem nem elég.

Budapest szép, imádom, rengeteg barátom és népes családom él ott, de ismerve magam, (nyüzsgő, folyton beszélő, izgő-mozgó csajsziként) nem tudok egy helyben maradni sokáig. Úgy gondoltam, így húsz éves korom táján, itt az ideje, hogy elinduljak világot látni, megismerve más tájak kultúráját, szokásait, íz-világát.  Nagyon foglalkoztat a pszichológia szak, és a pénzkeresés mellett, mindenképpen szeretnék elvégezni egy ilyen jellegű iskolát, miközben fejlesztem az angoltudásomat. Miután leginkább csak magolok, (mert nem vagyok az a hiperszuper memóriával megáldott zseni gyerek) nagy szorgalomra van szükség és ahhoz, hogy elérjek valamit az életben, tudatosan változtatnom kellett, ezért is jöttem el távol az otthontól. Itt nincsenek kiskapuk, nincs visszaút, nem hezitálhatok és nem szaladhatok haza a családomhoz, ha éppen "elgyengülök". Egyfajta bizonyítás ez számomra, és remélem az újdonság varázsa pozitív változást hoz az én életemben is.

Így hát nagynéném segítségével (aki idestova 7éve kint él Írországban) neki vágtam egy tervnek, miszerint en kijönnék Aupairként dolgozni. Tudni kell, hogy a nővérem tavaly itt „bébicsőszködött” nyolc hónapot, aztán visszament Magyarországra. Most biztosan azt gondoljatok, hogy ja, így könnyű bekerülni, de ez nem így van. Kell keresni egy családot (interneten, aupair oldalakon, nemzetközi ügynökségeknél, vagy netán tán ismerősön keresztül) aztán megírni, hogy mennyi időre tervezitek az utat, van e tapasztalatok gyerek-téren, satöbbi…

Aztán, ha megfelelni látszol, akkor jöhet az angol nyelvű skype interjú, ahol nagyon sok minden kiderül. Meg kell beszelni a fizetést, amit hetente kapnak az aupairek, a munkaidőt, hogy hány órában dolgozol es hogy mit foglal magában ez az egész. Furcsa, mert egyik pillanatról a másikra olyan, mintha lenne egy, esetleg kettő gyereked, de en inkább azt érzem, hogy testvérként szerepelek a család életében. Na de visszatérve, iszonyatosan nagy felelősséggel jár ez a feladat, és hihetetlen nagy bizalom kell a család részéről, hogy ezt bevállalják,  ennek ellenére Írországban  a családok mintegy 90%-a alkalmazza az aupair-eket, akik általában fiatal tanuló lányok. Leginkább fél, esetleg egy évre jönnek ki a lányok, hogy tapasztalatot szerezzenek és nyelvet tanuljanak, mert itt erre bőven kínálkozik lehetőség. Elkezdtem egy angol iskolát, heti két alkalommal, este 7h-10h i-g járok, mert csak a munka után érek rá. Napi 8 órát dolgozom, heti öt napot, de olyan rohamosan telnek a hetek, hogy észre sem veszem, hogy éppen milyen hónapot írunk, mert amit csinálok, nem tűnik munkának. Persze nehéz egy, vagy több gyerekre vigyázni, ám ha valaki szereti a kicsiket, és a meseolvasástól sem mászik a falra, élvezettel sürög-forog a konyhában, szívesen játszik a gyerkőcökkel a parkban, akkor szerintem ez tökéletes ötletnek bizonyul.

A megérkezésem estéjén kijött elém a reptérre a nagynéném a kedvesével, és egy ünnepi vacsorával leptek meg. Másnap rögtön megismerkedtem a családdal, de mivel az előző aupair meg itt maradt három napig, így hát engem befizetett a család egy Írországban igen népszerű B&B-be(Bread and Breakfast. Kedves gesztus volt tőluk, hogy az utcájukban található szállást választották, így nem kellett sokat utaznom. Betanított a brazil elődöm, mindent megmutatott, beavatott a szokásokba. Az volt a legnehezebb, hogy a gyerekek (kisfiú 4, kislány 2éves) őt ismerték, szokták meg és mégiscsak idő kell az átálláshoz, ezek után erősen munkálkodott bennem a megfelelni akarás is. Mindenesetre belevágtam és már több mint egy 1 hónapja vagyok itt, eddig minden szuperül alakult. Megszerettek a gyerekek es a család is nagyon kedves hozzám, és egy hét elég volt arra, hogy ráébredjek, nem megyek haza jó ideig. Hogy miért döntöttem így? - Az lehet, hogy nagy mázlim van ezzel a családdal, de ez a legkevesebb, amiért maradnék. Az emberek életfelfogása, a munkahelyek, tanulási lehetőségek, a nyugalom, Írország szépsége és kedvező adottságai miatt maradtak itt eddig sokan, ezt garantálom.

