Ilyenek vagyunk mi, magyarok
Kis hazánk népét sok jelzővel illették már, és persze a mi fejünkben is ott villog néhány főnév és melléknév, ha általánosságban a magyar emberekre, saját magunkra gondolunk. Hallottam már olyat, amire nagyzolva legyintettem, majd néhány nap múlva, észbe kaptam; olyat, amit sértődötten elutasítottam, és olyat is, amit látszólag letagadtam, de mélyen belül tudtam, ez a szomorú igazság.
Érzékenység
Nem félünk érezni, vagy érzéseinknek hangot adni. Függetlenül kulturális közegtől, időtől, helytől, és közönségtől, hevesek vagyunk. Megvédjük magunkat, kiállunk másokért, kifejezzük nemtetszésünket és elismerésünket. Hogy egy remek, más nyelvre lefordíthatatlan kifejezéssel éljek: van vér a pucánkban.
Bon vivant
A magyar ember nem tétovázik. Tudja jól, az élet nem tart örökké, sodródni kell az árral, élvezni kell a pillanatot, le kell nyelni az utolsó csepp pálinkát, és hajnalig kell táncolni. Magyarnak lenni egy életérzés, ami maximálisan magában foglalja, hogy ÉLNI KELL, hisz’ egyszer élünk.
Humorérzék
Szándékosan nem tettem oda a „jó” jelzőt, a humor minősége relatív, meglehet, sőt biztos van olyan nemzet, amelynek tagjai nem feltétlen értékelnék férfijaink disznóvicceit. A lényeg viszont az, hogy mi nevetünk. Magunkon, magunkban, másokon, vagy másokkal, nem számít. Somolygunk egy eszünkbe jutott pillanaton, önfeledten hahotázunk egy régi emléken, nevetünk a legrosszabb poénokon, és iróniától átitatottan ugyan, de elmosolyodunk az élet keserű pillanataiban.
Lovagiasság
Még ha nőtársaimmal folyton panaszkodunk is, a régi udvarló szokásokat fenntartják a magyar nők, és férfiak is. Mi, nők incselkedünk, kéretjük magunkat, míg a férfiak a maguk módján udvarolnak - az eszközök változtak, a módszer maradt. A mi fiaink virágot hoznak, ajtót nyitnak, és húsvétkor meglocsolnak, mi pedig széles mosollyal orcánkon: megköszönjük nekik.
Versenyszellem
Magyarországnak hangulata van, átjárja a több százéves utcákat, a szomorúan folyó Tiszát és Dunát, és minden patrióta szívét. Gazdag, ugyanakkor jórészt negatív kimenetelű eseményeket felvonultató történelmünk, hiszem, hozzájárul a ránk jellemző bizonyítani akaráshoz, versenyszellemhez, hisz’ „megbűnhődte már e nép a múltat, s jövendőt”. A jelen és a jövő nem szólhat másról, mint a küzdeni akarásról, nemzeti erényeink hangsúlyozásáról, és a már régen kiérdemelt elismerésről.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez