Valaki jöjjön. És rázza ki a lelkemből a port, mintha elhagyott szobában régen vigyázban álló díszpárna volna. Engedje be a fényt az ablakokon, húzza szét a nehéz függönyöket, hadd nézzem, hogyan táncolnak vidáman a porcicák a beáramló napsütésben. Szűnjön a dohos, áporodott mozdulatlan vegetáció szaga, ma felkelek és járok, engedem hadd csókoljon szájon az élet.

Jelképes házi őrizetemet akkor hagytam el, amikor én akartam. Én irányítottam, és állítottam le a kis mézesmázos szerelem ólomkatonákat, ha támadni készültek. Várjatok, még nem adtam engedélyt. Még nem állok készen.

Egyre csak halogattam, pedig rég begyógyult már az összes szívtörés, de én még mindig rajta tartottam a kötést, és szerelembiztos védőfelszerelésben jártam kinti útjaimat, mielőtt végleg visszatértem a nehéz brokátfüggönyök jótékony védelme mögé. Ott levehettem a kötést a szívemről, és őrizhettem újra önmagam, Valakinek. Kinek? Lélekölelést nem kaptam, és mindig csak Én voltam, soha nem Mi. Az egyes szám első személy kőbe vésett törvényei szerint éltem, tettem, kötöttem, oldoztam, bogoztam. Problémát, helyzetet, konfliktust. Nem ismertem, mit jelent a kapcsolatokban a többes szám, tudnod kell, valójában soha nem ismertem. Úgy haladt az idő mellettem, hogy sosem tudtam kimondani, házunk, barátaink, kertünk, életünk. Ne hibáztass érte. Tanulékony vagyok, ha alkalmam lett volna, és valaki kitartón, szerelemmel biztat, ahogyan most Te, megtanulom, hidd el. Egy új nyelvtani formulát kell begyakorolnom, a többes szám használatát, tudom másnak gyerekjáték, nekem most tanulja a szívem.

Senki nem figyelmeztetett? Nem szólt előre, hogy nálam is fennáll az édes veszély, hogy újra odaadó és szerelmes nő lehetek? Besétálnék új életem szépséges ajtaján, mintha szivárványkapun lépnék át, ahol néhány perc múlva átvehetem a nyereményemet, egy gondoskodó, odaadó férfit. Mivel érdemeltem ezt ki, hol az apró betűs rész, hol van a függelék, miről nem tájékoztattak, hol vannak a csapdák, az ellenérvek, a gyenge láncszemek? Túl szép ez, hogy igaz legyen. Többször láttam ezt az új nőt, amivé lehetnék veled, rengetegszer szemben jött velem a múltban, tetszett, gyönyörűnek találtam, olyan akartam lenni, mint ő. Mégis félrelöktem őt az utamból, azt gondoltam,, ha ilyen leszek, nyílt célponttá válok és szitává lövik a szívemet a szívkalandorok. Ezért láthatatlan acélruhámban jártam-keltem, amin nem hatol át bántó szó, és amin keresztül nem fáj a szerelem.

• elköteleződési problémák párkapcsolat szerelem

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!