Az itteniek nem stresszelnek, - most ez lehet, hogy furán hangzik - de komolyan így van.

Hétköznap, reggel kilenckor, hétvégente pedig délben nyitnak a boltok, ám délután hatkor szigorúan bezárnak.

Jómagam, Dublin tartományon belül,  Dun Laoghaire-ben élek, 20percre a belvárostól, de mégsem érzem, hogy ez más lenne, ugyanis Dun Laoghaire olyan, mint Budapesten belül a Rózsadomb, csupán  itt nem kerületek, hanem kisvárosok vannak. Dun Laoghaire nyugodt hely, gyönyörű világítótornyokkal, a tenger 2 perc sétára hullámzik a házunktól. Azt gondolná az ember, hogy miután ez nem a belváros, akkor itt nincs semmi, de itt mégis minden megtalálható: pláza, mozi, éttermek, posta, bank, templom, tényleg minden. Az emberek mindenfele előítélet nélkül elfogadnak olyannak, amilyen vagy és mosolyognak az utcán, még ha nem is ismernek. Az írek többsége egészségesen él, ami magába foglalja, hogy mindenki, - de komolyan mindenki - minimum heti rendszerességgel sportol valamit. Mivel a többség korán (este hatig) végez a munkájával, utána is bárhol mozoghatnak, de a legtöbb munkahelyen az 1-2 órás ebédszünetekben sportolhat az ember, emellett nyugodtan megebédelhet. Olyan ez, mint az olaszoknál a siesta. Az időjárás ugyan más, mint otthon, de teljesen hozzá lehet szokni, sőt én jobban szeretem, mert nincsenek szélsőségek. Sosincs 40 fok, de -20 sem és leginkább télen esik az eső, ami számomra cseppet sem lehangoló. A többi évszakban pedig napsütéses tavaszi idő van, ami szuper a kirándulásokhoz, vagy egy jó nagy sétához a tengerparton. Az árak átszámítva soknak tűnhetnek, de az itteni fizetéshez képest ez semmi. Pl: egy kávézóban, nevén mondva: Insomnia, egy forró csoki (amihez jár a marshmallow, ha kérsz bele) hozzá választott édességgel 3,75 euro. Átszámítva soknak tűnhet, de higgyétek el egyáltalán nem az, és az ilyen apróságok nagyon fel tudjak dobni az ember hétköznapjait. :-) Arról nem is beszelve, hogy a gyerekek olyan szintű önzetlen szeretetet adnak, amilyet soha nem kapnánk meg senki mástól, főleg a mai világban. Otthon az iskola mellett, modellkedéssel is foglalkoztam, ennek kapcsán megjártam tavaly nyáron Kínát is, szuper volt! Most, hogy Írországban élek, szintén elkezdtem a gyerekezés es angolozás mellett keresgélni, majd írtam egy Facebook oldalra, ahol Dublinban élő modelleket keresnek es azonnal visszaírt 5-6 fotós, úgyhogy most a hétvégéim angoltanulásból és fotózásokból állnak.  Jó érzés, mert végre, van hová kiöltözni – haha, most viccesen hangzik, de amikor napi nyolc órát gyerekezel, akkor nem a csinos ruci érdekel, hanem már annak is örülsz, ha nem vagy csupa maszat és ragacs mindenütt.

Ez lenne az én kis beszámolóm első körben, legközelebb már a naplómból írok részleteket.

Addig is, remélem beszámolómmal ti is közelebb kerültetek és kedvet kaptatok Írországhoz. :-)

• dublin petra

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!