Luxusnyomor

Szeretem az életet. Nevetni, sétálni, enni, ölelkezni. Már szeretem. Annak ellenére is, hogy a munkám miatt el kell merülnöm a mélységbe, és ott aztán minden ok meglenne arra, hogy ne szeressem.

De pont ezért szeretem. Megtanultam értékelni. Látom, de nem hat rám. Látom, hogy lényegében luxusnyomorban élünk. Megvan mindenünk. Mindenki posztol, zsizseg, utazik, mosolyog, mutatja a szerelmet, a jólétet, a tökéletességet.

Azt hiszem pont akkor tanultam meg a saját életem tökéletlenségeit és nehézségeit értékelni, amikor megértettem, hogy e-mögött a kifelé mutatott jó élet mögött, valójában milyen nyomor van. Amikor megláttam, hogy ezt a belső nyomort mennyire igyekszik a többség leginkább önmaga elől elrejteni. Valahogy elterelni a saját figyelmét arról, hogy mennyire szenved, hogy nincs meg az a valami pedig ott a luxus.

Luxusnyomor.

Mögötte meg nyugtalanság, vagy elfojtás, vagy soha ki nem mondott feszültségek. Akkor tanultam meg a saját életem tökéletlenségeit értékelni, amikor vállaltam azokat. Mert rájöttem, hogy a felszínen nem tudom elmulasztani a problémákat. Amikor rájöttem, hogy ha nem vagyok elég bátor összetörni a felszínt, csak körbe fogok forogni a mókuskerékben.

Mert aminek nincs kitépve a gyökere, az visszanő. Ami nincs kigyomlálva, az ugyanazt a gazt hozza egy idő után. Hiába szaladsz egyik kapcsolatból a másikba, ugyan az lesz egy idő után, mert benned ugyanaz van. Hiába oldod meg az egyik anyagi problémádat, jön a másik. Hiába építesz még nagyobb házat, lesz fiatal szeretőd, hajód, vagyonod. Ugyan azt fogod belül érezni. Ugyan úgy nyugtalan leszel. Ugyan úgy szét fog marni valami bent. Mert a felszínen maradtál, mert mesterséges életet építettél, mert nem tudsz elmerülni egy igazi beszélgetésbe, érintésbe, mert nem oldottad meg a saját mélységeidben a saját dolgaid.

A legszomorúbb dolog, amit tapasztalok, hogy a legtöbb ember arról panaszkodik nekem, hogy annyira szeretné szeretni azokat, akik fontosak nekik, de valahogy nem tudja megélni azt a finom puha érzést, amikor azt érzed, hogy egy vagy a másikkal. Senkivel nem tudják, a gyerekeikkel sem. Mert a felszínen élnek. Mert magukkal sem tudják. Tudom, hogy nem akarjuk ezt látni, belemenni, mert elvisznek a napi problémák. De az igazság az, hogy mindenre ez a megoldás. Lejönni a felszínről. Ez az, ami megold mindent. Tapasztalom és élem. Igazán élem. Nem csak a felszínen.
Jó utat kívánok mindenkinek!

Könyveim minden nagyobb könyvesboltban megvásárolhatóak: The One- A Könyv, A férfi-nő mítosz.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Barna Berni

Csak nemrégiben jutottam el oda, hogy le merjem írni magamról azt, hogy: Író. Egy megjelent és egy megjelenésre váró könyvvel és számtalan írással a hátam mögött. Szóval, író vagyok. Írónő aki szenvedélyesen kutatja azt, ami a felszín mögött van és csak ritkán látható. Ehhez be kellett járnom a fél világot és a saját útjaimat is. Azt az utat, ami szerintem az egyetlen út, mi egymáshoz vezethet minket. Az önismeret útját. Erről írok, néha szépen, néha nyersen, de remélem őszintén. Napi Júlia: Ki is valójában Júlia? Júlia minden létező. Istennő, királynő, gyermek, anya, feleség, szerető, szabályos és szabálytalan, elveszett és erős, önálló, tévelygő, céltudatos, forró és hideg. Júlia mi vagyunk, mi, Nők, minden minőségünkben megnyilvánulva. Vannak korlátaink, de ezeket a korlátokat valójában mi hoztuk létre önmagunk számára, mert azt hittük, majd megóv a csalódásoktól. Aztán még is csalódtunk, majd újra és újra felálltunk. Megértettük, hogy valójában Júlia a sérüléseitől lett erős, mert ezeken keresztül felfedezhette azt: Ki is Ő valójában? Júlia én vagyok és te vagy. Ezek a mi történeteink.