Miért nem tudunk a társas magány állapotból kilépni?

Az is előfordul, hogy családi kapcsolataink nem adtak érzelmi biztonságot, bántalmazóak, vagy megszégyenítőek voltak, ezért a párkapcsolatokról alkotott kép is torzult. Megtanultuk, hogy kötődni veszélyes dolog, kiszolgáltatottá, sebezhetővé tesz, azt jobb elkerülni. A társas magányhoz való ragaszkodás egyéb oka lehet, hogy nem volt jelen mindkét szülő neveltetésünk során. Főleg, ha az ellenkező nemű hiányzott, aki vagy fizikailag sem volt jelen, vagy fizikailag ugyan ott volt, de érzelmileg folyamatosan távolságtartóan és zártan viselkedett. Valahol ezt ismételjük meg a társas magányunk során: nem vagyok egyedül, ott van velem a másik, érzelmileg viszont teljesen bezárok, magányos vagyok és őt is kizárom, egyedül hagyom.

Csupán azt az egy kérdést kellene megválaszolni: vajon azért vagyunk vele, mert tényleg társra leltünk benne, vagy azért, mert ezt várja el tőlünk a világ, a szülők, a konvenciók?

A néma tűrés, a szenvedés, a kivonódás nem jó megküzdési stratégia. Fontos megtörni a csendet, és végre kimondani, kihangosítani érzéseinket, kérni, kinyilvánítani érzelmi igényeinket, mit várunk el a másiktól. Azonban ne feledjük, hogy ami évek, évtizedek alatt csontosodott be, az nem fog néhány beszélgetés után megváltozni, idő és gyakorlás kell a változáshoz, akár szakember segítségével, amit mindkettőnknek akarni kell. Ha pedig nem jutunk közelebb egymáshoz, legalább elmondhatjuk, hogy mindent megtettünk a kapcsolatunkért, és nem passzívan beletörődve, betokosodva a dermedt, felszínes kommunikációba, erőfeszítések megtétele nélkül engedtük el egymás kezét.

Előző

2 / 2. oldal

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Király Eszter

A párkapcsolat tartja elénk a legélesebb, leghitelesebb tükröt önmagunkról. Megláthatjuk benne saját pompánkat is, de a hiány mindig jéghidegen fog arcul csapni. Belenézni abba a tükörbe, amit a társad tart neked mindig nehéz. Elfuthatunk a saját tükörképünk elől, és megpróbálhatunk olyan látványt találni, ami megfelelő, amit el tudunk viselni, de bárkihez is szaladunk, csak saját magunkat fogjuk látni benne. A tükröt dühödten, össze lehet törni, de eljuthatunk olyan szintekre, ahol képesek vagyunk önkritikával, önismerettel szemlélni a gyengeségeinket, így a kapcsolatunk réseit, hibáit is. Ebben a felismerésben, és fejlődésben segítek az írásaimmal. Cikkeim a párkapcsolati témákon túl érintik a női-férfi szerepegyensúly fennmaradásának, és a hagyományos értékek megőrzésének fontosságát is.