Miért csesszük el?

Az-az igazság, hogy nem akarom megmondani a frankót, mert hiába írtam egy szakkönyvet a témában, nem vagyok még én sem tökéletes. Ha az lennék, egy boldog házasságban élnék, nem nyűglődnék azzal, hogy megértsem az emberi kapcsolatokat.

Van bizonyos tudásom, rálátásom, képességem, de minden nap együtt tanulok azokkal, akik hozzám fordulnak, és minden nap kitisztul egy rész, ami talán közelebb visz.

Nőként viszont sok mindent látok. Leginkább azt, hogy nagyon elcsesztük és már ott tartunk, hogy dacból, csak azért is harcolunk, küzdünk és közben azon nyünyögünk, hogy miért vagyunk egyedül? Miért trutyi a házasságunk? Miért nincsenek igazi nők, meg igazi férfiak? Nyilván ez is ok és okozat. Mint ahogy az is, miért csalnak meg, hagynak el, stb.

Tudom, hogy most nő társaim nagy része azt várná, hogy sajnáljam magunkat és azt mondjam, hogy mert a férfiak rohadékok. De nem fogom. Van bennem önkritika. Ha nem lenne, akkor soha a büdös életbe nem tudnék hiteles lenni a témában és lehúznám a redőnyt.
Tudom, hogy manapság nem trendi azt mondani "szakértőként", hogy én is elcseszem, de azt gondolom, hogy pont annak kéne a trendinek lenni, hogy pont azért leszek hiteles szakember, mert vállalom, és magamon keresztül jártam végig.

Amit végigjártam és járok a mai napig nőként az-az, hogy abbahagyjam végre a férfiak hibáztatását. Meg persze a magamét is, úgy, hogy felismerem a saját rögzültségeimet a témában.

Ezek amúgy a nők agybajai is egyben. Sok agybajunk van. Az első az-az, hogy nem bízunk a férfiakban, mert magunkban nem bízunk. Mert tele vagyunk önértékelési problémákkal, mert megkeményedtünk. Mert túlbonyolítjuk, mert szétfeszültünk. És közben kiheréltük a férfiakat. Férfierőből kommunikálunk, harcolni akarunk, és nyoma sincs bennünk a finom női energiáknak. Közben meg nem vettük észre, hogy a férfiak nem annyira bonyolultak ám, mint hisszük. Csak a mi fejünkben.

1 / 2. oldal

Következő

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Barna Berni

Csak nemrégiben jutottam el oda, hogy le merjem írni magamról azt, hogy: Író. Egy megjelent és egy megjelenésre váró könyvvel és számtalan írással a hátam mögött. Szóval, író vagyok. Írónő aki szenvedélyesen kutatja azt, ami a felszín mögött van és csak ritkán látható. Ehhez be kellett járnom a fél világot és a saját útjaimat is. Azt az utat, ami szerintem az egyetlen út, mi egymáshoz vezethet minket. Az önismeret útját. Erről írok, néha szépen, néha nyersen, de remélem őszintén. Napi Júlia: Ki is valójában Júlia? Júlia minden létező. Istennő, királynő, gyermek, anya, feleség, szerető, szabályos és szabálytalan, elveszett és erős, önálló, tévelygő, céltudatos, forró és hideg. Júlia mi vagyunk, mi, Nők, minden minőségünkben megnyilvánulva. Vannak korlátaink, de ezeket a korlátokat valójában mi hoztuk létre önmagunk számára, mert azt hittük, majd megóv a csalódásoktól. Aztán még is csalódtunk, majd újra és újra felálltunk. Megértettük, hogy valójában Júlia a sérüléseitől lett erős, mert ezeken keresztül felfedezhette azt: Ki is Ő valójában? Júlia én vagyok és te vagy. Ezek a mi történeteink.