Modern nő vs. házasság
Néhány hete pakoltam a papírjaimat. Adóbevallás, számlák, egészségügyi cuccok… Volt itt minden, mint a búcsúban. Amikor Apa felhívott, még mindig ezekkel bíbelődtem, ő pedig egyre csak mondogatta, valami hiányzik. Néztem magam elé, számolgattam, hánytam-vetettem a dokumentumokat, aztán büszkén bejelentettem, hogy higgye el nyugodtan, biztosan nem hagytam ki semmit.
Apa elnevette magát, azt mondta, majd rájövök mi hiányzik, ha megtalálom az Igazit. Nem szálltam vele vitába, inkább csak nem reagáltam a kijelentésére. Gondoltam – mondjon, amit akar –én már megtaláltam álmaim pasiját. Ekkor azt hitte, nem értem mire akar kilyukadni, és nyíltan rákérdezett: kislányom, nem kéne lassan férjhez menni?
A válasz teljesen magától értetődő volt számomra, egyértelműen nem. Sem most, sem lassan, később pedig pláne nem. De a családi béke kedvéért azt mondtam, majd egyszer talán, Apus…
Azonban csak nem hagyott nyugodni a dolog, közben pedig pakolásztam tovább. Gondolkoztam azon, hogy miért is kéne nekem férjhez mennem, de nem jutottam semmilyen logikus következtetésre. Aztán rájöttem, ez is olyan dolog, ami sosem vonzott. Pláne azóta, amióta a kisebbik nővérem is elvált.
Az életem tökéletes volt. A nagy Ő-vel jártam, kiegyensúlyozott és boldog volt a kapcsolatom és a millió papírom mellé nem hiányzott még egy.
Szóval mint mondtam, kitűnően voltam és köszönöm, tökéletesen elégedett a saját nevemmel. Ezek után nem, még mindig gondoltam, hogy a teljes katarzis eléréséhez egy néhány százfős bazi nagy lagzira van szükségem távoli ismeretlen rokonokkal és Lagzi Lajcsival.
Gódi Réka
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez