Novellasarok: Ajtók

Na, megfelel? – kérdezte. Hirtelen nem tudtam mit válaszolni. Körülnéztem: citromsárgára meszelt falak, kék gázcsövek, tűzoltópiros hűtőszekrény. Ilyen érzés lehet túladagolást szenvedni barátságos környezettől.

Némaságomat beleegyezésként értelmezte első lakótársam, a Dzsesszgitáros. Mire észbe kaptam, már körbe is vezetett az egész lakáson és megmutatta a szobámat is. Egy tágas, régi szekrényekkel meglehetősen telezsúfolt napfényes szobát, pontosan négy ajtóval. A Dzsesszgitárost jól ismertem. A lakás pedig pont annyira tűnt kedvesen lepukkantnak, amennyire az a hidrogén szőke hajú néni, aki a szobámmal szemközti erkélyen, egy hatalmas pálmafás festmény alatt láncdohányzott nap mint nap.

Két hét múlva beköltöztem. Akkor még nem tudtam, hogy vidám életközösségünknek hamar vége szakad. A Dzsesszgitáros mind a négy ajtó mögött zenélt, egyfolytában. Szimultán főzött a konyhában, tanított gitározni egy tizenöt éves ikerpárt, telefonált a folyosón és mosott a fürdőszobában. Három hónapig játszott az idegeimen. Aztán elhagytam őt és a gitárját.

- Te játszol valamilyen hangszeren? – kérdeztem jövendőbeli lakótársamat, az Ügyészt.

- Csak a klaviatúrát püfölöm néha, egyébként alig vagyok otthon. - jött a válasz. Nem volt több kérdésem. Beköltöztem. Így visszagondolva, rettentő amatőr dolog kivenni egy lakást látatlanban, telefonon keresztül, de a szükség törvényt bont. Tolmácsolni csak kipihenten lehet. Persze Ghánát és Guineát akkor is összekevertem volna a záróvizsgán, ha egy évig hallgatom a Dzsesszgitáros zenéjét, és az egész tanév alatt összesen alszom egy órát, de ezt akkor nem tudhattam. Utólag könnyű okosnak lenni. Első találkozásunkkor az Ügyész fekete bőrnadrágot, fekete pamutpólót és pszichopata tekintetet viselt. Ha ettől még nem ijedtem volna meg, akkor a sarokban álló, bordó színű cipősszekrény nyomban gondoskodott volna erről: a katonásan egymás mellett sorakozó, szám szerint húsz pár fényes fekete lakkcipő kisámfázva, félelmetes látványt nyújtott. De a szobámnak csak egy ajtaja volt. Egy ajtó, amelyet éjszaka egy kisszekrénnyel eltorlaszoltam. Biztos, ami biztos. Később kiderült, hogy az Ügyész megszállottja volt az idősebb nőknek, a Turbó-diétának és a tojásnak. Gondolom, azért az egészséges életmódból néha kizökkentette az éjjeliszekrényén tartott házi szilvapálinka és szájvíz. De mindenkinek lehet rossz napja. Aztán tudtam, hogy innen is menekülnöm kell. Az Ügyész egy csendes téli estén zacskós húsleves és tojás főzése közben megosztotta velem teóriáját, miszerint a forgalomirányító lámpák zöld és piros jelzései az ellenzéki politikai pártok üzeneteit továbbítják a világűrbe.

Csak figyelje a zöld és piros pöttyöket, és olvassa el, amit lát. Csak nézze meredten a képet, nem érti? – ordította a fülembe az egyébként egy barátságos anyakönyvvezetőre emlékeztető szemorvos a Szivárvány Egészségügyi és Természetgyógyászati központban. Bambán meredtem magam elé és nem értettem, hogy miért nem látom a pöttyökből elméletileg kirajzolódó számokat és betűket. Akkor most meghalok, vagy mi lesz? A diagnonszensz váratlanul érkezett: „Lehet, mégsem lesz jogosítványa. Mindig mondom, hogy nem szabad az alkalmassági vizsgálatot utoljára hagyni. Igazából nem is értem, a színtévesztés nőknél nagyon ritka”. Ezt az utóbbi kijelentést már alig hallottam.

Az ajtót kerestem, hogy elrohanjak és tovább léphessek a Szivárvány központban ért megrázkódtatásokon. Lenyomtam a kilincset és kiléptem. Pontosabban be, egy másik szobába, ahol egy kínai bácsika apró tűket szurkált egy meztelen vörös hajú férfiba. Nem ez volt az első eset, hogy rossz helyre nyitottam be. Jól látom, hogy négy ajtó van? Kérdeztem újdonsült kolléganőmet, mikor először léptem be a hivatali irodaszobába. A kolléganő rám sem nézett, csak unottan megvonta a vállát és azt mondta: „Igen, de kijárat egy sincs”.

Kis zsuzsanna

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!