Kényelmesen elterpeszkedni önsajnálatunkban, mint egy hatalmas meleg puha fotelban olyan egyszerű. Nem kell mozdulnom semerre, csak élem a kis lagymatag életem, és tudom, hogy nem fogok soha elsétálni az ajtóig, hogy lássam, mi vár rám odakint.
Megépítem díszes kalitkámat, amibe önmagamat bezárva ugyanazt a dalt éneklem folyamatosan: „Nekem semmi sem sikerül, én erre képtelen vagyok, mások ügyesebbek nálam, másoknak több pénzük van, más szerencsésebb én nem vagyok az… képtelen vagyok rá.”
Képtelenek vagyunk rá?
Ha most eldöntöm, hogy nem veszek többé levegőt, akkor vajon képes leszek rá? Lehetek gyöngyhalász-módra edzett tüdejű lélek és akkor percekig elücsörgök, de végül ígyis-úgyis prüszkölve kapkodni kezdek levegőért. Az élet is ilyen automatikus mechanizmus, mint a lélegzet. Képtelenek vagyunk megállítani, mert vele együtt mozdulunk mi is.
Nem az határoz meg engem, hogy milyen lehetőséget ad a környezetem. Lehetek dollármilliárdos is, ha nem teszek semmit az életemért, akkor ugyanúgy le fogok csúszni lelkileg, csupán egy lamborghini vezetőülésén fognak rám találni és mehetek a boncasztalra. Nem az határoz meg engem, hogy milyen lapokat osztottak nekem. Mert két döntésem van: beszállok, vagy csak ülök és nézem a lapokat. Előbb utóbb el kell kezdenem játszani, el kell kezdenem átvenni a döntést az életem felett.
Egy percig sem töprengtem azon, hogy írni fogok. Egy percig sem töprengek azon, hogy vajon mit érek el vele. Csak jár a kezem a billentyűn és formálom a szavaimat. Pedig ha hittem volna a jóslatoknak, akkor nem ülhetnék veled szemben. Ha nincs erőm túlélni a kezdetet, akkor most más szavait látnád magad előtt. Az egész élettörténetem és tapasztalásom meg sem jelent volna előtted. Mégis hittem valamilyen belső zugomból, hogy bármit elérhetek. Nem vágyom magasra, de amire képes vagyok, azt próbálom elérni. Mindig kicsit feljebb tolom a limitet magammal szemben, edzem a lelkem a megpróbáltatásokra. Betegségek jöhetnek csőstül, katasztrófa sújthat, elveszíthetek valakit, állástalanná válhatok, de a méltóságomat és belső erőmet mindig szem előtt tartom. Valóban állhatatos és alázatos munka az álmainkért élni. Sokan fognak menet közben felborogatni, megkérdőjelezni, nehogy már megéld azt, amire ők képtelenek, mert a kényelmes foteljukból szemlélik a valóságot. Ahány sikeres embert megkérdeznek, mindenki egyöntetűen azt állítja, hogy keményen megdolgozott a pénzéért. És nem a világgal harcolt a legtöbbet, hanem önmaga meccsét folytatta újra és újra. Klisévé vált mondás, hogy a legnagyobb harc az önmagunk legyőzése, de igaz.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez