Rúgtak ma már gyomorba?

Úgy voltam, nem is olyan régen, hogy elmegyek megnézni az éppen aktuális Fűrész-epizódot, hátha csap egyet, ahogyan az első csapott.

Nem csapott.

Mindegy, attól még maradok fan.

Aztán kaptam egy könyvet Pachmann Pétertől, akivel azóta megbeszéltük, hogy Sárik Pétert próbáljuk majd rávenni, hogy könyvben is adja majd ki a Napi Jazzt. Mert jó lenne. Hiánypótló, meg minden. És az emberek szeretnék.

Aztán elkezdtem olvasni a Misu háborúját.

Van a Vilsmaier-féle Sztálingrád, ami után annak idején 6 órán át sírtam. Ott valahol a huszadik perc tájékán gyomorba rúgják az embert, és nincsen kiút. Nincsenek hősök, meg győztesek. Áldozatok vannak.

Egy háborúban csak és kizárólag azok vannak.

Itt egy anya mesél.

A pokolról mesél.

Ami itt volt mellettünk.

Közvetlen mellettünk.

Közben éltük a hétköznapjainkat.

A gyomorbarúgás itt nem jön az elején.

Lassan jön.

Vonnegut a Kékszakáll végén a „Most a nőkön a sor”-ral megmutatott valamit.

Ez is beugrott.

Meg az, hogy ebből filmet kell csinálni.

Nem tudtam elképzelni eddig, hogy a Vilsmaier-féle realizmust valaha is egy magyar rendező is hozhatná a vásznon.

Most azt gondolom, itt az ideje.

Az utolsó lapokat szándékosan strandon olvastam, hogy a vízben ne látszódjanak a könnyeim.

Nem tudok mit mondani most sem.

A szeretet mindennél erősebb.

Kötelező darab.

Megállítja a világot.

Pachmann Péter: Misu háborúja

(2017, Athenaeum Kiadó Kft.)

Bokros László

2017. december 12.

• Misu háborúja Pachmann Péter

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!