Köszönöm neked a nőt, aki melletted, általad lettem

Mélyen a szemedbe nézve próbálom közölni szavak nélkül, hogy legyél üdvözölve, örülök, hogy megérkeztél hozzám. Nem siettetsz, nem loholsz a sarkamban, nem kényszerítesz elhamarkodott döntésekre, időnként csak jelet adsz, nevető szemeiddel kacsintasz, itt vagy velem, és ha úgy akarom, lehetsz pihenőhely.

Melletted lehorgonyozhatok, melletted tudhatom, jó helyen vagyok, pihenhetek emelkedő, süllyedő mellkasodon, és érezhetem, hogy valami földöntúli, magzati nyugalom száll meg, mintha nem is a szerelmem volnál, hanem anyám, apám, bátyám, minden szerettem, és jóakaróm egy személyben.

Azt akarod, ne vonszoljam többé az ormótlan, alaktalan, szétrongyolódott múltcsomagomat, telepedjek melléd, és legyen magától értetődő, hogy ne akarjak továbbmenni. Életünk eddigi szomorú, fekete-fehér némafilmjébe költözzenek színek, legyen belőle igazi, hiteles szerelmesfilm. Odalépsz hozzám és kiveszel a kezemből minden önvédelmi fegyvert. Az önvédelmi fegyvereim hatékonyan működtek az elmúlt években, kiválóan forgattam a bizalmatlanság, a félelem, a gyanakvás és a zárkózottság kardját, és most lehullik rólam a maszkom, a pajzsom, az összes hasztalan álarcom. Lepakolom az amazonjelmezem, úgyis rosszul állt nekem, csak feszengtem benne, és az érzés, hogy nem kell mindig erősnek lennem felszabadít.

Elsuhan a múlt, elfelejtem, hogy emberi kapcsolataim milyen illékony érdekkötelékek voltak, a szerelmeimnek hitt időrablók csak ideiglenes, sebgyógyító ámokfutások, a testek csak lélektelen, ideiglenes kikötők, már csak egyetlen megállóhelyre vágyom. Rád várok. Szeretem, hogy melletted nő lehetek, hogy bújhatok, dorombolhatok, simogathatok, gondoskodhatok, és lubickolhatok az összes női szerepemben. Szeretem, hogy lehet befogadó, odaadó, homlokránc-elsimító pihenőhely, és lehetek egy dög, aki a saját örömére is gondol. Milyen jó érzés veled csak úgy belezuhanni a szenvedélyszerelembe, mint perzselő nyári napon a hűs, simogató tó vízébe, és nem mérlegelni, nem agyalni, nem félni fatális szívtörésektől és nem félteni jajongva egot, önbecsülést.

1 / 2. oldal

Következő

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Király Eszter

A párkapcsolat tartja elénk a legélesebb, leghitelesebb tükröt önmagunkról. Megláthatjuk benne saját pompánkat is, de a hiány mindig jéghidegen fog arcul csapni. Belenézni abba a tükörbe, amit a társad tart neked mindig nehéz. Elfuthatunk a saját tükörképünk elől, és megpróbálhatunk olyan látványt találni, ami megfelelő, amit el tudunk viselni, de bárkihez is szaladunk, csak saját magunkat fogjuk látni benne. A tükröt dühödten, össze lehet törni, de eljuthatunk olyan szintekre, ahol képesek vagyunk önkritikával, önismerettel szemlélni a gyengeségeinket, így a kapcsolatunk réseit, hibáit is. Ebben a felismerésben, és fejlődésben segítek az írásaimmal. Cikkeim a párkapcsolati témákon túl érintik a női-férfi szerepegyensúly fennmaradásának, és a hagyományos értékek megőrzésének fontosságát is.