A Négy nő nem mese, hanem egy folytatásos webregény. Olyan kapcsolatokról és viszonyokról szól, amik lehetnének bármelyikőnk kapcsolatai vagy viszonyai. A négy nő mesél és mi megismerünk életeket, fájdalmakat, örömöket. Őszinték, nem titkolják gyengeségeiket és gonoszságaikat, hiszen olyankor beszélnek hozzánk, amikor nincs rajtuk az álarc, vagy nem bújnak felvett szerepeik mögé. Ilyen lenne az, ha belelátnál a barátnő vagy a szomszéd asztalnál ülő kollegina fejébe. Egyszóval kegyetlen.

Jól emlékszem arra a napra, amikor találkoztunk. Akkor már legalább két hete nála dolgoztam. Nem ő vett fel, hanem az üzletvezető, ezért akkor látott először, amikor hazajött a téli nyaralásból. Remegtem, amikor megláttam. Tudtam, hogy közöm van hozzá, tudtam, hogy már ismerem, és ő is tudta, hogy ismer. Ezeket később sem kellett kimondani, mert egyértelmű volt. Amikor bent volt a bisztróban, egyfolytában magamon éreztem a tekintetét. Bámult, és közben zavarban volt. Mindenféle ürüggyel szólt hozzám, de olyan esetlen és suta módon, hogy én egyből beleszerettem. Tegnap bevallotta, hogy erre az esetlenségre jócskán rájátszott.

Nem vagyok egyedül. Tomival járok, aki egy faburkolatokat gyártó cégnél területi képviselő. Hétköznap dolgozik, hétvégén olcsó drogokat szív. Semmit nem tudtam ezekről a dolgokról, de utálom, mert használhatatlan lesz tőle. Szétfolyik az arca meg az agya és nem bírunk egy értelmes programot sem összehozni. A szórakozás náluk kimerül abban, hogy egész álló vasárnap fekszenek tágra nyílt szemekkel az ágyon, és nem bírnak megmozdulni, csak vihognak, mint a hülye kutyák. Hogy szeret-e engem, azt nem tudom. Én nem vagyok szerelmes belé. Talán csak az benne a jó, hogy nem kell egyedül lennem idefent. Azelőtt költöztem fel Mamikáéktól, mielőtt Tomival találkoztam az első munkahelyemen. Neki nagy családja van és kinn laknak a 16. kerületben, én meg már ott élek velük a Hernádi utcában. Sokat segítek az anyukájának, de Tomival nem jövünk ki. Amikor elkezdtem a bisztróban dolgozni, akkor megrémült. Kézzel-lábbal tiltakozott ellene. A napokban elmesélte, hogy látott Miklóssal beszélgetni a pultnál zárás után. Pedig nincsen semmi köztünk, de Tomi kiszúrta, amiről még mi is hallgatunk. Észrevette a teljesen nyilvánvalót, hogy fülig belezúgtam a főnökömbe.

Ilyenkor mit kell csinálni? Pedig ilyesmiről ábrándoztam a Delicsessz fán a Papika kertjében. Ha a testem nem is, de a szívem már hűtlen valakihez, ráadásul egy tiltott viszony volna az a másik. Nem szerethetem Miklóst. De ha ő is viszont szeret? Akkor el kell menni. Egyébként sem akarok egész életemben kávét főzni. Aztán lehet, nem is akarja, hogy elmenjek. Lehet, azt szeretné, hogy minden nap lásson engem. Csak az ő világa egészen más. Túl nagy a távolság közöttünk, nem tudom, hogy ekkora szakadékra lehet-e hidat építeni. Vannak olyan erős tartópillérek, amik képesek áthidalni ekkora távolságot? És mit szólnának a szülei? Biztos nem a kávéfőző lányt képzelik el a fiuknak. Az anyukája híres színésznő, az apuja pedig üzletember. Zajos társasági életet élnek, én meg azt se tudom, hogy kell fogni a villát az előkelő helyeken. Hétvégén meg vitorlázni járnak. Abban is bajnokok.

Biztosan jó lehet egy ilyen élet, de nem tudom, lehet-e valaha igazán közöm hozzá…

Timi

Az előző rész itt olvasható. Folyt. köv...

Kép: Roy Lichtenstein

• négy nő szentesi éva webregény

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!