Ne kezdj olyan férfival, akinek az életben több problémája van, mint neked

Folyton arra jövök rá, hogy az ember ritkán tanul más kárán, más tapasztalatából. Pedig ha akár én magam is odafigyeltem volna azokra a jó tanácsokra, amelyeket nagyon fiatal koromban a nálam idősebbektől és tapasztaltabbaktól hallottam, határozottan állíthatom, hogy könnyebb életem lett volna, vagy lenne akár a mai napig is.

Az egyik legnagyobb bölcsesség, amit annak idején az anyukámtól hallottam – és sajnos nem fogadtam meg - de most úgy járok el vele, ahogy Oscar Wilde szerint a jótanácsokkal el kell járni, tehát továbbadom - így hangzott: “Soha ne kezdjél olyan emberrel, akinek az életben több problémája van, mint neked!"

Ha a lelkem mélyére pillantok és teljesen őszinte akarok lenni magamhoz, akkor is csak azt mondhatom, hogy soha nem akartam lázadni és csakazértis az ellenkezőjét tenni az ilyen nagy bölcsességeknek, de mégis azt tettem. Nem tudom, miért, talán a szerelem elveszi az ember józan ítélőképességét, talán hittem is meg nem is a dologban, talán nem voltam annyira tudatos, hogy alkalmazzam mások keservesen megszerzett bölcsességét, a lényeg, hogy sosem jutott eszembe a kellő pillanatban a tanítás.

Ma már, túl több párkapcsolaton és egy házasságon, megfogadtam magamnak, hogy ha még egyszer komoly kapcsolatra adnám a fejem, szem előtt tartom a bölcs tanácsot. Ugyanis újra és újra az derült ki a kapcsolataimban, hogy tényleg nem érdemes olyan emberrel kapcsolatot kezdeni, akinek több problémája van az életben, mint nekem. Akárhányszor megpróbáltam tenni a másik életéért, háttérbe szorítva a saját életemet, mert egyszerre két szekeret nagyon nehéz tolni, a végén csak az derült ki, hogy nem tudom más problémáját megoldani. Egyszerűen nem tehetek meg más helyett dolgokat, nem lehetek helyette kitartó, nem léphetem át helyette a korlátait és legfőképp: nem elég, ha én megoldást akarok találni az életére, ha ő nem akarja…

Kivétel nélkül mindenkinek jobbra fordult a sorsa, mikor szakítottunk, és nem maradt más lehetősége, mint kézbe venni az életét, és megerőltetni magát. Akkor valahogy hirtelen mindegyikük tudta mit kell csinálni, mikor, hogyan, kivel. Ebben a nagy lendületben mintha még haragudtak is volna rám, hogy annak idején így vagy úgy a jelenlétemmel, és az állandó segítőkészségemmel akadályoztam az útjukat, s elvettem előlük a lehetőséget, hogy fejlődjenek. Nem értettem az egészet, miért jobb, könnyebb, úgy megerőltetnie magát valakinek, ha nincs mellette senki, mint mikor támogatja valaki. Egyiküktől kaptam is választ, ami óriási értetlenségre talált bennem. - Az ember akkor erőlteti meg magát, amikor akarja – magyarázta az illető. - Mi van, ha neki épp jó volt minden, és csupán az én elképzelésem volt az, hogy változtatni kell a megoldásra váró dolgokon. Miért nem lehet elfogdani, hogy mást akarunk, – vetette fel – hogy máshogy akarjuk kezelni a dolgainkat, vagy akár épp egyáltalán nem akarjuk kezelni azokat. Az is egy döntés, – hozta tudtomra – ha tetszik neked, ha nem!

Agatha Seymour