Kinn a vadász, benn a farkas

Piroska és a farkas esete a vadásszal, avagy mi történt valójában abban a sötét, lidércekkel teli kerekerdőben, sok sok évvel ezelőtt.

Nem akartam hozzámenni Vadászhoz. Csak tudod, az a közös ügy. Valójában nem volt választásom. Mai napig kísért, a fene vinné el ezeket a lidérceket, mikor hagynak már nyugodni. Vadászból sosem lett jó férj. Képtelen szeretni egy olyan, aki kedvét leli a gyilkolásban. Hisz a fiát sem szerette soha. Csak megtűrt a háznál mindkettőnket. Engem szép lassan kezdett megütni a guta. Fejembe vettem, hogy visszaköltözöm nagyanyámhoz. Persze titokban, Vadász nehogy rájöjjön. Aztán valahogy kiszimatolta. És el kezdett zsarolni azzal a régi üggyel, tudod. Én csak a fiamat féltettem, mert valamiért őt sem tűrte, de annak csak Isten a megmondhatója.

Drága nagyanyám megjósolta jóelőre, mi vár rám. Bölcs öregasszonyt ritkán lehet lóvá tenni. Egész életét az erdő mélyén töltötte. Nem volt hajlandó kiköltözni abból a rozoga viskóból, még azután a ronda ügy után sem, hiába kérleltem. De ő nem félt soha, viszont a házasságomat nem nézte jó szemmel. Azt mondogatta egyre csak: - Drága Piroskám, nem lesz ennek jó vége! Hát nem is lett. Kevés erőszakosabb embert ismertem a férjemnél. Gyakran vert, de nemcsak engem, hanem a fiamat is. Egyszer felgyújtotta egy hatalmas csetepaté közben azt a piros köpenyt a kertben. Tudod, milyen kedves volt az nekem?! Istenem, mennyi emlék is fűzött hozzá. Vadász meg a hajamnál fogva húzott ki benne, leszaggatta rólam és elégette. Én mondtam, hogy egy őrjöngő vadállat volt, de te ne ijedj most itt meg nekem, ennek az egész rémálomnak már sok éve vége.

Ma élünk. Itt az erdő mélyén, a csöndes félhomályban. Oda űzött vissza akaratlanul is, ahová a legszebb emlékeim kötnek. Hiába könyörög, - mert azt tud, de nagyon tud én soha nem megyek vissza hozzá. Az ütések nyoma lassan begyógyul. A fiam szép csendben megnyugszik. Csak a szívvel nem lehet mit kezdeni. Az nem felejt soha. Az nem felejt soha.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!