Nyílt levél minden aggódó szülőnek

Rengeteg értelmetlen okfejtést olvastam már a „mai fiatalokról”, többek között megtudtam saját magamról, hogy pénz-, hírnév- haszon-, és sikerhajhász, hagyományos értelemben vett érzelmekre képtelen generáció tagja vagyok. Így, hogy tiszta vizet öntsek a pohárba, leírom sztereotípiamentes, meggondolatlan és őszinte véleményemet arról a generációról, amelynek nehéz a tagjaként élni és amelyet még nehezebb kívülállóként szemlélni.

Először is leszögezném, hogy húsz éves fejjel nem gondolom, hogy egy romlott világba születtem. Ahogy azt sem, hogy, ha a világ nem is, csak az Y generáció eleve elcseszett.

Látszólag úgy tűnhet, mi, fiatalok vakmerőn éljük az életünket, fittyet hányva a normákra, de hogy is képzeljük ezt, hiszen szüleink, nagyszüleink a mi korunkban már második gyermeküknek adtak életet, vezették a háztartást, és voltak egyben mintafeleségek. Na már most, ebben a felgyorsult világban több időre van szükségünk ahhoz, hogy megtudjuk, kitaláljuk, elfogadjuk, megismerjük, hogy kik vagyunk. Ehhez pedig igenis szükség van (a szó legpuritánabb értelmében vett) szabadságra – ami 2017-ben magában foglalja az ismétlődő 24 órás tanulásokat követő nemalvást, majd vizsgázást; a másnap hajnalba nyúló ünneplést, illetve a hirtelen ötlettől vezényelt nagy mennyiségű alkoholfogyasztást; azt, hogy épp fogalmunk sincs, hogy merre tart az életünk, vagy hogy ki lesz belőlünk; ugyanazoknak a hibáknak a többszöri elkövetését (még akkor is, ha az öregek előre megmondták, hogy ez lesz); a csalódást, és azt, hogy bennünk csalódtak, meg persze még kismillió dolgot, de ha azt mind leírnám, senki sem olvasná végig.

Érzelmi analfabéták sem vagyunk. Nehezen bízunk meg emberekben, de hibáztathat minket bárki egy olyan világban, ahol, ha egy férfi gondol egyet közel 150 ember életét olthatja ki egy jól célzott mozdulattal, vagy, hogy egy másik példát említsek, a világ egyik legdemokratikusabb országában fényes nappal szintén több tíz ember veszik oda néhány terrorista amatőr akciójától? Nem. Képesek vagyunk életre szóló barátságokat kötni, párkapcsolatban élni, nem elválni, hűségesnek maradni, szeretni, és szeretve lenni – egy meghatározott időintervallum letelte után (egy ismerősöm roppantul kreatívan „promo időszaknak” nevezte ezt a szakaszt).

Az Y generáció nem előítéletes, elfogad olyannak, amilyennek megismer, amilyen vagy. Az, hogy az azonos neműek közötti intimitás szinte olyan gyakori, mint a heteroszerelem, nem jelenti, hogy nincsenek elveink. Vannak elveink, amiket a szüleink tanítottak nekünk, és vannak elveink, amiket saját magunk és mindennapi környezetünk alakított ki – utóbbiak rugalmasak, de flexibilitásuk miatt nem vesztenek elv-létükből. Emiatt csakis irigyelni lehet azokat.

Elvárások mindenhol. Jól kell tanulni az egyetemen, jó társnak, gyermeknek és barátnak kell lenni, jól kell teljesíteni a munkában. Két jelszó van: JÓL, KELL. A társadalom mást sem sugall, csak hogy nekünk kell lennünk a legjobbnak, mindenben, és őszintén szólva, nem egyszerű legjobbnak lenni ekkora nyomás alatt. Majd a legjobb leszek, ha akarok. És amiben akarok. És amikor akarok.

Lehet, hogy még csak hernyók vagyunk, de egy nap pillangóvá válunk.

Üdvözlettel:

Az Y generáció

Sutus Dolli

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!