Június volt, fojtó, nehéz, édeskés orgonaillat. A nyár kezdete úgy nehezedett a mellkasomra, mintha figyelmeztetne, sürgetne, nemsokára itt az idő. Nem éreztem félelmet, harmadjára történik mindez és most már utoljára, ezért megélni akartam. Már nem olvastam szakirodalmat, mindent tudtam. Semmi mást nem akartam, csak megélni ezt világoskék selyem masnival gondosan átkötött, utolsó kilenc hónapot.

Ösztönösen, a testem jelzéseire, a te aprócska jeladásaidra fülelve akartam teljes elmével benne létezni életünknek ebben a kezdeti, törékeny, mindent meghatározó szakaszában. Tudod, hogy minden jelet értettem, amit küldtél nekem?

Anya –e az, aki nem szült, csak életet adott? Szül –e az a nő, akit csak úgy felvágnak? Szülés-e a császármetszés? A szülést addig nem éltem át. Tizenhat órányi verítékes, önkívülethez közeli vajúdásokat éltem csak át, vállelakadást, fenyegető oxigénhiányos állapotokat, sürgősségi császármetszéseket. A műtő fehér fényeit láttam, és az altatógáz maszkjába úgy szippantottam rémülten, oxigénért kapkodva, mintha ózondús  levegőhöz jutnék, majd beleájultam a sötét öntudatlanságba. Vacogott a fogam, reszketett a testem, ahogy kitoltak onnan, meztelenül feküdtem a vékony lepedő alatt, kezeimmel lapos hasamat simítottam, érzéketlen, ráncos tapintású volt a bőr. Nem, én még nem soha nem szültem. Elfogadtam ezeket az utakat, a valódi, igazi szülés soha meg nem tapasztalásának számomra megadatott útjait. Nem tudom, milyen felszabadító, katartikus érzés, ahogyan kicsusszan a kicsi test, világra küzdi magát, majd először, anyaméhen kívül töltött első perceiben életre sírja magát. Nem tudhatom, soha nem éltem meg. Éppen ezért így neveztem: életet adni.

Az angol nyelv csodásan, tökéletesen fogalmaz: labour.  Mert a szülés munka, erőkifejtés, küzdelem. Nem kell hozzá epidurál vagy oxytocin infúzió, ezek nélkül is munka. A babának is munka, lehet rövidebb, könnyebb, de lehet hosszú és keserves. Ő is fél közben. Szíve gyorsul és lassul egyszerre, adrenalin szintje az egekben, ez tompítja fájdalmait. Tudom, mennyire fontos lenne, hogy újszülöttem megnyugodjon, méltón megpihenjen a hihetetlen munka után, minden világra érkező baba megérdemelné ezt. Így hívom: életet adni. Hasfalam harmadjára viseli el a növekvő magzat növekedésével járó nyúlást és feszülést, milyen csodásan rugalmas a bőr, ennek így kell lennie, nem lehet másképp. Testemet harmadjára adom kölcsön, és a te hétről hétre fejlődő kis lényedet körülöleli ez a meleg, megnyugtató, semmihez sem hasonlítható, tökéletes bio-inkubátor.  Soha egyetlen tudós sem lenne képes hasonló csodát kifejleszteni.

• anyaság császármetszés nő szülés

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!