A gonoszok a pokol tornácán vezekelnek.

Egész egyszerűen csak megesett. Aki valamit el akar érni az életben, annak tudnia kell játszani. Nekem egészen a trónig vezetett az utam. Semmit sem kaptam ingyen, minden egyes dologért véres csatákat vívtam és foggal – körömmel küzdöttem az életemért. Tisztában vagyok vele, hogy nem megyek a mennybe és meglehet, szobrot sem állítanak tiszteletemre, de az a kis fruska az életemre tört, ha hiszi, ha nem. Elmesélem a történetem, és azért csak magának, mert maga a kirendelt gyógyítóm, ha egyáltalán létezik orvosság efféle nyavalyára.

Szegények voltunk anyámmal, mint a templom egere. A kis falut, ahol cseperedtem, felégették marcona haramiák, anyámat megölték, rajtam erőszakot követtek el és otthagytak megbecstelenítve a hideg, kiégett romok között. A semmiből tévedt arra a király, aki épp vadászatból indult haza. Látta a szörnyűséget, az iszonyú szegénységet, a kilátástalanságot. És megpillantotta arcom. Menthetetlenül elveszett. Nem tudtam még akkor, minek vagyok birtokában. Olyan isteni szépséggel áldott meg a sors, aminek kevesek tudtak ellenállni. Még egy király számára sem volt menekvés. A királyné rég halott volt, s bár nagyon szerette egykori asszonyát, az én erőm elől nem tudott menekülni. Akkor még nem tudtam, hogy ezzel az erővel országokat vagyok képes meghódítani, és uralni.

Minden gyönyörűen alakult. Két hétre rá trónon ültem, két év múlva pedig uralkodó lett belőlem. Ugyanis meghalt a fejedelem egy különös, hirtelen jött betegség folytán. A lánya, a szegény kis árva – imádta az egész birodalom – olyan szűz volt, mint a fehér hó, ártatlan és azt hittem, hogy ártalmatlan is. Tévedtem. Az a kis fruska, a szerény külalak mögött velejéig gonosz volt. Ellenem fordított mindenkit, a népet, a szolgákat. Valamiféle különös hatalommal bírt, amin nem fogott a feketemágia. Orvgyilkost béreltem, hogy vigye el, ölje meg és hozza vissza a szívét. A sok év alatt az egyre növekvő bosszúvágy elhatalmasodott rajtam. A király is őt szerette, mindenki azt a lányt szerette, ő volt a szebb, a kedvesebb, a szeretetreméltóbb. El akartam pusztítani, letörölni a föld színéről, hogy soha többé ne lássam. Azt hittem a bérgyilkos elvégezte dolgát. Hiba volt másra bízni a piszkos munkát.

Évekkel később derült ki, amikor kopni kezdett hatalmam, hogy van valaki a földön, aki elorozza energiáim. Egyszerre csak fáradt lettem, minden egyes nappal gyöngébb és gyöngébb. Isteni szépségem pedig kezdett megkopni. Elért engem is az öregség, mindenféle vajákost, orvost felkutattam, akik szereket fecskendeztek bőröm alá, de arcom torzulni látszott, nem hatott a tudományos mágia. Álmaimban a halott királylány kísértett, minden éjjel azt láttam, hogy él valahol, messzi erdőkben, vidáman. Esténként visszajár hozzám és engem üldöz. Kezdtem elveszíteni a józan eszem. A bosszúból elkövetett gyilkolás rányomta bélyegét további életemre, engem pedig a pokol legmélyebb bugyraiba taszított.

Ma is tudom, hogy él valahol, érzem, itt, egész lenn a zsigereim alatt, hogy életben van, és éjszakánként visszajár hozzám ellopni az egyre fogyatkozó hatalmamat. Külalakom sorvad, a bőröm aszalódik, és rohad a hús csontjaimon. Élve fogok porrá válni, és egy szép napon, harmatgyenge testem magával sodorja a szél. A bűntudat keserves teher. Gyilkos vagyok, és ettől most már soha meg nem szabadulok.

                                Szentesi Évi

• kékharisnya

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!