Majd ha kiismerem, elveszem
Imádom mások történeteit hallgatni: annyi különös élet, annyi szerelem, annyi sors, szenvedély, annyi meghökkentő mese! Keserédes élmények, döbbenetes sorsok és emberi kapcsolatok. Minden ember egy csoda – állapítom meg magamban valahányszor lejegyzetelem a történetüket. S még ha nem is feltétlenül mind vidám, happy enddel végződő sztori, megérinti, elgondolkodtatja az embert. A saját életéről, a kapcsolatairól, az életéről, a lehetőségekről, amelyekkel élt, és amelyeket kihagyott, s már nem jönnek vissza soha.
- A szüleim különös kapcsolatban éltek – kezdi a mesélő – alig hihető, hogy van olyan szenvedély, mint amilyen az övék volt. Az apám megőrült az anyámért, a szó hétköznapi és nem hétköznapi értelmében. A szerelmük vad volt és fékezhetetlen, szép és olykor rendkívül otromba. Vagy szerelmesen egymáson csüngtek, vagy ütötték-verték egymást, de elszakadni nem tudtak. A szenvedély pedig olyan volt, amilyenre talán mindenki vágyik. Ha egymásra néztek, vagy egymáshoz értek, már izzott a levegő, s ez a megismerkedésük pillanatától egészen a halálukig így volt. Nehéz volt gyerekkén ép ésszel felfogni és értelmezni az életformájukat, azt hogy ők ha együtt voltak mindig rendkívül magas hőfokon éltek. Az anyámnak nem kellett tennie semmit ahhoz, hogy az apám szépnek és szexinek lássa, elég volt a létezése.
Sohasem vette el. "Ha egyszer kiismerem, majd akkor" – mondogatta. De soha nem jött rá ennek a megmagyarázhatatlan összekapcsolódásnak, ennek ezt a felülmúlhatatlan vonzódásnak az okára. Pedig apám mindent megtett, hogy uralja a helyzetet, hogy a dolog végére járjon. Nőügyeinek se szeri, se száma nem volt. Akit csak lehetett, a magáévá tett. Azt mondta, nem az a lényeg, hogy egy férfi hány nővel tud lefeküdni, hanem hogy hány nőt tud kielégíteni, legalább az együtt töltött idő erejéig boldoggá tenni. Aztán jött haza anyámhoz, akire elég volt ránéznie, és az egész világból csak őt látta. Fogta a fejét: hogy létezhet ez? Hogy lehet, hogy a város legszebb nőit is megkapja (az apám igen jóképű, izmos, magas férfi volt), de ez a nő, az anyám, megőrjíti. Csak ezzel az egy nővel nem tud mit kezdeni, csak ezt nem tudja elengedni. Majd ha kiismeri, mondogatta, majd akkor elveszi – csakhogy az anyám tudott valamit, amivel örökre magához kötötte, amivel uralkodott az érzésein, amitől nem tud szabadulni. Anyám szívinfarktusban halt meg. Apám talán fel sem fogta az eseményeket, sem értelmezni a tényt, hogy anyám nincs többé. Többé nem hajtotta a nőket, már nem kellett kutatnia, rájönnie a titokra, kiismernie az anyámat, már nem kellett küzdenie az élethosszig tartó vággyal. Soha nem házasodtak össze. Anyám halála után nem sokkal az apám is elment.
Agatha Seymour
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez