Művészfilm - amiért nem szeretem ezt az erőltetett elnevezést

Nézed a hosszan hömpölygő snittet, amiben a hanyagul öltözött, gyűrött kalapot viselő, négyfogú férfi egy rozsdás, nyikorgó kerékpárt tol enerváltan. Mellette egy nő sétál mamuszban, kerekre tömött nejlonszatyorral. Hosszú percekig csak mennek, látszólag semmi nem történik. Aztán rájössz, hogy nem csak látszólag. Igen. Kicsit túloztam. Na de miért?

Szeretem a minőségi filmeket. Ebben talán nincs semmi egetrengető újdonság. Néha az egyszerűbbeket is - jó néha csak tompulni. Nem? Ez egy szórakoztató iparág, mindamellett, hogy művészi igényességű alkotásokat is összetákolnak olykor. Nem kedvelem viszont a “művészfilm" kifejezést. Hogy miért? Mert nem csak a többi filmmel, de az összes többi művészettel szemben is van egy furcsa, szándékos kívülállósága, legalábbis egyfajta érdekesen erőlködő, erőltetett szándék az elnevezésben. És hogy mi ebben a furcsa? Ha használjuk, akkor kellene legyen minden más kategóriában hasonló szegmens, úgymint művészfestmény, művészszobor, művészzene is. Meg művészvers. Ja, a művészregény se maradjon már le. Na.

De nincsenek ilyenek, mert egy mű minősége, tartalma, mondanivalója, esztétikai jelentősége teszi művészetté, és hogy az adott korszakban tud-e, képes-e valamilyen szinten előremutató lenni. Ezek fogják meghatározni, hogy az adott mű nevezhető-e művészetnek, belefér-e ebbe a kategóriába. Az alkotás maga művészi-e vagy sem. Eléri-e ezt a szintet, ezt a varázst. Mert az alkotója ezáltal lesz művész.

Művészfilm - amiért nem szeretem ezt az erőltetett elnevezést - STYLENEWS - Kultúr-kitérő - kultúra, művészfilmek,

Tisztázni érdemes ugyanakkor, hogy azért hoztak létre egy ilyen kategóriát, hogy azok, akik a filmesztétika magasabb szintű ismereteit magukévá tették, ezáltal jól ismerik a szimbólumrendszereiket, legyen számukra egy olyan kategória, amelyben ki tudják élni esztétikai jártasságukat. Amivel semmi baj nincs. Ebben az esetben viszont ez nem művészeti tevékenység, hanem sokkal inkább ezzel a művészeti ággal kapcsolatos kutató-, gyűjtő és feltáró munka. Tudományos tevékenység. Amikor a szimbólumokat össze próbáljuk terelni, egy helyre minél többet bezsúfolni, mint a borjakat, megfejthetetlen(nek tetsző) képrendszereket létrehozni, ezzel valamiféle akarnok, túlzó és feleslegesen ködös, erőltetett minőséget hozunk létre.

Az ezen a szinten jártassággal bírók szeretik a közönség előtt sikereket elért alkotásokat “kommersznek” nevezve lesajnálni, degradálni azokat. Ebben az esetben kommersznek lehetne tekinteni az összes világhírű festményt, szobrot, zeneművet, mert előszeretettel keresik fel, bámulják meg, hallgatják tátott szájjal a társadalom széles rétegeiből érkezők. Így kommersznek lehetne nevezni Michelangelo, Mozart, Bach vagy akár Picasso műveit is, lesajnálva őket elért sikereik, emberek tömegeit lenyűgöző tudásuk leképeződései miatt. És azt talán nem kellene..

További írásaimat a Facebook oldalamon olvashatod.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kántor István

Nem vagyok Krúdy. És Bukowski sem. Habár mindketten szerették a hagyományos és kissé avítt vendéglátóhelyek szolgáltatásait más és más korokban és földrajzi egységben, egy dolog mégis összeköti őket. Na jó, kettő. Az egyik, hogy mindkettejüket szeretem. A másik, hogy vákuumszerűen magába rántó egyszerűséggel és mélységgel élték meg a zsigerien emberit, és ugyanígy adták is vissza. Ilyen vagyok én is. Néha karcos, olykor kicsit gyermeki, máskor talán keményebb. Ez mind igaz rám. És hogy mit fogok közölni, majd adja a stílust. De egy bizonyos: a véleményemet, gondolataimat nem szándékozom megfeleltetni valami előre gyártott elvárás-halmaznak. Írok filmajánlót, gyerekkori sztorikat, vagy csak reakciókat a körülöttem veszett zajjal dübörgő világ hangjaira. Férfi vagyok. Közelebb a negyvenhez, mint a harminchoz. És közelebb az éghez, mint a földhöz. És amíg vannak szárnyaim, egy-két lehulló tollamat a tintába mártom...