Ne ragadj bele a válásba!

Gyakran olvasom különböző fórumokon, hogy a nők jelentős többségét mennyire megviseli a válás. Mennyire nehezen dolgozzák fel, mennyire nehezen lépnek tovább, és fogadják el azt, ami megváltozhatatlan. És veszik el maguktól az időt, amit már egy új élet létrehozásába fektethetnének bele – teszem hozzá.

Persze könnyen mondom, háborodhatnak fel most sokan, nem tudom, mit jelent egy, két esetleg három gyerekkel új életet kezdeni. Nem tudhatom, valóban. De én is elváltam, még ha gyerek nélkül is, hát tudom jól, hogy tovább lehet lépni. Tudom, hogy van egy vagy két fordulópontja a folyamatnak. Tudom, hogy fontos az a pillanat, amikor meg tudunk bocsátani, a másiknak és önmagunknak, és fontos belátni, mert ez az igazság, hogy a válás senki kudarcát nem jelenti. Soha nem arról szól, hogy kevesek, rosszak vagy alkalmatlanok vagyunk, sokkal inkább a változásról. Arról, hogy elmúlhatnak az érzelmek, hogy kiderülhet sok év múlva, hogy a közös sorsunk ennyi időre szólt és mindkét félnek tovább kell lépni. Nem vagyunk vesztesek mert elváltunk. Sokkal inkább jelent új lehetőségeket, új kezdetet mindkét fél számára, még akkor is, ha épp nem így látszanak a dolgok. Akkor is, ha nehéz elhinni, mert senki nem tudhatja, hogy mit hoz számára a holnap! Magában hordozhatja egy új kapcsolat, egy új élet lehetőségét is! Aztán arról a tényről sem szabad senkinek megfeledkeznie, hogy mindenkinek joga van boldogsághoz! Még akkor is, ha az nem egyezik a mi egyéni boldogságunkról kialakított képünkkel. Mindenkinek jár a boldogság. Nekünk is, a másiknak is.

- Mi lenne, ha még mindig azzal a férfival kellene együtt élned – mert úgy alakul, hogy összeházasodtok - akivel a férjed előtt jártál? – kérdem a barátnőmet. Nem sok kellett hozzá, hogy ő legyen az első férjed.

- Nem tudom – mondja.

- A házasság gondolatának felvetése után egy évvel ismerkedtél meg a férjeddel, aki most válni akar tőled – folytatom – ha akkor már férjnél vagy, akkor te döntesz a válás mellett, és azt jó döntésnek tartanád, mert te boldog lennél tőle. A férjed most ezt élte meg, lépjél tovább te is – győzködöm. Különben is, mi van, ha neked is, neki is most jön az igazi?

- És ha nem jön? – fakad ki belőle a fájdalom.

- Akkor is időkidobás a látszólagos (de akár épp valóságos) veszteségek fölött sírni. Nem segíti elő a dolgok jobbra fordulását – mondom. Lehet, hogy gyenge indoknak tűnik, de ennél sokkal nagyobb veszteségek is érik az embert. Jónéhányan, akik elváltunk – márpedig a saját baráti körömben szinte mindenki elvált, tehát túlélte és tovább lépett… - a legtöbben megküzdöttünk súlyos betegséggel vagy más életterületen szenvedtünk el olyan veszteségeket, amelyekhez képest egy válás akár semmiségnek is tűnhet. Az embernek képesnek kell lennie megfelelő módon és helyen kezelnie a dolgok súlyát.

Az életben semmire sincs biztosíték vagy garancia – magyarázom. Nincs olyan házasság, barátság, emberi kapcsolat amelyre az égban garanciát vállalnának. A biztonság mindig magunkban kell, hogy legyen, nem egy külső személyben. Ha attól függ a belső biztonságunk, hogy valaki mellettünk van, vagy épp nincs, akkor rettegésben éljük le az életünket, attól való félelemünkben, hogy elhagynak minket, ennek pedig semmi értelme.

Hallgat, keresi a szavakat, és egy igazi jó indokot, kapaszkodót, ami mentén haladva tovább tud lépni. Az élet nem kicsinyes – mondom végül – az élet mindig a teljesség felé tart, a dolgok mindig jobbra fordulnak. Nehéz pillanatokban nehéz elhinni, kivárni talán még nehezebb, de nem lehet másképp, minthogy előbb-utóbb mindnekinek eljön az igazi…

Agatha Seymour