Köszönöm neked a nőt, aki melletted, általad lettem
Szeretem, ahogy testünk illeszkedik, és boldogan vagyok kiskifli újra, ha kezed a csípőmre helyezi, úgy alszunk el. Azt is szeretem, ha jön a reggel, és nekem végre nem kell az arcomra sminkálarcot húznom, lehetek az, aki vagyok, rajta hagyhatom az álom barázdáit, a lepedő nyomát, az életem vonalait. Szeretem, amikor a nyitott teraszajtón beárad a friss, eső áztatta fűillat, te reggelit készítesz nekem, és akkor végre valóban érzem az élet ízeit. Szeretem, hogy teljes szíveddel tudsz szeretni akkor is, ha elfogyott a lendületem és a hitem, akkor is, ha nehéz szeretni, ha még önmagamat sem szeretem.
Köszönöm neked a változást, amit egymás életébe hoztunk.
Köszönöm neked a nőt, akivé melletted váltam, mert felszínre hoztad az erőmet. A nő ereje nem más, mint a nő ragyogása, tartása, és ez nem markáns férfierő, ami messzire taszítja a női finomságra vágyó férfit. Ezt az erőt érzékelted, hogy ott van mélyre rejtve bennem, ebbe beleszerettél, ezt imádod és folyton azon igyekszel, hogy tápláld ezt az erőt, hogy még inkább ragyogjak. Többször láttam ezt az új nőt, amivé melletted lettem, szemben jött velem a múltban, gyönyörűnek találtam. Mégis félrelöktem őt az utamból, azt gondoltam, ha szívet tárok, ha elgyengülök, majd sebezhetővé válok, sérülök és sérteni fogok, nyílt célpont leszek és szitává lövik a szívemet. Páncélöltözetben jártam-keltem, amin nem hatol át bántó szó, és amin keresztül nem fáj a szerelem. Honnan tudom, hogy szeretsz? Mert a legrosszabbat, a legdémonibbat is tudod rólam, a legsötétebb óráimban is láttál. Titkaim őrzője vagy és ezért nem vársz viszonzásul semmit, nem fordítod ellenem, nem vonsz kérdőre.
Ez a kötelék jót tesz nekünk, és nem kell már nekem semmilyen önvédelmi fegyver, kezemet a magasba emelem, és ennek a szerelemnek végre megadom magam. Ki gondolta volna, hogy egyszer azt mondom: eleget zarándokoltam, eleget láttam, ameddig veled ellát a szemem, azzal elégszem meg most már.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez