Nem különös? Amíg nem volt járvány, COVID-idő, kijárási korlátozások, addig minden második cikk arról szólt, hogy az introvertáltakat is meg lehet érteni, hogy attól még nem lesz fura és őrült valaki, ha többet lenne otthon egyedül, ha inkább az olvasást választaná, mint a mindennapi társasági életet. Viszont amióta a világban az van ami, azóta elfogytak az ilyesfajta cikkek. Hirtelen e téren csend lett. Hirtelen mindenki elkezdett mélyebbre nézni a kirakatnál, mégha ezt nem mindenki teszi is az ablakba.

A világ bezárult. A világ kicsit ijesztő lett és bizonytalan. Mit vár el tőlünk? Mire van szüksége ahhoz, hogy meggyógyuljon? És egyáltalán, neki kell meggyógyulnia, vagy nekünk, akik elrontottuk? Mert elrontottuk azzal, hogy eszeveszett gyorsaságba kapcsoltunk, hogy egyszerre akartunk mindent is, és hogy lassan semmit sem értékeltünk eléggé. Elkezdtük hinni, hogy a világ van értünk, és nem mi érte. Mindent annyira természetesnek vettünk, hogy hirtelen ránk dudáltak a kereszteződésnél, mi pedig azóta sem kapunk igazán levegőt.

A COVID azt jelenti, hogy introvertáltság. A csend, a némaság, a magadra találás, a többiekre hangolódás, a mély beszélgetések, az igazán fontos dolgok megélése, a hála. Eddig, ha levertnek éreztük magunkat, vagy valami elől tudat alatt menekültünk, akkor csak felhívtuk a barátainkat és elmentünk egy hatalmasat bulizni. Volt, hogy a bánatunkat az alkoholba fojtottuk. Most nem tudunk hova menekülni. Most nehezebben megy az önbecsapás, hiszen minden oldalról látjuk magunkat a tükörben.

Van, hogy egyeseknek az én-idő luxus, meg a legnagyobb önzőség. De amióta ez az egész járványhelyzet fennáll a világban, azóta senkit sem érdekel az introvertáltak és az extrovertáltak személyisége. Mintha a kettő összemosódott volna. Mintha mindenki összemosódott volna saját magával. Az emberek lelassultak, a világ dolgai pedig felpörögtek: törvények, tüntetések, újbóli törvények, kijárási tilalmak, újtípusú COVID, kisebb földbeleremegés. Csak kapkodjuk a fejünket, miközben próbálunk biztonságot teremteni a saját otthonunkban. Mintha csak az lenne lennünk, ahogy a négy fal között élünk. A négy fal között pedig nem mindig minden bohókás, vidám, és felhőtlen. Van, hogy szorít, üt, és nem hagy lélegezni sem. Van, hogy menekülnénk, csak nem tudunk hová.

Ez a járványhelyzet: önbizalomturné. A legnagyobb megkérdőjelezések és felkiáltójelek összegzése. Hatalmas dózisú hullámvölgyek, mind magunkkal, mind a többi emberrel való viszonyunkban. Amit eddig normálisnak és természetesnek véltünk, amiről eddig azt gondoltuk, hogy az vagyunk mi, arról most lehull a lepel, és némelyikről kiderül, hogy azért annyira nem is jó nekünk. Ez a járványhelyzet egy pofon és egy tükör is egyben: Hogy hova is rohansz, ember. Hogy mégis mit törődsz a kirakatoddal annyit, miközben belül már rég üresebb vagy egy próbababánál? Hogy mégis miért teszel meg mindent azért, hogy másoknak megfelelj, miközben eszedbe sem jut, hogy valójában magadnak kéne?

• befelé figyelés gondolatok introvertált

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!