Persze értem, hogy a cél a jobb élet, a jobb önmagam megvalósítása. Ez így rendben is van. Isten ments, hogy egy értelmetlen életet éljünk, gubbasztva a saját sötétségünkben. De hát olyan sok minden van, ami olykor elbizonytalanított.

Például, ha megnéztem egy tiktokvideót, vagy megláttam egy mások szerint -likeok alapján mérve, menőlány instáját, rögtön azon gondolkodtam, hogyan lehetnék én is ilyen felkapott. Láttam, hogy mennyi sztár, milyen jól élnek, fiatalon tudják mit akarnak, és azon kaptam magam, hogy tervezem a celeb karrierem, meg bűntudatot kevergetek, mert hát én még azt sem tudtam, hogy holnap mit veszek fel. Amikor azt láttam, hogy mindenki szabadon él és sok pénzt keres, azt kérdeztem, hogy én miért nem? Kérdésekkel bombáztam magam. Leginkább áldozatként éltem. Folyton azon gondolkodtam, hogyan lehetnék én a legjobb, abban is, ami nem is érdekel. MERT ÉN A LEGJOBB AKARTAM LENNI! Hogy miért akartam mindenhol ott lenni, és miért idegesített, hogy ha nem voltam ott? Hát erről fogok írni most.

Állandóan másokat néztem, bezavarták a fejemben, a lelkemben a saját egyediségem egységét. Állandóan sikeres embereket láttam (ami később leesett, hogy csak egy felszín világot Istenítettem), üzletembereket, meg vékony fitnesz lányokat, akik tudják, hogyan kell egészségesen táplálkozni, hogy tudjam magam büntetni, én milyen szerencsétlen is vagyok. Azt hittem, hogy majd minden rendben lesz, ha lefogyok végre, ha én is végig megyek az úton, és sok pénzem lesz, meg ha engem is körbe ugrál mindenki. Lehet, hogy feltűnési problémám volt. Egyértelműnek látszik.

Aztán rájöttem, hogy egyetlen egy bajom volt: Kínoztam magam, mert nem mertem bevallani, hogy NEM VÁGYOM ERRE! Miért nem? Miért nem akarok sok pénzt? Sikert? Fényeket? Miért féltem bevallani? Engem is megfertőzött a népbetegség, amit a megfelelésnek hívunk. Olyan emberek felé, akiknek semmilyen közük nincs hozzánk. Mégis féltem, mi lesz, ha nem az kell nekem, mint ami mindenkinek? Hiszen, ha különbözök csak is hibás lehetek.

Amikor leszoktam erről, és elkezdtem az érzéseimre figyelni, rájöttem, hogy könnyű szeretni magam. Könnyű őszintének lenni, és könnyű- ámbár néha tényleg fájdalmas, figyelmen kívül hagyni másokat. Az út, hogy idáig eljussak, nem volt könnyű. Nem hiszem el, hogy akkor vagyok szabad, ha vért izzadok mindenért, küzdök, majd őrzőm azt a színvonalat, amit elvártak tőlem. Megfogok halni majd, elfelejtenek, tovább mennek, és azok a dolgok, amikért feláldoztam az összes percem, eltűnnek, mint én. Persze érdemes küzdeni, de csak azért, amire szíved minden szeretetével vágysz. Erőszakból nem lehet szeretetet csinálni.

• önelfogadás önismeret önszeretet

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!