Gyula ma korán kelt és én utáltam korán ébredni férfi miatt. Nem főztem neki reggeli kávét, ő még nem értette a hidegségem, hogy miért nem törődöm vele úgy, ahogyan a nők vele általában törődni szoktak. Voltaképpen inkább körülrajongják.

Gyula is csak egy átlag fickó volt, akinek az kellett, akit nem kaphat meg örökbe. Fogalmam nem volt, mit mond otthon a feleségének, egyre több időt töltött nálam és esténként a csendes félhomályban egyre többször csókolt bele a nyakamba. Ez nála - és a hozzá hasonló átlag férfinál - a szerelem első megnyilvánulását jelentette, és boldog volt, mikor este közöltem, hogy vettem neki egy fogkefét. Na nem elektromost, csak olyan simát 759 ft-ért a Rossmannból. A kefe sárga volt, mint az irigység, amit a nők éreztek, mikor megláttak mellette. Kapós volt a piacon, menő ügyvédi irodát vezetett, a Farkasréti temető felett élt, kertes ház, kutya, két gyerek, és egy neurotikus asszony társaságában. A nyarakat Balatonszemesen töltötte, az apóstól örököltek ott egy kisebbfajta házat, amit Gyula teljesen átépített, mert nem felelt meg a penthouse-hoz szokott igényeinek. Az asszony csontos, kismellű nő volt, valamikor balettozott egy társulatban. A balettból mára annyi maradt, hogy nem bírta a haját másképpen hordani, csak szoros kontyban, hátrasimítva. Nem volt kívánatos nő. Én meg egyre jobban értettem, hogy miért imádja ennyire a derékig érő, göndör hajamat. Gyulával a TomGeorge-ban ismerkedtünk meg, ahol azóta elromlott az étel, kirúghatták a szakácsot, vagy valami hasonló történhetett, nem is szeretünk már oda járni. Ültem egy asztalnál, épp intettem a pincérnek a számláért, de közölték, hogy egy úr már kifizetett helyettem mindent. Rühelltem az ilyet. Kétlábbal tiport a feminista önállóságomba, és az még jobban bosszantott, hogy egy zavaróan kék Porsche-ba szállt rendes vajszínű bőrüléssel. „Ez a pöcs azt hiszi, megvehet.” – gondoltam magamban, de Gyulát csak feltüzelte az ellenállásom, és olyan kitartóan udvarolt, hogy végül szeretők lettünk. Nem hagyta el a feleségét, igaz, nem is kértem soha. Sőt, rettegtem attól, hogy mi van, ha egy nyugalmas napon beállít és hozza az elektromos fogkeféjét, ami ugye egy kicsit az állandóság jele is, mert egy olyan kefét nem hajítasz ki csak úgy.

Aztán ezen a reggelen, amikor nem főztem neki kávét, beállított a kedvenc karamellás kapszulámmal, és még azt is tudta, hogy a presszót hideg rizstejjel szeretem. Olyan képet vágott, mint a gazdag szülők gyereke, akinek sok év egyetemen töltött kínlódás után végre megveszik a diplomáját, és ő rettenetesen megkönnyebbül. Közölte, hogy vett egy penthouse-t, egy olyat, amilyet megboldogult legénykorában is birtokolt, és be akar költözni oda velem. A feleségétől persze nem válik el, mert ott van a vagyon, a kertes ház, a kutya, meg a két gyerek, de azt mondja majd otthon, hogy szükségük van egy kis külön töltött időre. Közben pedig eldönti, hogy működik-e a mi kapcsolatunk.

Életemben nem voltam még annyira rosszul férfitól. Legszívesebben ráborítottam volna a kávét, vagy összetörtem volna a fején a szaténnarancs Nespresso gépet, amit tőle kaptam karácsonyra, de mindezt végül nem tettem meg, csak gondolatban. Nem reagáltam a kérdésére, aznap elszívtam újból egy Davidoff super slim cigarettát, még maradt egy összenyomorgatott szál valamelyik clutch-om alján. Bámultam a szilikonmelleket a tükörben, ezeket is ő vette nekem. "Az asszonynak otthonra miért nem mert ilyet venni?"  - jutott eszembe, és feltüzelt ez a gondolat. Aztán felhívtam a feleségét...

A történeteimben szereplő alakok (köztük az 'én' is) egytől-egyig a képzelet szüleményei. Minden hasonlóság kizárólag a véletlen műve lehet!

                                                                                                               

                                                                                                                        Szentesi Éva - Rúzs és Tükör

• rúzs és tükör szentesi éva

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!